A nyomorultban, az elesettben engem fogtok szeretni, engem vigasztaltok, engem öleltek át. Nem értitek? Minden emberi seb nekem fáj, minden emberi gyötrelem bennem ég, minden keserves, bűnös elesettség az én keresztem. A könnyek az én könnyeim, a szenvedések az én sebeim, a bűnök az én ostoroztatásaim. Eszméljetek, tárjátok ki karjaitokat, siessetek a nyomor felé; nem ismeritek a hangomat? Én éhezem, én szomjazom, én fekszem elhagyottan, én zokogok a szegénység zugaiban. Én nyujtom felétek könyörgésre kulcsolt kezeimet, az én könnyem pereg a nyomornak szennyes köntösén, az én idegeim reszketnek a bekötetlen sebek sajgásaiban. Nem ismertek rám? Az én keresztem van a vállakon, az én gyötrelmem a szívek mélyén, a szenvedôk, az elhagyottak szent egységében ôk mind Krisztusok, és én vagyok mindenik. Én esedezem, én hívlak, én várom az irgalmat, én, aki a bűntôl visszavásároltalak benneteket; értitek-e már, hogy az irgalmasság nem ajándékosztás, hanem elodázhatatlan szent kötelesség?
Prohászka Ottokár: Élő vizek forrása
Prohászka Ottokár: Élő vizek forrása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése