„Bizonyos okok miatt szomorú voltam és panaszkodtam az Úrnak, hogy annyira távol tart magától. Amíg ily gondolatokkal foglalkoztam és varrás közben egyedül voltam a szobában, lelkemet hirtelen megzavarta és elárasztotta az Isten jelenlétének érzése. Úgy éreztem, mintha a valóságot érezném. Az Isten itt volt, közel hozzám; nem láttam, de jelenlétéről oly biztosan meg voltam győződve, mint ahogyan a vak biztosan érzi, hogy valaki, akit érint és hall, vele van. És isteni áhítat, béke, öröm volt a szívemben. Körülbelül egy óráig tartott.”
(Lucie Christine naplója).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése