Ha én, ó, nemes lovag, fognám az eke szarvát, nyájat legeltetnék, kertet művelnék vagy ruhát foltoznék, senki sem venne észre, kevesen ügyelnének rám, alig gáncsolna valaki, s könnyen tudnék mindenkinek tetszeni. De mivel felmérem a természet mezejét, gondozom a lélek legelőjét, buzgólkodom a szellem művelésén, és mesterkedem az ész ruházatán, azért íme, aki megpillant, megfenyeget, aki észrevesz, rám rohan, aki hozzám ér, megharap, aki megfog, széttép; s nem egy, nem kevesen, hanem sokan, majdnem valamennyien tesznek így velem. Ha tudni akarod, miért van ez, megmondom, hogy oka az egyetem, amely nem tetszik nekem, a csőcselék, amelyet gyűlölök, a tömeg, amellyel nem vagyok megelégedve, és egy, amit szeretve szeretek: az az egy, ami által szabad vagyok az alárendeltségben, megelégedett a szenvedésben, gazdag a szükségben, élő a halálban; az, ami miatt nem irigylem azokat, akik szolgák a szabadságban, akik kínokat szenvednek a gyönyörökben, szegények a gazdagságban, holtak az életben, mert testükben a lánc, mely megbilincseli őket, szellemükben a pokol, mely lenyűgözi őket, lelkükben a tévhit, mely megbetegíti őket, elméjükben az álomkór, mely megmerevíti őket; mert nincs nagylelkűség, amely megszabadítaná őket, nincs türelem, mely föltámasztaná őket, nincs fény, mely megvilágítaná őket, nincs tudomány, mely életre keltené őket. Innen van, hogy nem kímélem, mintha fáradt volnék, lábamat a meredek úttól; nem csüggesztem le karomat, mintha tunya volnék, a kínálkozó munka előtt; nem fordítok hátat, mintha kétségbeesnék, a velem szembeszálló ellenségnek; nem fordítom el szememet vaksin az isteni tárgytól; pedig jól tudom, hogy többnyire szofistának híresztelnek, akinek az a vágya, hogy inkább lássék éles eszűnek, semmint hogy igazságszerető volna; nagyravágyónak mondanak, aki inkább új és hamis szektát igyekszik teremteni, mint megerősíteni a régit és igazat; madarásznak csúfolnak, aki úgy űzi a dicsőség fényét, hogy a tévedés homályát terjeszti maga körül; nyugtalan szellemnek, aki aláássa a helyes tanítások épületeit, és az eltévelyedésnek készít eszközöket. Úgy szabadítsanak meg, Uram, a szent istenségek mindazoktól, akik engem igazságtalanul gyűlölnek; úgy legyen mindig kegyes irántam az én Istenem; úgy tartson kegyében világunk minden kormányzója; úgy ajándékozzák nekem a csillagok a magot a mező és a mezőt a mag számára, hogy a világnak áldásos és dicső gyümölcsöt hozzon munkám, fölébresztvén szellemét és megnyitván szívét a világosság híján levőknek: amint én sohasem vagyok képmutató, s ha tévedek, sohasem hiszem igazán, hogy tévedek: a beszédemben és írásomban sohasem vitatkozom magának a győzelemnek kedvéért - mert istentelennek, aljasnak és becstelennek tartok minden hírnevet és győzelmet, amely nem az igazságon alapul -, hanem csakis az igazi bölcsesség iránt való szeretetből és az igaz szemlélődésre törekedve fáradozom, kínlódom és gyötrődöm. Ez nyilvánvalóvá lesz azokból a bizonyító érvekből, amelyek egy logikus elméből fakadó életrevaló észokon nyugszanak, olyan elméből, mely igaz képzetekre támaszkodik, amelyek igaz hírnökökként leválnak a természet tárgyairól, megjelennek azoknak, akik őket keresik, megnyilatkoznak azoknak, kik őket megtekintik, megvilágosodnak az előtt, aki őket fölfogja, megbizonyosodnak az előtt, aki őket megérti. Ezzel átnyújtom neked elmélkedésemet a végtelenről, a világegyetemről és a számtalan világról.
Giordano Bruno előszava az A végtelenről, a világegyetemről és a világokról című könyvének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése