2012. márc. 18.

Szent József ünnepére (március 19.)

Avilai Teréz Önéletrajzából

Pártfogómul és uramul a dicsőséges Szent Józsefet választottam, s nagyon melegen a kegyeibe ajánlottam magamat. Volt is alkalmam tapasztalni, hogy nemcsak ebből a bajból, hanem sok más, ennél nagyobb, becsületemet és lelkem üdvét fenyegető veszedelemből jobban kimentett ez az én atyám és uram, mint ahogy kérni tudtam. Nem emlékszem, hogy valaha kértem volna tőle valamit, amit ő meg ne tett volna. Igazán csodálatra méltó dolog, hogy mekkora kegyelmeket eszközölt ki számomra Istennél ez az áldott szent, és milyen testi és lelki veszedelmekből szabadított ki. A többi szenteknek, úgy látszik az Úr csak azt adta meg, hogy ebben vagy abban a szükségben tudjanak segíteni, erről a dicsőséges szentről azonban tapasztalatból tudom, hogy mindegyikben pártunkat fogja. Az Úr mintegy értésünkre akarja adni, hogy amiként engedelmes volt neki a földön - mert hiszen atyjának nevezték, s mint nevelőjének joga volt neki parancsolnia - éppúgy az égben is megteszi minden kívánságát. Tapasztalták ezt mások is, akik tanácsomra hozzá fordultak, és már újra sokan vannak, akik ezek alapján nagyon tisztelik őt. Ami engem illet, igyekeztem ünnepét a lehető legfényesebben megtartani;

Szeretnék mindenkit rábeszélni arra, hogy tisztelje ezt a dicső szentet, mert tudom, hogy mily sok jót tud számunkra Istennél kieszközölni. Nem ismertem még embert, aki ha igazán tisztelte őt és különösebben szolgált neki, ne haladt volna nagyon előre az erények útján; mert rendkívül jó hatással van azokra a lelkekre, akik neki ajánlják magukat. Azt hiszem, már jó néhány esztendeje, hogy az ő ünnepén mindig kérek tőle valami különöset és még mindig megkaptam. Ha olykor kérésemet talán kissé ügyetlenül adom elő, ő oly egyenesre igazítja, hogy még sokkal nagyobb hasznomra válik.

Én csak arra kérek mindenkit, az Isten szerelméért próbálja meg, ha nem hiszi, s tapasztalni fogja, mennyire jó dolog az, ha az ember ennek a dicső pátriárkának ajánlja magát és tiszteli őt. A belső ima embereinek azonban különösen kellene hozzá ragaszkodniuk. Mert ki volna képes az angyalok királynéjáról elmélkedni, s életének azon eseményeire gondolni, amelyek folyamán annyi veszedelmet élt át a kisded Jézussal, a nélkül, hogy hálás ne volna Szent Józsefnek azért, hogy ezen nehéz körülmények között gondjukat viselte. Ha valaki nem talál olyan lelki vezetőt, aki belső imára tudná őt oktatni, fogadja tanítójául ezt a dicső szentet, s nem fogja eltéveszteni az utat.



Az első zárda alapítása – Szent József kolostor

… Egy szép napon, szentáldozásom után, Ő Szent Felsége nagyon a lelkemre kötötte, hogy legyek rajta minden erőmmel, s nagy ígéreteket tett arra nézve, hogy a zárda tényleg létre fog jönni, s hogy Őneki nagy dicsőségére fog szolgálni. A neve legyen „Szent József”, mert az egyik kapuját majd ez a szent fogja őrizni, a másikat pedig a Boldogságos Szűzanya; Krisztus Urunk pedig közöttünk fog lakni.

… Egy alkalommal, végső szorultságomban már nem tudtam, mit tegyek, s miből fizessem a munkásokat, midőn megjelent nekem az én hűséges Atyám és Uram, Szent József, s azt mondta, hogy meglesz a pénz, s kössem meg nyugodtan az alkut. Én tehát úgy is tettem, habár egy fillér sem volt a zsebemben, s az Úr olyan csodálatos módon segített meg, hogy akik hallottak róla, nem tudtak hová lenni a csodálkozástól.

… Elragadtatás közben úgy éreztem, hogy valami nagyon fehér és fényes ruhába öltöztetnek. Kezdetben nem vettem észre, hogy ki adja azt reám, de azután ott láttam a jobb oldalamon Miasszonyunkat, bal felől pedig az én Szent József atyámat, s ők öltöztettek így föl. Megérttették velem, hogy most már megtisztultam bűneimtől. Mikor már fel voltam öltöztetve, s valósággal úsztam az élvezetben és mennyei boldogságban, úgy láttam, hogy Miasszonyunk megfogja a kezeimet, s azt mondja nekem, - hogy nagy örömet szerzek neki azzal, hogy szolgálom a dicső Szent Józsefet; hogy a kolostorra vonatkozó terveim meg fognak valósulni;

… Az is igen vigasztaló tudat volt reám nézve, hogy megvalósítottam azt, amit az Úr annyira a lelkemre kötött; s hogy egy templommal több van a városban, s hozzá az én atyámé, a dicsőséges Szent Józsefé, akinek eddig egy sem volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése