„Egyedül indultam el a találkozóra. Mégis ki az, aki nyomomban lépked a csendes homályban?
Oldalt kerülök, hogy kitérjek társasága elől, de nem szabadulhatok tőle.
Ahogy nagy gőggel ott lépked, felkavarja a földről a port, s minden szóhoz, amit csak kimondok, hozzáfűzi a maga hangos szavát.
A saját gyarló énem ez, Uram, mely nem ismer szégyent. Engem azonban szégyen tölt el, hogy az ő társaságában lépek ajtódhoz.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése