2017. nov. 24.

A szentség...

Nincsenek megjegyzések:

A szentség csak a szent ember számára nyilatkozik meg; a laikusnak azt, amíg a tudás titkaiba beavatva nincs, elmondani tilos.
​ ​
Hippokratész

2017. nov. 20.

A szokás hatalma - komfortzóna

Nincsenek megjegyzések:
Az, amit az ember nagyon megszokott, megvéd, még akkor is, ha nem egészen helyes. Az idegenszerű, amit az ember nem szokott meg, fenyegetőnek tűnhet, de emiatt még ne kerüljük.

Hippokratész

2017. nov. 16.

A fény mestere

Nincsenek megjegyzések:
Himnusz Avilai Szent Terézhez

Szent Teréz, az egyház doktora, a fény mestere, a szeretet szikrája, mutasd meg nekünk az utat, amin szerető lélekkel jártál keresve magadban az Urat. Házad fala a belső imádság, a belső várkastély, az erények utáni vágy szerény menedéke, olyan vár, mely gyémánt vagy áttetsző ragyogású.

A fény felragyogott, Teréz, a sarutlanosaid hidegben és mezítláb lépkedtek egy új kor felé, esőben és hóban a szabadság szeretetében.

Az írásaid, Teréz, melyeket térden állva adtál, a szárnyaló és mennyei szavaid, azok a tűz lüktetése és az élő szeretet lángjai, olyan szavak, melyek egy univerzális éneket szülnek.

Az éj sötétjében, ami ragyog, Teréz, az a tiszta fény a szemedben. Csillog és remeg a lelked, melyet a szeretet ujjai megérintettek.

2017. nov. 8.

Élő kereszténység contra mohamedánizmus terjedése

Nincsenek megjegyzések:

A mai elmélkedés alatt döbbentem rá arra, hogy milyen összefüggésben van egymással az ima = élő kereszténység és a mohamedán vallás terjesztése. Itt nem is arról van szó, hogy olyan emberek, akik éheznek, életüket mentik, mérsékelten, valami módon ne jöhessenek be Európába, főleg, ha dolgozni, életünket megismerni, tisztelni, elfogadni és integrálódni is akarnának. Ilyen emberek ellen nem lehet kifogásunk, nem lehetünk önzőek, mert az országunkban szinte lötyög a népesség, ergo elférnének. Nagyon sok megműveletlen föld van, és sok falu üres stb.

Sajnos látható, nem ez a céljuk, így nekem ők nem is igazi menekültek. Viszont, ha ebbe az áradatba belejátszik az erőszakos mohamedán térítési szándék és az, hogy mi tartsuk el őket, mert ez nekik jár, akkor ez ellen tűzzel-vassal, minden módon tenni kell.

Európában – ami nagy baj – olyan kereszténység van, ami jelenleg semmire sem jó. Élő kereszténység kell, ami demonstrálja magát, olyan keresztények, akik nem leszedik a kereszteket, hanem egyre többet tesznek fel, templomokat nem rombolnak, hanem építenek. Láthatóan élő, működő kereszténység kell! Ez ma sehol sincs, s ez lesz a tragédiánk. Az egyházak vannak…, de azt kell mondanom, minek, ha nem látják el a feladatukat! A vezetőik tiszteletet parancsolnak maguknak, a hierarchia nem lát magától, egyszóval jól elvannak, és nem mérik fel, éppen az ő nihil tevékenységük hozza ránk a veszedelmet, a keresztény Európa pusztulását.

Alapelv, hogy az áramlás mindig a kisebb ellenállás irányába történik. Most a materializmus liberalizmussal karöltve olyan pusztítást okozott az emberekben és a vallásos lelkekben is, amit az egyházak nem jól vagy egyáltalán nem kezelnek. Ha itt dübörögne a kereszténység, egy mohamedánnak sem jutna eszébe idejönni téríteni, nem is tudnának, nem érnének célt, mert egyből levernék őket, mint a cöveket. De ebben a lagymatag semmiben – ami az egyházaknak még jó, és nem süllyednek el szégyenükben Isten miatt! –, és ahol csak úgy, ahogyan kb. 30% hiszegeti Jézus Krisztust, nyugodtan jönnek és sorra építik a mecseteket, míg a nyomorult semmire se jó európaiak meg leveszik a keresztjeiket. Ez színtiszta öngyilkosság. Amit még Merkelék kötelezővé is akarnának tenni. Itt mindenkinek elment az esze?

Hogy mindenkinek világos legyen, az, hogy imaláncot indítana bármelyik egyház, vagy egyesével elkezdenének imádkozni, az most nem sokat jelentene, azzal együtt, hogy az imának nagy ereje van, de kifelé nem demonstratív, így nem visszatartó hatású a mohamedánoknak, akik a mi vallásunkat jelenleg egy gyenge semminek tekintik. Ebben némi igazuk van is, ahogyan a dolgok ma állnak, hogy ki tudják vívni a keresztek levételét. Az állami vezetőknek is olyan igazi keresztény magatartást kellene tanúsítani, ami jelzés lenne a mohamedánok felé; eddig, s nem tovább, mint ahogyan jelenleg hazánkban is van.

Nem tűrhető el, hogy bárki is, akiben nem integrálódási vágy, dolgozni akarás van, térítési szándékkal bejöjjön. Ismétlem, akik tisztességgel kopogtatnak, rászoruló, valódi menekültek, az rendben van. De amikor arról van szó, hogy vegyük le a kereszteket a templomokról, iskolákból, szobrokból, az egyenesen gyalázat, mindet azonnal ki kellene űzni, és ide nem jöhetnének be többet. Mi az, hogy ők diktálják: mi lehet a kirakatunkban, mit viselhetünk, nem lehet, hogy sorra megbecstelenítsék a lányainkat, asszonyainkat.

Nem tudom időben van-e, amit most írok, de ha most azonnal nem kezdjük el, BIZTOSAN ELPUSZTUL a keresztény Európa. IMA, demonstratív keresztény összetartás kell. De nem akárhogyan, szívből, egyre erősebben, és el kell érni, hogy mindenki imádkozzon. Isten elmélkedésben most döbbentett rá bennünket arra - amit tudtunk is -, hogy mindenki imája az ég felé száll, szinte összeadódik az emberiség egységes sóhaja, DE ENNEK KIFELÉ IS LÁTSZÓDNIA KELL! A legkisebb, leggyengébb ima is Istenig ér, mert mindenkiben Isten lelke van. Ha egy célért, egy akarattal imádkozunk – még a leggyengébb ima is - összeadódik és az erősebb imákkal, a szentek imájával az egész egy óriássá lesz. Istenig hatol, aki minket akar, nagyon akar, és segít minket. Ha együtt imádkozunk, akkor látni fogják: nincs gyengeség, itt nincs helyük, mi leszünk az erősebb áramlat és nem ők! Mi foglalhatnánk el őket, nem pedig fordítva. Ébresztő emberek, iszonyatos baj van! Kb. 70 év viszonylagos nyugalom után pusztulás jön, valóban jön.

A keresztény Európában nem lehet eltűrni a félelmet, pedig ha így marad a hitetlenség, akkor nagyon jó okunk van félni. Sőt, ha most rögtön nem változtatunk, akkor készüljünk fel a menekülésre, a túlélési stratégiákra. S ez nem vicc, ez halálosan komoly figyelmeztetés.

Nézzük csak a – az általam már eddig is, sokadszor leírt – tényeket: ha minimum kb. 30-50 millió migráns tíz év alatt berohan Európába, illetve, ha azt nézzük, hogy Magyarország lakossága durván tízmillió, akkor több mint három-öt Magyarországnyi teljesen más vallású, kultúrájú ember dúlja szét az életünket. Európában rettenetesen veszélyes különböző lepénzelt, megvett internacionalista politikusok hada lakozik, akik ott vannak mindenütt befészkelődve az egyházakban is. Megy a népbutítás, agymosás és a hitünk elleni gerjesztés, felhígítás. Ettől függetlenül is baj van, változik a klíma, szárazság súlyosbodik, termény nincs, emberek éheznek, főként az ázsiai és afrikai országokban. Elkerülhetetlen bizonyos mennyiségű beáramlás. Kettőt tehetünk: ott helyben javítunk a viszonyokon, vagy beengedünk annyi embert, amennyit létünk veszélyeztetése nélkül megtehetünk. De annak végképpen elkerülhetőnek kellene lenni, hogy a hitünket veszélyeztesse az, aki jön. Nem tűrhető, hogy az, aki bajban van, az erőszakolja ránk a maga életstílusát, ami sehova se visz. Nem élősködhet rajtunk, semmi kiváltsága nem lehet, dolgoznia kell, mint nekünk.

Európában, ha azt teszik, amit ma, végzetes lesz. Érzik, tudják, hogy ma gyenge a kereszténység, minden áron térítenek, és a gyalázatos, áruló európai vezetők egy része még tudatosan is gyengíti a kereszténységet. Amikor össze kellene fogni, mikor Krisztusban erőt kellene mutatni, hogy mi összetartozunk, nincs köztünk rés, akkor ezek, a nyomorultak leveszik a kereszteket. Hogy jut eszükbe, politikusok és semmi agyuk sincs? Ha a migránsok közül egynek is bántja szemét a keresztünk, ruhánk, életünk, azonnal repülőre, hajóra kell ültetni, és visszaküldeni oda, ahonnan jött, csináljon magának mecsetet ott, ahol akar, meg ahol hagyják. Láttatni, sugarazni kell: a kereszt, Krisztus marad, nem veszünk le keresztet, nem rombolunk templomokat, nem dobáljuk ki a szent szobrokat – mint ahogy nálunk is egy ilyen kitett szobor van –, egyszerűen nem tesszük meg. Meg kell érteni, ez a megmaradásunk, az eddigi életünk záloga. Istenben van erőnk! S most nem azok az idők vannak, hogy büntetlenül lehet nem hinni. Ha ezt teszik, akkor nagyon hamar lehetnek x. feleség, vagy meggyalázott ágyas valahol, csomó nemi bajjal, jogok nélkül. Ez kell? Ez jobb lenne?

Tudom, Isten irgalmas, és csak reménykedem, hogy ha az utolsó előtti pillanatban észhez térne Európa népe, ha keményen megéljük a hitünket, talán megmenekülhetünk. Magyarországon kitart a Kormány a kereszt mellett – egy időre… – megmenekülhetünk. De a többi menthetetlenül el fog bukni. Viszont mi sem tudunk sokáig sziget lenni, kicsik vagyunk hozzá, így egész Európának együtt kellene ellenállni!

AQUILA, mi, akik Isten SAS-ai vagyunk, kitartunk, a mi életünkben „egyedül Isten marad ugyanaz” (A. Szt. Teréztől), a mi kis templomunk a védelmünk, a mi közösségünk végig ki fog tartani. Egyedül Krisztus a védelem, akkora ereje van, hogy az látszik, taszítani fogja a rosszat. Mi ezt tudjuk, tesszük is, de nincs alkalmunk mindenütt hirdetni, abban meg – eddigi tapasztalataink szerint – nem reménykedhetünk, hogy az egyházak ezt a felhívásunkat, könyörgésünket megértik és felkarolják. Pedig elsősorban az ő dolguk lett volna: a felismerést is nekik kellett volna megtenni, és az aktív cselekvést is irányítani.

Ez nem vicc, nem ment el az agyam, nekem nem, higgyék el, több, más védelem nincs. Gondolkozzanak, ha egy olyan erős hittel találkoznak, ami látszik, sugárzik, akkor nem is jutna eszükbe idejönni. Kérem, könyörgöm, mindenkinek feltétlenül a lelkére kell kötni: emberek, álljatok neki imádkozni és összefogni, kimutatni a keresztény erőnket! Tessék, rakjátok vissza a kereszteket, és nem lehet egy tapodtat sem engedni, mert különben tragédia lesz! S ez már tisztán látszik. Ez egy kiáltás Krisztusért, Európáért, az életünkért, egy kiáltás a kultúránkért, kiáltás azért, hogy még tudjunk tovább is normálisan élni, és legyen mit enni. Ez halálosan komoly.

Kérem, álljatok meg, élő hittel, látható tettekkel imádkozni, mert igen nagy baj lesz.

Pável Márta
2017.11.08.

2017. okt. 31.

Prohászka Ottokár Új elmélkedések

Nincsenek megjegyzések:
Halottak estéje

November elsejének estéje titokzatos, rejtelmes est! Világosságot nem gyújtok, hanem szobámból kinézek az éjbe, a novemberi ködbe, mintha valaki után kinéznék, aki elment ugyan, de voltaképp nem hagyott el egészen. Elment a más világba, de érzem, hogy a kötelékek, melyek hozzá fűztek, nem szakadtak el, s hogy neki köze van hozzám s nekem hozzá. Mondják, hogy meghalt. Igaz, meghalt; de én élőnek nézem; élettel s érzéssel keretezem emlékét; sírja ugyan bezárult, de a szívem sebe, melyet távozása szakított, az nyitva maradt, s abba van beírva a neve, bele van rajzolva a képe; s ha a testét meg nem menthettem, de a lelkét azt bírom, az nem halt meg, az él. S ma este különösen érzem ezt; érzem, hogy kötelékeim el nem szakadtak; hogy emlékeim el nem fakultak; hogy szeretetem el nem hamvadt; sőt érzem, hogy épp ma este közel van hozzám, jár körülöttem, intünk egymásnak, megértjük egymást s cseppet sem félek tőle, sőt ellenkezőleg, örülök neki. – Ó szentek közössége, mily természetes, édes hit vagy te, s milyen jól ismered a szívünket, mikor így sorba fölvonulsz emlékeiddel, ünnepeiddel, s köztük ezzel az esttel; szent est ez is. A karácsonyest is szent est, akkor is eljött valaki hozzánk, akit nagyon vártunk, s angyal hirdette, hogy eljött már s köztünk lakozik: ma pedig a közösség szent angyala hirdeti, hogy azok mind élnek, akik meghaltak. Akik így hisznek, azokról a novemberi ködben is igaz, hogy „az Isten fényessége körülragyogja őket” (Lk 2,9).

b) S tényleg látok is sok fényes sávot a novemberi éjben; az est páráin elömlik a temetők világossága, mert ma ez a sötét hely egészen világos; az élő s szerető emlékezet világosságot gyújtott a sírhantokon, jeléül annak a világosságnak, melyet a hit gyújt szíveinkben, mely vezet éjben is, sírok közt is, mely mondja: csak gyere, ne félj; ez mind élet, ez nem halál. Ezek a világoskodó sírok ma este szent helyekké lesznek s a kereszténység zarándoklatot jár hozzájuk. Templom is, temető is szent helyek; a templom a Krisztus teste miatt, a temető e test tagjai miatt; a templom az örök élet kenyere miatt, a temető az itt lappangó örök élet miatt; a templom a föltámadt Úr miatt, a temető a napját váró föltámadás miatt. Én is ide tartok, s mikor ide megyek, nem is koporsókhoz, hanem az „örök kapukhoz” zarándoklok, s úgy rémlik nekem, mintha ezek az örök kapuk ma megnyílnának, s hosszú sorban jönnének ki rajtuk a lelkek, az enyémek is. Jönnek, jönnek, de mintha még nem örülnének, mintha ruhájuk is gyászruha volna, s a virágokat, melyeket kezükben lengetnek, mintha koporsók koszorúiból tépték volna le; úgy tetszik, mintha énekelnének is, de az az ének még nem a mirtusos jegyesek dala, hanem valami olyan, melynek motívuma az, hogy „qui salvandos salvas gratis, salva me fons pietatis”.

c) Én is letérdelek sírjaim mellett; szent helyen térdelek. Nemcsak az emlékezet miatt szent nekem a hely; az kevés volna; hanem szent a lelkek miatt. Csak ha vannak, csak ha élnek még, akkor észszerű igazán ez az emlékezet és kegyelet. Mert ha nincsenek, minek mindez, minek e fájdalmas emlékek fölélesztése? Minek a fájdalmak ünnepeinek rendezése? Kell talán szaporítani a fájdalmas benyomásokat s nem inkább eltörülni s feledni azokat? De azt mondják erre, hogy ez ünnepre s e szentelt emlékekre önmagunk miatt, a hála, a kegyelet érzései miatt, saját lelkünk nemessége miatt van szükségünk; azért van rá szükségünk, hogy jó emberek legyünk, s a társadalom emberséges érzésektől nemesbüljön! Nem; a sír fölött, az enyészet e némaságában szétszakítok minden illúziót s radikális leszek. Értem mindezt a sok szép beszédet, de az a feleletem rá, hogy minek a hála is s minek a kegyelet is, ha én sem leszek s ők sincsenek, s minek nemesbüljön a világ, ha az is elpusztul s nem marad belőle semmi?! Istenem, kemény szavak ezek, de szent igazak! Sír fölött a kegyelet is csak akkor nem őrület, ha van lélek s van örök élet!

d) Megenyhülve fölállok. Nem vagyok sötétségben, mert hiszek s remélek. A sötétség ott van, ahol a céltalanság ijeszt, az a lélek, melynek nincs központja, nincs célpontja; az a világ, melynek nincsen napja. Ez a sötétség valami a sötétség kínjából, valami abból a sötétségből, melyet az Írás „külső sötétségnek” nevez, a távolság, a messzeség, az elszakadás sötétségének. Ez a külső sötétség az Isten-távol. Ez az a tűrhetetlen, északsarki éj, hol a csend és a sötétség és a hideg ráborul a lélekre. Istenem, mily sötét hideg éj, melyben elvesztem Istenemet s a lelkeket! Ami elszakít Istentől, az elszakít tőlük; ami kioltja az ő szeretetét bennem, az kioltja a szeretetet az én lelkeimhez, atyámhoz, anyámhoz, gyermekemhez, testvéreimhez. Viszont, ha megtalálom Istenemet, megtalálom azokat is, kiket szeretek; ha hiszek Istenben, benne bírom azokat is, kiket elvesztettem; benne legyőzöm a mulandóságot; benne örülök a halhatatlanságnak s a sírok s a fájdalmas emlékek szakadékain átkelve halottak estéjén is az az én énekem: „Cantemus Domino… Énekeljünk az Úrnak, mert dicsőségesen fölmagasztaltatott, a lovat s a rajta ülőt levetette a tengerbe’ (Kiv 15,21). Ez a lovas az, akiről a latin mondja: post equitem sedet atra cura; a fekete, nagy gond lovagol ott, mely azt hajtogatja: mi lesz velünk? hát elveszünk? Mi nem így gondolkozunk; mi azt mondjuk: Cantemus Domino!

2017. okt. 23.

Szent Pio

Nincsenek megjegyzések:
"Nincs más vágyam: vagy meghalni, vagy Istent szeretni. E szeretet nélkül az élet rosszabb a halálnál." (Szent Pio)



2017. szept. 23.

Mai aranyos

Nincsenek megjegyzések:

Mama: Tudtad-e, hogy Isten jelen volt akkor is, amikor elloptad a süteményt a konyhából?
Gyerek: Igen.
Mama: És azt tudtad-e, hogy Isten mindent látott?
Gyerek: Igen.
Mama: És mit gondolsz, mit szólt a Jóisten mindehhez?
Gyerek: Azt mondta: "Ketten vagyunk, két süteményt vegyél!"

Anthony de Mello

2017. szept. 10.

Szép vers

Nincsenek megjegyzések:
Sík Sándor
A hűséges hűtlenségről


A szemem sokszor hűtelen.
Sokszor az idegenbe téved.
Pedig tudom: Te vagy az Élet,
Te vagy a Szerelem.

De lásd, Te messze vagy,
Akkor is, mikor beszélek veled,
Akkor is, mikor megérintelek,
Akkor is, mikor a kezem fogod.
És olyan szédítő a forgatag!
És látod, szerteszét körültem
Olyan sok égő tűz lobog!
Ó én erősen tartalak,
De hogyha néha megszédülten
Megroskadok és megcsuklik a lábam,
S megperzselem az ujjamat,
Nem, nem az ujjamat, a lelkemet,
Úgy-e tudod, hogy az nem én vagyok?
Hogy én akkor is, ott, az éjszakában,
Amely rámhull és eltemet,
Akkor is, mikor elsodornak
És visznek haragos habok,
Úgy-e Te tudod, hogy mindez hiában,
Hogy én akkor is a tied vagyok?

Mert látod, én nagyon, nagyon szeretnék,
Én fogom a kezed,
De a szemem, a két szemem
Még nem egészen a tied,
Mert nem egészen enyimek még.
Tudod, ha csak egy szemem lenne!
És másfelé nem nézne sohasem,
Csak befelé, befelé mindig!
És mindig a Te arcod égne benne!

De így, látod, százfelől hintik
A sugarat rám emésztő tüzek,
S két szememben, e két gonosz tükörben
Száz csillanó csillagra törten
Táncolnak és tündöklenek.
És százfelé húznak, cibálnak
Sodró szelei a világnak,
És én százfelé szakadok,
De az nem én vagyok.

És tudom: én vagyok a vétkes,
Az én hívságos két szemem.
Lásd, épp ez az, ami a lelkemen
Ilyenkor marcangolva tépdes.
Betegje, rabja én e rossz szemeknek,
Tudom, hogy csak téged szeretlek,
S tudom, hogy bántalak.
Lásd, ez nagyon kegyetlen gondolat.
És rám talál a tüzeken keresztül
És kemény karmait lelkembe ássa.

És nem tudok gondolni másra:
Ilyenkor szüntelen rád gondolok.

Akkor vagyok a tied mindenestül,
Amikor hűtelen vagyok.