Sasgondolat

Ezt mondja Dániel próféta: „Egész szívünkkel téged követünk, téged félünk, és a te színedet keressük.” Szavai összecsengenek a tegnapi igével: „Szólítottam, hívtam, csalogattam, s a bölcsesség szelleme belém költözött. Többre becsültem minden királyságnál, hatalomnál és uralomnál, többre aranynál, ezüstnél és drágakőnél: ha a bölcsesség szelleméhez mértem, homokszemnek, sárnak, semminek láttam minden mást.” (vö. Bölcsesség 7,7-9.)

Akiben a bölcsesség szelleme lakik, jól felismerhető arról, hogy a dolgokat merő semminek látja. De ha csak egyetlen dolog is van, amit valaminek lát, már nem a bölcsesség szelleme lakik benne. Nem elég, hogy „homokszemnek” mondja, vagy „sárnak”: csak a „semmi” a találó kifejezés, hiszen a bölcsesség szelleméhez képest minden más merő semmi. „Szólítottam, hívtam, csalogattam, s a bölcsesség szelleme belém költözött.” Bizony, aki a legbensejében hívja, abba bele is költözik.

Van egy erő a lélekben, amely messzebbre ér, mint ez az egész világ. Egészen messzire kell érnie, hogy Isten beleköltözhessen. Sokan nem a bölcsesség szellemét hívják magukhoz, hanem az egészséget, a gazdagságot vagy a gyönyört – nem is látogatja meg őket a bölcsesség szelleme. Fontosabb nekik az, amiért imádkoznak, mint maga Isten – aki pénzt ad a kenyérért, annak a kenyér fontosabb, mint a pénz –: szolgájukká teszik Istent. „Gyógyíts meg, nagyon kérlek” – ez olyan, mint amikor egy dúsgazdag ember felajánlja, hogy „kérj bármit és megadom”. Micsoda ostobaság volna csak egy krajcárt kérni tőle! Hiszen ha száz márkát kérnénk, azt is szívesen adná! Kész ostobaság mást kérni Istentől, mint őt magát. Nem is becsüli sokra az ilyet, mert semmit sem ad olyan szívesen, mint önmagát. Egy mester azt mondja, hogy mindennek van miértje, de Istennek nincsen. Aki valami mást kér Istentől, és nem őt magát, az miértet teremt Istennek.

Eckhart Mester