Részletek a 12. fejezetből
14.
Hamissá válhat az összeszedettség, ha saját erőfeszítésünkkel próbálunk kirekeszteni minden földi dolgot, erővel elzárkózunk az emberektől és a természettől, azt remélve, hogy így nem marad más a lelkünkben, csak Isten. Ha ezt megkíséreljük, akkor általában önmagunk ellen fordulunk, s az egyik (a kedvesebbik) felünket Istennek nevezzük, a másik felünket pedig „természetnek" vagy „önmagunknak". Micsoda őrültség, micsoda erőpocsékolás ez: megpróbálunk megpihenni énünk Istennek elnevezett felében, s kirekeszteni a másik felét! Lényünk ellenáll ennek a megosztásnak, ezért úgy érezzük, háború keletkezik a sötétség és a világosság között. Ez a harc azonban csak illúziók harca egymás ellen. Az ilyen háborúknak gyakran táptalajt nyújtanak a kolostorok, ahol pedig Isten nem az illúziók táplálására hívja meg az embert, hanem azok elhagyására, hogy fölfedezhessék a valóságot.
A hamis összeszedettség csak az alázat útján kerülhető el. Az alázat tanít meg bennünket arra, hogy ne akarjunk mindenáron másnak látszani, mint amik vagyunk. A lelki életben jobb megelégedni a kevéssel és az igénytelennel, mivel itt az önkéntes szegénység lelki gazdagságot terem. Aki megelégszik az egyszerűbb imádsággal, az gazdagodni fog az imádságban. Az ilyen megelégedettség jobb, mint az a gőg, amely az angyalok szellemi tisztaságára törekszik, mielőtt az érett emberséget megízlelte volna.
A hamis összeszedettség csak az alázat útján kerülhető el. Az alázat tanít meg bennünket arra, hogy ne akarjunk mindenáron másnak látszani, mint amik vagyunk. A lelki életben jobb megelégedni a kevéssel és az igénytelennel, mivel itt az önkéntes szegénység lelki gazdagságot terem. Aki megelégszik az egyszerűbb imádsággal, az gazdagodni fog az imádságban. Az ilyen megelégedettség jobb, mint az a gőg, amely az angyalok szellemi tisztaságára törekszik, mielőtt az érett emberséget megízlelte volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése