Sasgondolat

Hát azután? Az erő s öntudat ünnepe. Krisztus nem ment nyomtalanul  a világon. Nézd, ezt a világot a tengerek járása csinálja, a mész s homok s palahegyek óriási tömegei abban képződtek; a kőszén, a petróleum, a földgáz az ő hatalmas, erdőket, állatok hulláit összesöprő munkájából való; de a hegyek kemények, szirtek, kőpadok voltak, s dolgozott az eső, a fagy, a köd, a szél s pattantotta le a murvát, s jöttek a nagy jégekék, a gleccserek s gyalultak s őröltek s csinálták a löszt az agyagot, a humuszföldet. Hát jártak hatalmak a földön, s van nyomuk! Nos és a történelemben ne legyen nyoma a Krisztusnak? magába akasztotta értelmünket, eszményiségünket, lelkünket,  szívünket; pszichénk összes ösztönei feléje nyílnak, tőle kérjük s várjuk, hogy segítsen. Hitünkben bele gyökerezünk; a vonzalmakat fölfelé, a lökőerőket a mélységből tőle vesszük. Az ő evangéliuma a földet járó szél, mely nem tör, de a vágyódó lelkek vitorláit dagasztja s viszi őket s ragadja. Ő a világ világossága, napsugár is s Sarkcsillag is; ez utóbbi csak egy pont az irányításra, az előbbi az energiák pazar sugárzása a föld összes bűbájának s

pompájának előteremtésére. S mit csinál Krisztus a lelkekben? Mennyit? Mit jelent egy szentnek lelkivilága? Mit jelent a lelki finomság s remeklésbe fektetett munka, törekvés? Mit jelent a diszciplina harmóniája? Mit a szűzi tisztaság liliomos fehérsége? Mit az apostoli tüzes lelkek hősiessége? Mit a vértanúk hajlíthatatlan hűsége? Mit az egyszerű, igénytelen tisztesség önkorrekturája? Mennyi erő, indítás, kiindulás, mennyi önmeggyőzés van ebbe belefektetve? A szentáldozás elindulások, önmegemberelések, tisztulások, finomulások, buzdulások forrása; Krisztus így akarta. Ez kenyere, ez acélossága az életnek, ez egészsége és frissesége a lelkeknek! Ez termékenyítő behatása: In hoc clarificatur Pater, ut fructum plus afferatis et sitis mei discipuli! [Jn 15,8] Mily eszmény: egyesülni Krisztussal; mily fölemelkedés, mily nagyság és fölmagasztalás! Nagyobb-e a király koronázása, bensőségesebb-e a jegyesek hűségesküje, fölségesebb-e a nemzetek békeszerződése, nagyszerűbb-e országok egybeolvadása, mint a ,,sacra communio'', a szent egyesülés s elmerülés?! S ha mindezt mondtam, megmondtam-e, amit akartam? Nem játszottam-e szavakkal, nem

pergettem-e homokszemeket, nem számláltam-e a Bakony leveleit, hogy azt, ami mérhetetlen, megmérjem s közelebb hozzam? S végül: az Istentisztelet lelke és heve. Ah, a világ sokkal tartozik; nagy adósságai vannak a dicsőség kiárasztásáért, a ,,lumen vultus Dei'' kiömléseért, -- a jótettekért, a bűnökért, s aztán a lélek s a test s a nemzetek kínlódásáért. Ezt az adósságot Krisztus törleszti -- mindennap; fölkel mint a nap s áldozatában végigmegy a földtekén. Sacrificium matutinum ... vespertinum ... meridianum! Az emberiséggel jár s törleszt... A Krisztus keze s kegyelme vele... In odorem suavitatis jube perferri per manus Sancti Angeli tui... Nagy áldások forrása!

Prohászka Ottokár