2014. márc. 13.

Prohászka Ottokár szavai

Mi Istenből vagyunk. Isten vonzza a lelket, s a lélek sóvárog feléje, vágyódik vele, a legnagyobb jóval egyesül… Innen merítünk minden földi szeretetet is, csak eltévesztjük, elmossuk, eltorzítjuk, idegen utakra támolygunk vele, meghordozzuk utcán, porondon, útvesztőkben. A szeretet szellemiségünk ismertetőjele, Isten kezéből vett lelki szükségünk, s nem a földi szeretet vonásai kerülnek imádságunkba, Istennel való közösségünkbe, hanem az Isten-szeretet vonásait visszük, olykor nemes hűséggel, máskor szégyenletesen hibázva emberközti viszonyainkba. Nem embereken tanultunk szeretni, a szeretet-szomjúság a lélek létével koextenzív, s azért szeretünk embert is, mert a léleknek szeretet az itala, mert szeretnünk kell, és szeretjük azt, aki elénk akad, s aki számunkra tud hasonlítani ahhoz az isteniességhez vagy annak valamely lefelé tévelyedéséhez, amelynek igazi, lelki kényszeréül van lelkünkbe oltva a szeretet szomjúsága. Az emberszív Isten-szeretetre van teremtve.
(Élő vizek forrása)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése