"Az Olajfák kertjében
<< Akkor méne Jézus velök a majorba, mely Getszemáninak neveztetik és mondá tanítványainak: Üljetek itt, míg amoda megyek és imádkozom ... kezde bánkódni és szomorkodni s mondá nekik: szomorú az én lelkem mindhalálig. >> (Mt 26,36)
Sebek, szögek, tövisek, kereszt, vér ékesszóló kinyilatkoztatásai ugyan a fájdalomnak, de a szenvedés mélysége, tüze és kínja belül a lélekben van. Azért az Úr Jézus is oda mutat, szomorú szívére, lelkére; a szenvedés keretében látom a szomorú szívet. Ez a passzió mélysége, a halálig szomorú lélek; a kereszt belőle nőtt ki és aki Krisztus szenvedését megérteni és őt szívből szánni akarja, annak nem szabad egy percig sem felednie, hogy Jézus lelke végtelenül szomorú. ...
<< És a halállal tusakodván hosszabban imádkozik vala és lőn az ő verejtéke, mint a földre folyó vérnek csöppjei. >> (Lk. 22,43)
Harcot vív a lélek a test, az érzékek ellen. Körülötte sziklák és tövisek, alvó tanítványok; a háttérben Jeruzsálem fölött a vészthozó viharfelhő. A halál borzalmaitól megszállt Jézus fölébreszti érzelmes, küzdelmes áhítatának összes erőit; véres verejtékben gyöngyözik imája, vágya, Istenhez való tapadása, vonzalma, bizalma; hideg, véres harmata ez tavaszi lelkének. Nem akar engedni. Sokan engednek, azt mondják, hogy nem bírják és árulók, hittagadók, bűnösök lesznek. Jézus bírja és akarja és átfogja imájában az Istent. Vérzik, de nem enged! Ó, azok az engedékeny, haldokló lelkek miatt is agonizál, akik oly hamar fölhagynak a küzdelemmel; megmutatja nekik, hogyan kell ellentállni a rossznak << usque ad sanguinem >> a vérontásig."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése