Vianney Szent János gyakran hangsúlyozta, hogy
az imádság több, mint egy-egy ima „elmondása”. Ezzel nem akarta
alábecsülni a szóbeli ima jelentőségét, inkább arra mutatott rá, hogy az
csupán az elmélkedés és a szemlélődés előszobája. „Ha jól akarunk
imádkozni, nem kell sokat beszélnünk. Tudjuk, hogy Isten jelen van a
tabernákulumban. Megnyitjuk előtte a szívünket, élvezzük szent
jelenlétét. Ez a legjobb imádság!” – mondta.
Az imádság azt
jelenti: az ember Isten szerető tekintetébe helyezkedik, és szeretettel
viszonozza azt. „Lélekben tekintsetek Isten szívére, és maradjatok így,
szavak nélkül! Az is imádság, ha egyszerűen Istenre gondoltok. Ha nincs
különösebb mondandótok, csak arra gondoltok, hogy Isten jelen van – ez a
legjobb imádság” – biztatta a híveket.
Az imádság a szívek
párbeszéde: Isten a szívünkkel közli magát. Ezért az, hogy mennyire jól
imádkozunk, azon múlik, mennyire erősen vágyakozik a szívünk Isten és az
örökkévalóság után – tanította. És megfordítva: minél többet imádkozik
valaki, annál erősebben vágyakozik a mennyei dolgok után: „Az ima olyan,
mint a tűz, amely hevével megtölti és az ég felé emeli a hőlégballont.”
A szív tisztaságára is felhívta azonban a figyelmet: „Az ima olyan,
mint egy illatos rózsaszál, de csak az érzi az illatát, aki tiszta
szívvel imádkozik.”
„Az imádság a mennyország előíze, az Istennel
való bensőséges egység megtapasztalása – mondta az arsi plébános. –
Olyan ez, mint amikor két gyertya viasza összeolvad.” Ha a nap folyamán
fenn tudjuk tartani ezt az imádságos, szerető egységet, létünk valóban
imádsággá válik, amint Benedek pápa említette. „A lélegzésben sohasem
tartunk szünetet – még kevésbé veszítsük el Isten jelenlétét!”
Vianney
Szent János gyakorlati tanácsokat is adott a híveknek: „Reggel, amikor
felébredünk, ajánljuk Istennek szívünket, lelkünket, gondolatainkat,
szavainkat, tetteinket, egész lényünket, hogy használjon mindent az ő
dicsőségére. Újítsuk meg a keresztségi ígéreteket, mondjunk köszönetet
őrzőangyalunknak, és kérjük, hogy maradjon velünk a nap folyamán. Ne
feledjük: Isten mindig a nap kezdetére készíti elő számunkra az aznapra
szükséges kegyelmeket. Tudja, milyen bűnalkalmak adódnak majd a nap
folyamán, és minden szükségeset megad, amit ekkor kérünk.”
Hogy
életünk állandó imádsággá váljék, fontos, hogy előre rögzített
időpontokban imádkozzunk. Ezek az időpontok olyanok, mint a tartalék
tűzifa: biztosítják, hogy az Isten iránti szeretet tüze újra meg újra
fellobbanjon, a nap többi részében pedig szelíd izzással égjen. Előre
készüljünk a találkozásra, az imádság idejére pedig vonuljunk félre, és
teremtsünk külső-belső csendet, mivel „Isten a csendben szól”. A nap
folyamán is fontos az összeszedettség: minél szétszórtabban,
felszínesebben él valaki, annál üresebbek az imái; minél többet
gondolkodik, minél többször köti össze Istennel a nap történéseit, annál
mélyebben és gyümölcsözőbben tud imádkozni – tanította.
Vianney
Szent János azt tanácsolta, hogy ne egészséget, földi boldogságot
kérjünk az imában, hanem elsősorban az Istennel való egyesülést.
Biztatott, hogy mindig merjünk bizalommal fordulni Istenhez, aki
„szereti, ha alkalmatlankodunk neki”. Imádkozzunk Jézus nevében, mivel
„így nem mi imádkozunk, hanem Jézus imádkozik értünk Atyjához.” Kérjük
őrangyalunk segítségét, hogy lelki szárazság idején, amikor nehezen megy
az ima, Isten vigasztalása helyett a vigasztalás Istenéhez
ragaszkodjunk.
A szentéletű plébános így beszélt az ima és az
élet kapcsolatáról: „Én lelkem, a jó Istennel beszélgetsz, vele
dolgozol, vele jársz, küzdesz és szenvedsz. Dolgozol, de ő megáldja
fáradozásodat. Gyalogolsz, de ő megáldja lépteidet. Szenvedsz, de ő
megáldja könnyeidet. Mily hatalmas, nemes, mily vigasztaló dolog mindent
Istennel együtt és tekintetétől kísérve tenni, mily nagyszerű arra
gondolni, hogy mindent lát és mindent számon tart!”
forrás: Magyar Kurir
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése