Szűkölködő idő...

"Mi, "maiak", mondja Hölderlin, bár a szó tudományos értelmében "sokat tapasztaltuk", közben elveszítettük azt a képességet, hogy a dolgokat, a természetet és az emberi kapcsolatokat a maguk telítettségében és elevenségében fogjuk fel. Elveszítettük az "istenit", ami egyszersmind azt jelenti, hogy eltűnt a szellem a világból. Hatalmunk alá hajtottuk a természetet, a "távcső" behatol a mindenség legtávolabbi sarkaiba, és közben "túlszaladunk" a megjelenő világ "ünnepi feljáróján". A természet és az ember közti "szerelmi kötelékből" "madzagot csináltunk", megcsúfoltuk az emberiség és természet teljességét. "Ügyes fajjá" váltunk, és még büszkék is vagyunk rá, hogy "mezítelenül" láthatjuk a dolgokat. És ezért nem látjuk többé a földet, nem "halljuk" a madarak hangját, és "megromlott" az emberek közti beszéd. Hölderlinnél ezt jelenti "az istenek éje", azaz a világban és az emberek közti meglévő viszonyok immanens jelentésességének és sugárzó erejének elvesztését jelöli. (...)
Az "istenek éje", avagy ahogy Heidegger nevezte, a világ elsötétedése, egész korokra kiterjedhet. (...)

A szellemet mindenekelőtt eszköz jellegű ésszé fokozzák le, Heidegger szavával intelligenciává. Nincs másról szó, csupán az adott dolgok számításáról és szemléletéről, valamint lehetséges megváltoztatásukról és újraelőállításukról. A számításokat végző intelligenciát valamely világnézeti, ideológiai doktrína szolgálatában állítják. Ebben az összefüggésben említi a marxizmust, a technicizmust de a népies ideológia rasszizmusát is. (...) ....a szellemi történés erői mindenképpen elveszítik szabad mozgásképességüket és öncélúnak látszó méltóságukat. Egyszersmind elvesztik nyitottságukat a lét igényeivel szemben. A teljes gazdasági, technikai és faji mozgósítás következményeképpen, a világ elsötétül, aminek jellemzésére Heidgger képletszerű kifejezéseket használt: az istenek menekülése, a föld szétzúzása, az emberek eltömegesedése, gyülölködő gyanakvás minden teremtő és szabad tett ellen.

A filozófia lényegét tekintve korszerűtlen, mert azon kevés dolgok közé tartozik, melyeknek az a sorsuk, hogy sohase találjanak visszhangra a mindenkori mában, és ne is legyen szabad benne visszhangra találniok. (...) A létel (tulajdonképpeniség, lényegiség) megnyilatkozása alkalmanként már most megtörténik a filozófiában, de amíg ez az esemény kisugárzik az egész társadalomra, és alapjaitól újraformálja azt, még hosszú időnek kell eltelnie, és ez az idő éppen ezért szűkölködő lesz.

Rüdriger Safranski: Egy némethoni mester, Heidegger és kora