2010. júl. 15.

Santiagóba zarándokol a világbajnokság győztes góljának szerzője

Andres Iniesta, a spanyol válogatott játékosa, aki a dél-afrikai futball-világbajnokság győztes gólját rúgta vasárnap, fogadalmat tett, hogy végigjárja a Santiago de Compostelába vezető Szent Jakab-utat.


A Marca nevű spanyol lap azt írja: a válogatott tagjai hónapokkal a világbajnokság előtt lezárt borítékban küldték el az újságnak ígéreteiket arra vonatkozóan, hogy mit tennének, ha megnyernék a világbajnoki címet.
A Marca a történelmi győzelem napján, vasárnap nyitotta fel a borítékokat, s kiderült, hogy Andres Iniesta, Fernando Torres és Carlos Machena is azt a fogadalmat tette, hogy végigjárják Szent Jakab útját. Iniesta a döntő előtt vele készült interjúban szintén megemlítette ígéretét, ahogy csapattársa, Sergio Busquets is.
 A spanyol média már a győzelem után napokban emlékezteti a játékosokat ígéretükre, és bár konkrét dátum még nem ismert, az újságírók meggyőződése, hogy sok rajongó együtt zarándokol majd a győztes csapat tagjaival.

XVI. Benedek pápa idén szintén felkeresi Santiagót, ahol idén szentévet tartanak. 1120 óta – II. Kallixtusz pápa rendelkezése óta – Santiagóban minden olyan év szentév, amelynek során július 25-e, Szent Jakab apostol ünnepe vasárnapra esik. A harmadik évezredben az első szentév 2004-ben volt, legközelebb 2021-ben lesz hasonló ünnepség. Santiagóban ebben az évben több mint tízmillió látogatóra számítanak.
Jeruzsálem és Róma után Santiago de Compostela a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb célpontja.

A legenda szerint közvetlenül halála után Szent Jakab holttestét hajón hozták Jeruzsálemből Észak-Spanyolországba. A sír holléte évszázadokra feledésbe merült, csak 813-ban fedezték fel újra, s mivel a legendában csillag jelezte a sír helyét, Campus Stellae-nek nevezték el a területet, innen ered Compostela neve. Santiago pedig Szent Jakab spanyol nevéből ered: Santo Iago – Sant'Iago – Santiago.
Az apostol sírját már a X–XI. századtól kezdve számos zarándok kereste fel. A Szent Jakab-út legfontosabb, a Pireneusoktól Santiagóig vezető része 1993 óta a világörökség része.

forrás: Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése