Lehet-e a szenvedést szeretni?

Prohászka Ottokár (1904)



Hogy is lehetne azt megérteni, hogy valaki a keresztet szeresse, mikor Szent Pál régen kimondta, hogy – és ez most is úgy van – a kereszt és a keresztről szóló tan, pláne az ily tan, hogy: a keresztet szeretni kell, botrány és ostobaság. Hogy szeretheti a szenvedést egy egészséges, erőteljes lélek? Nem beteges irányzat-e az? Hogy szeretheti egy öntudatos lélek a megalázódást? Vajon rongy-e az öntudatos szellem öltözete? A természet egyenesre teremtette az ember derekát. Vajon boldogságára válik-e, ha meggörnyed a háta, s igavonó lesz? Dicsőségére válik-e, hogy a nyomorúság uralkodjék rajta?

Legyünk türelemmel s ne ítéljünk hirtelen.

Jézus nem beteges, gyönge, pesszimista lélek, hanem öntudatos, hatalmas Isten-ember, ki hatalommal tanít s teremtő erővel alakít; királyi lélek, ki Pilátus kérdésére: király vagy-e te? azt feleli: az vagyok. Krisztus erős ember, az élet virágában, aki az Olajfák kertjében kimutatta, hogy emberi természete mennyire irtózik a szenvedéstől; vért izzad, mikor a szenvedésekre gondolt; küzd a halállal, háromszor imádkozik s kínjában verejtékezik.

Ha az isteni Megváltó mégis szerette a keresztet, az nem a természetnek, hanem tisztán a kegyelemnek az iránya. Nem az elkeseredésnek, a világfájdalomnak, cinizmusnak, a pesszimizmusnak árnyalata, hanem természetfölötti belátás és akarás. Szerette Krisztus a keresztet. Jóllehet nem angyal hozta azt, hanem Pilátus, a zsinagóga s Judás csókja. Krisztus azonban tudta, hogy a kereszt az Isten akarata. „Atyám, ha nem múlhatik el e pohár, legyen meg a te akaratod”, s most a te akaratod a kereszt, s mert annyi áldást kötöttél a kereszthez s mert a lelkeket szenvedésben neveled s acélozod: legyen meg a te akaratod: én elfogadom, sőt szeretem a keresztet.

A keresztet csak akkor lehet megszeretni, ha az ember azt Isten kezéből veszi. A szenvedést szeretni nem lehet, a szenvedést csak gyűlölni lehet, mert a szenvedés a mi ellenségünk; semmiféle élet nem szereti a szenvedést: a tűz nem szereti a vizet, az öröm nem szereti a szomorúságot, az ember sem szeretheti a bút, a bajt, a kínt, a halált. Ha valaki szereti a rosszat, azt csak mint jót szeretheti. Krisztus Urunk is így szerette, mint Szent Pál mondja: az eléje tett örömért, a kilátásba helyezett dicsőségért viselte el a keresztet; ebben van logika, van észszerűség, van kegyelem, van természetfölöttiség is. Nem lehet szeretni a rosszat másként, csak úgy, ha jó kerül ki belőle. Krisztus azért szerette a keresztet, mert látta, hogy az dicsőségének és a világ legyőzésének fája. Így már mindenki megbékül a kereszttel: a diák, a tudós szereti a tanulást haszonért, élvezetért, dicsőségért; a beteg szereti a keserű medicinát, mert az egészségre gondol; a szántóvető verejtékkel öntözi barázdáit az aratás reményében; Krisztus is szereti a keresztet Istenért s az emberért. Ebben van logika.

A kereszt az Úr Jézus győzelmének zászlaja, dicsőségének jelvénye; azért szerette azt, s leküzdvén félelmét s iszonyát, mondá: keljetek föl, menjünk. Akkor már nem a Judást látta, hanem az Istent; az a csók nem az áruló csókja, hanem az Atyának csókja, aki őt a keresztútra hívja. A zsidókban, jóllehet kajánsággal vannak eltelve, az Atyának az eszközeit, a kereszt fölmagasztalóit szemléli! Így tegyen az ember, bármi történik, s ha az emberektől jön is a rossz, lássa az emberek mögött az Istent, a kemény szenvedés mögött a dicsőséget. Ha valaki átértette az isteni Megváltónak gondolatát, ha fölértette hogy a szenvedés dicsőséget varázsol ránk: meghajtja fejét és azt mondja: ez a legnagyobb bölcsesség, Isten ereje és bölcsessége bennünk. Azért Isten ereje, mert az Isten akarata, azért Isten bölcsessége, mert az Isten tud a rosszból jót csinálni.

Így lett a keresztből az a fa, melyen Jézus szeretetének tűzoszlopa kigyulladt és fölcsapott az égre. Így lett belőle bot, melyre rátámaszkodnak mindnyájan a csetlő-botló lelkek. Így lett ágy, melyen Jézus szemét behunyta. Így lett belőle beszédes fa, legalább is oly beszédes, mint a gyermeknek a kereszt édesanyja sírján; beszél neki nagy szeretetről, mely érte égett és hamvadt el.

Erről olvasta le minden érzelmes lélek Krisztus összes nagy gondolatait és mély érzelmeit.

Így lett a kereszt az Úr Jézus keretje. Ebben a keretben mutatta meg szenvedő arcát. Ebből a keretből akar ránk nézni, hogy mindenki, aki ráveti szemét, a kereszt által keretezett arcban felismerje lelkének Atyját, vezérét, kiben bízhatik, példaképét, akit méltán utánozhat.