Vargáné Pável Márta (kat. hittanár, AQP elnöke)
Rögtön az elején megjegyzem, magam a poroszos gyermeknevelés híve vagyok, ez látszik is az összes hatókörömbe eső gyermeken, fiatalon. Itt most az emberekért való vészkiáltásaim olvashatóak. Nem állítom, hogy miden gyerek neveletlen, de kb. 70%-uk az, és még ebben is fokozatok vannak.
Elvesztették már a fiatalok is az életrevalóságukat, a természetes élethez való kötődést. Nagy szemekkel néznem rám, ha elmondom – és nem is hatja meg őket... –, hogy a számítógép, telefon stb. állandó nyomkodásából nem fognak ételhez jutni. Ha baj lenne a világban, éhen halnának, mert az alapvető létfenntartási dolgokat sem tudják. Még a legegyszerűbbet, még babot sem tudnának termelni. Állatokhoz, kapához, növényekhez, megélhetést adó szakmához nincs is affinitásuk, kinevelték belőlük. Önpusztító nemzedék nő fel. Ez a legjobb módszer az emberek kipusztítására, csak 100 év, és borulhat is minden.
Itt most, amiket kifogásolok, az nem a gyerek bűne, kizárólag a szüleié, nagyszüleié, pedagógusaié és a társadalomé. Ha nem nyesegetik a gyerekről a vadhajtásokat, akkor a legnemesebb fa is elvadul, nem lesz jó a gyümölcse. Most éppen gőzerővel erre felé tart a társadalom, hogy elvaduljon minden! Az a liberális nevelés, amit ma alkalmaznak, nem hozta meg a gyümölcsöt, sőt...! http://epa.oszk.hu/00000/00035/00035/2000-02-mu-Vargane-Celnelkuli.html „Az iskolában mint „feldolgozó iparban” növekvő deviáns tendenciákra Torsten Husen már évtizedekkel ezelőtt figyelmeztetett. Ma, amikor az USA-ban a tanárgyilkosságok, a diákok iskolai fegyverviselése napi hírré lépett elő a médiában, teljes mértékben jogossá vált a híres svéd oktatáskutató azon törekvése, hogy ezt az intézményrendszert lebontsa.”
Tanárként is elképeszt ez a nagy neveletlen gyermektömeg. Mi lesz itt, ha megnőnek?
uo. „Másik nyilvánvaló tendencia a világban a célnélküliség negatív állapota és az értéknélküliség. Olyan biztosnak tűnő kategóriák, mint a jó, a szép, az igaz, bizonytalanná váltak, a „mindenkinek mindenhez joga van” elv túlburjánzása elfedi a gaz és a búza közötti különbséget.” Szinte kipusztult a fiatalok többségéből a magasabb cél tudata is (transzcendens egzisztenciát meg sem merem említeni – amiért az ember a földön van – még/már a fiatal felnőttek sem tudják, miről beszélek...). Farizeusi módón, hamis okoskodással nem merik a fiatalokat célra irányítani, hogy ezzel ne befolyásoljuk, mert nem lesz szabad...?! Mitől óvják? A kulturált viselkedéstől, a humánus emberi normáktól, a szeretet fogalmának megismerésétől, vagy kötelességeik nyilvánvalóságától? Lehet ezt úgy is tenni, hogy alternatívákat villantunk fel a neveltek előtt, pozitív és negatív megvilágításokban, és döntsenek. De el kellene érni, hogy tudatosan, vitaképesen döntésképesek legyenek a fiatalok, és ne olyanok, mint a viharban cél nélkül bolyongó hajók. Ez a féle szabadság a pedagógiában nekem felelőtlenség. Márpedig ha nem rendesen nevelnek (mikor ez a dolguk), az életre szóló romlást okoz! A nevelőnek, a szülőnek meg kell tanítania a gyermeknek a jogok mellett egyenlő arányban a kötelességeit is! Enélkül felborul a világ. Micsoda tévedés azt elhitetni, hogy csak jogaik vannak, tudniuk kell, hogy le is kell tenni ahhoz az asztalra valamit, hogy elvehessen, hogy legyen miből követelőzni. Ma ez a nevelési rész is elmaradt. Meggyőződésem, nem a gyerek rossz, nem a gyerekkel van baj, nem a gyerek mellé kell rendőr. Baj a pedagógusokkal és a szülőkkel van (nagyon nagy tiszteletem a kivételeknek), akiket már félig-meddig így neveltek, és azt sem tudják, mit és hogyan kell tenniük.
Egy példa: ugyanabban az osztályban nálam néma csendben, ragyogó szemekkel figyeltek a gyerekek, amikor váltottam a nevelőt, nála pedig a padon ugráltak és örült, hogy kimehetett, és elképedve kérdezte: „te ezeknél, hogy éred el a rendet?” Hát ja, minden gyerek úgy viselkedik, (a szüleivel is) ahogyan megengedik neki, és ezt ők messziről tudják, kinél mit lehet megtenni és mit nem. Egy másik, semmiségnek tűnő példa: ha egy pedagógus csak úgy tud fegyelmezi, hogy óránként 8-10 db kisegyest ír be (pl. történelemből), mert egy szót szólt a padtársához, akkor szerintem a tanárral van a baj! Gyerekek – kérdésemre, hogy „mennyire szeretik a történelem tanárnőt?” – elmondták, nem nagyon, mert lehet, hogy a tanárnak baj van az idegeivel. És ezt a gyerekek mondják...! Ilyeneknek nem kellene fizetésemelés, hanem eltanácsolás.
Ki merem mondani, a mai gyerekek zömében neveletlenek, és alig bírom megállni, hogy íziben ne kezdjek a nevelésükhöz...!
További példák sorát tudnám hozni, de csak párat sorolok.
Nem tisztelik az idősebbeket, egymást sem. Nem köszönnek, vagy a felnőttnek is sziát mondanak. Többségének ki van iktatva a szótárából a kérem, a köszönöm, a légy szíves, bocsánat stb. fogalmak is. Nem nevelik őket a szülők sem, csak elvannak, és ez feltűnően látszik is. Nincs meg a fiatalokban a transzcendentális egzisztencia képe sem. Nem tudják, miért vannak, hova mennek, mi az életük – végső – célja. Még földi céljaik is alig vannak. A nevelést az első években a szülőknek kellene elkezdeni, hogy a pedagógusnak legyen mire építkezni. Nos, egyik sem történik meg úgy, ahogyan kellene. Jó alap sincs, meg a folytatás sem.
Az is nagyon nagy baj, hogy nem sok remény van arra sem, hogy a keresztény emberek jobban nevelnének, vagy jó példát mutatnának, ami elvárható lenne! Baj van, azt a következő példa is mutatja. A templomban is kitört a neveletlenség, sok helyen, sok misén megfordulok, tapasztalataim szerint az alább leírtak aránya kb. 50%-os, de inkább több. Már-már ott tartunk, hogy viszolygok elmenni, mert félek végigélni, hogy a templomban – hátul – mi minden történik egy-egy misén. Legutóbb – persze a pap nem szól, vagy nem mert, vagy ennyire igénytelen, ki tudja... – kb. 7 gyerek a templom végében játszóteret tartott, 4 szülő szó nélkül nézte, ahogyan futkároztak, hangosan beszélgettek, visítottak stb. Most ült ott kb. 120 ember, aki közül egy sem tudott elmélyedni a hitében, holott ezért is ment oda. Itt a legfelháborítóbb a 4 szülő viselkedése, akik annyira nem tisztelik, nem szeretik az Istent – akkor meg miért mennek templomba, ez nem játszótér!?... –, hogy áhítatra, csendre, odafigyelésre, tiszteletre tanítaná a jelenleg rémségesen neveletlen gyerekét. Nem is értem, miért tűri ezt a pap és a hívek? Gondolkoztam, hogy felállok és „elkapom” a szülőket, de alapos okok miatt letettem róla, így a lábammal szavazok, ettől távol maradok. (Tudom, nem fogok hiányozni, mert itt is fő a szeretetlenség.)
Már a hitéletet is kikezdi a rossz nevelés. Prohászka Ottokár szent életű püspök – aki a magyar nevelés egyik vezéralakja – is hasonlóan aggódott. http://www.tavlatok.hu/73kultura.htm „Mikor egyre több gond gyötör szülőt s nevelőt a gyermekek sikeres nevelése körül, s gyakrabban hangzik föl a panasz, hogy az ifjúság romlik, s erkölcsi érzülete gyengül; mikor a világ kísértései s csábjai közt, melyek ifjúságunkat mételyezik, a kislelkűség veszedelme környékez, s kételkedünk, hogy képesek leszünk-e távol tartani gyermekeinktől az erkölcsi romlást, s megbirkózunk-e a nehézségekkel, melyek egy tiszta, erőteljes nemzedék nagyra nevelésének útjában állnak: mindannyiszor oly sokatmondóan hangzik lelkünkben Krisztus szava: »hagyjátok a kisdedeket hozzám jönni, s ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Isten országa.«” Pont ekkor/ezért is kellene a papnak, a hittanároknak, a keresztény szülőknek még jobban figyelni a példamutatásra, még jobban azokra, akik a templomban is megfordulnak, hogy a jót és ne a rosszat közvetítsék.
Vannak jó elképzeléseink (az AQP-ban), amit meg is lehetne valósítani, hogy a fiatalságot visszatereljük a valós, kulturált, emberközeli életbe. De ehhez a társadalom megértése, segítsége is kellene. Ma a számomra a legelkeserítőbb, hogy feladatom szerint nem innen, hanem a normál józan középszintről kellene indítanom – hogy legyen időm mindent átadni…! Fontos lenne, hogy akadálytalanul taníthassam, milyen az, ha valaki igazán Krisztust követi, ha Isten világosságában él, ha felsőbbrendűen akarja az életét élni, az Istenre néző embert fejleszthetném/nevelhetném az örök életre. Túl kemény ez a feladat, de nem adom fel, még ha ugyanazt érzem is, amit Prohászka Önmagáról című írásában olvashatunk: „Az evangéliumra nem hallgattál, a szegénységet s az alázatot nem szeretted; azért elbuktál, s nincs, ki segítsen rajtad más, mint az életnek az a »jó híre«, az erkölcsnek az a friss forrása, az evangélium szelleme a szegénységnek s az alázatnak szeretetével”.
Rögtön az elején megjegyzem, magam a poroszos gyermeknevelés híve vagyok, ez látszik is az összes hatókörömbe eső gyermeken, fiatalon. Itt most az emberekért való vészkiáltásaim olvashatóak. Nem állítom, hogy miden gyerek neveletlen, de kb. 70%-uk az, és még ebben is fokozatok vannak.
Elvesztették már a fiatalok is az életrevalóságukat, a természetes élethez való kötődést. Nagy szemekkel néznem rám, ha elmondom – és nem is hatja meg őket... –, hogy a számítógép, telefon stb. állandó nyomkodásából nem fognak ételhez jutni. Ha baj lenne a világban, éhen halnának, mert az alapvető létfenntartási dolgokat sem tudják. Még a legegyszerűbbet, még babot sem tudnának termelni. Állatokhoz, kapához, növényekhez, megélhetést adó szakmához nincs is affinitásuk, kinevelték belőlük. Önpusztító nemzedék nő fel. Ez a legjobb módszer az emberek kipusztítására, csak 100 év, és borulhat is minden.
Itt most, amiket kifogásolok, az nem a gyerek bűne, kizárólag a szüleié, nagyszüleié, pedagógusaié és a társadalomé. Ha nem nyesegetik a gyerekről a vadhajtásokat, akkor a legnemesebb fa is elvadul, nem lesz jó a gyümölcse. Most éppen gőzerővel erre felé tart a társadalom, hogy elvaduljon minden! Az a liberális nevelés, amit ma alkalmaznak, nem hozta meg a gyümölcsöt, sőt...! http://epa.oszk.hu/00000/00035/00035/2000-02-mu-Vargane-Celnelkuli.html „Az iskolában mint „feldolgozó iparban” növekvő deviáns tendenciákra Torsten Husen már évtizedekkel ezelőtt figyelmeztetett. Ma, amikor az USA-ban a tanárgyilkosságok, a diákok iskolai fegyverviselése napi hírré lépett elő a médiában, teljes mértékben jogossá vált a híres svéd oktatáskutató azon törekvése, hogy ezt az intézményrendszert lebontsa.”
Tanárként is elképeszt ez a nagy neveletlen gyermektömeg. Mi lesz itt, ha megnőnek?
uo. „Másik nyilvánvaló tendencia a világban a célnélküliség negatív állapota és az értéknélküliség. Olyan biztosnak tűnő kategóriák, mint a jó, a szép, az igaz, bizonytalanná váltak, a „mindenkinek mindenhez joga van” elv túlburjánzása elfedi a gaz és a búza közötti különbséget.” Szinte kipusztult a fiatalok többségéből a magasabb cél tudata is (transzcendens egzisztenciát meg sem merem említeni – amiért az ember a földön van – még/már a fiatal felnőttek sem tudják, miről beszélek...). Farizeusi módón, hamis okoskodással nem merik a fiatalokat célra irányítani, hogy ezzel ne befolyásoljuk, mert nem lesz szabad...?! Mitől óvják? A kulturált viselkedéstől, a humánus emberi normáktól, a szeretet fogalmának megismerésétől, vagy kötelességeik nyilvánvalóságától? Lehet ezt úgy is tenni, hogy alternatívákat villantunk fel a neveltek előtt, pozitív és negatív megvilágításokban, és döntsenek. De el kellene érni, hogy tudatosan, vitaképesen döntésképesek legyenek a fiatalok, és ne olyanok, mint a viharban cél nélkül bolyongó hajók. Ez a féle szabadság a pedagógiában nekem felelőtlenség. Márpedig ha nem rendesen nevelnek (mikor ez a dolguk), az életre szóló romlást okoz! A nevelőnek, a szülőnek meg kell tanítania a gyermeknek a jogok mellett egyenlő arányban a kötelességeit is! Enélkül felborul a világ. Micsoda tévedés azt elhitetni, hogy csak jogaik vannak, tudniuk kell, hogy le is kell tenni ahhoz az asztalra valamit, hogy elvehessen, hogy legyen miből követelőzni. Ma ez a nevelési rész is elmaradt. Meggyőződésem, nem a gyerek rossz, nem a gyerekkel van baj, nem a gyerek mellé kell rendőr. Baj a pedagógusokkal és a szülőkkel van (nagyon nagy tiszteletem a kivételeknek), akiket már félig-meddig így neveltek, és azt sem tudják, mit és hogyan kell tenniük.
Egy példa: ugyanabban az osztályban nálam néma csendben, ragyogó szemekkel figyeltek a gyerekek, amikor váltottam a nevelőt, nála pedig a padon ugráltak és örült, hogy kimehetett, és elképedve kérdezte: „te ezeknél, hogy éred el a rendet?” Hát ja, minden gyerek úgy viselkedik, (a szüleivel is) ahogyan megengedik neki, és ezt ők messziről tudják, kinél mit lehet megtenni és mit nem. Egy másik, semmiségnek tűnő példa: ha egy pedagógus csak úgy tud fegyelmezi, hogy óránként 8-10 db kisegyest ír be (pl. történelemből), mert egy szót szólt a padtársához, akkor szerintem a tanárral van a baj! Gyerekek – kérdésemre, hogy „mennyire szeretik a történelem tanárnőt?” – elmondták, nem nagyon, mert lehet, hogy a tanárnak baj van az idegeivel. És ezt a gyerekek mondják...! Ilyeneknek nem kellene fizetésemelés, hanem eltanácsolás.
Ki merem mondani, a mai gyerekek zömében neveletlenek, és alig bírom megállni, hogy íziben ne kezdjek a nevelésükhöz...!
További példák sorát tudnám hozni, de csak párat sorolok.
Nem tisztelik az idősebbeket, egymást sem. Nem köszönnek, vagy a felnőttnek is sziát mondanak. Többségének ki van iktatva a szótárából a kérem, a köszönöm, a légy szíves, bocsánat stb. fogalmak is. Nem nevelik őket a szülők sem, csak elvannak, és ez feltűnően látszik is. Nincs meg a fiatalokban a transzcendentális egzisztencia képe sem. Nem tudják, miért vannak, hova mennek, mi az életük – végső – célja. Még földi céljaik is alig vannak. A nevelést az első években a szülőknek kellene elkezdeni, hogy a pedagógusnak legyen mire építkezni. Nos, egyik sem történik meg úgy, ahogyan kellene. Jó alap sincs, meg a folytatás sem.
Az is nagyon nagy baj, hogy nem sok remény van arra sem, hogy a keresztény emberek jobban nevelnének, vagy jó példát mutatnának, ami elvárható lenne! Baj van, azt a következő példa is mutatja. A templomban is kitört a neveletlenség, sok helyen, sok misén megfordulok, tapasztalataim szerint az alább leírtak aránya kb. 50%-os, de inkább több. Már-már ott tartunk, hogy viszolygok elmenni, mert félek végigélni, hogy a templomban – hátul – mi minden történik egy-egy misén. Legutóbb – persze a pap nem szól, vagy nem mert, vagy ennyire igénytelen, ki tudja... – kb. 7 gyerek a templom végében játszóteret tartott, 4 szülő szó nélkül nézte, ahogyan futkároztak, hangosan beszélgettek, visítottak stb. Most ült ott kb. 120 ember, aki közül egy sem tudott elmélyedni a hitében, holott ezért is ment oda. Itt a legfelháborítóbb a 4 szülő viselkedése, akik annyira nem tisztelik, nem szeretik az Istent – akkor meg miért mennek templomba, ez nem játszótér!?... –, hogy áhítatra, csendre, odafigyelésre, tiszteletre tanítaná a jelenleg rémségesen neveletlen gyerekét. Nem is értem, miért tűri ezt a pap és a hívek? Gondolkoztam, hogy felállok és „elkapom” a szülőket, de alapos okok miatt letettem róla, így a lábammal szavazok, ettől távol maradok. (Tudom, nem fogok hiányozni, mert itt is fő a szeretetlenség.)
Már a hitéletet is kikezdi a rossz nevelés. Prohászka Ottokár szent életű püspök – aki a magyar nevelés egyik vezéralakja – is hasonlóan aggódott. http://www.tavlatok.hu/73kultura.htm „Mikor egyre több gond gyötör szülőt s nevelőt a gyermekek sikeres nevelése körül, s gyakrabban hangzik föl a panasz, hogy az ifjúság romlik, s erkölcsi érzülete gyengül; mikor a világ kísértései s csábjai közt, melyek ifjúságunkat mételyezik, a kislelkűség veszedelme környékez, s kételkedünk, hogy képesek leszünk-e távol tartani gyermekeinktől az erkölcsi romlást, s megbirkózunk-e a nehézségekkel, melyek egy tiszta, erőteljes nemzedék nagyra nevelésének útjában állnak: mindannyiszor oly sokatmondóan hangzik lelkünkben Krisztus szava: »hagyjátok a kisdedeket hozzám jönni, s ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Isten országa.«” Pont ekkor/ezért is kellene a papnak, a hittanároknak, a keresztény szülőknek még jobban figyelni a példamutatásra, még jobban azokra, akik a templomban is megfordulnak, hogy a jót és ne a rosszat közvetítsék.
Vannak jó elképzeléseink (az AQP-ban), amit meg is lehetne valósítani, hogy a fiatalságot visszatereljük a valós, kulturált, emberközeli életbe. De ehhez a társadalom megértése, segítsége is kellene. Ma a számomra a legelkeserítőbb, hogy feladatom szerint nem innen, hanem a normál józan középszintről kellene indítanom – hogy legyen időm mindent átadni…! Fontos lenne, hogy akadálytalanul taníthassam, milyen az, ha valaki igazán Krisztust követi, ha Isten világosságában él, ha felsőbbrendűen akarja az életét élni, az Istenre néző embert fejleszthetném/nevelhetném az örök életre. Túl kemény ez a feladat, de nem adom fel, még ha ugyanazt érzem is, amit Prohászka Önmagáról című írásában olvashatunk: „Az evangéliumra nem hallgattál, a szegénységet s az alázatot nem szeretted; azért elbuktál, s nincs, ki segítsen rajtad más, mint az életnek az a »jó híre«, az erkölcsnek az a friss forrása, az evangélium szelleme a szegénységnek s az alázatnak szeretetével”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése