2020. júl. 4.

Az ember célja

Nincsenek megjegyzések:
"Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám.
Aki jobban szereti fiát vagy lányát mint engem, nem méltó hozzám.
Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám.
Aki megtalálta életét, elveszíti azt, és aki elvesztette az életét énértem,megtalálja azt.
Aki befogad titeket, engem fogad be, és aki engem
befogad, azt fogadja be, aki küldött engem.
Aki befogad egy prófétát, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja.
Aki befogad egy igazat, mert igaz, az az igaz jutalmát kapja. És aki inni ad akár csak egy pohár friss vizet is egynek e legkisebbek közül, mert a tanítványom, bizony,
mondom nektek: nem veszíti el jutalmát."
Mt 10,37-42

2020. jún. 21.

Seneca idézet (5)

Nincsenek megjegyzések:

A LÉLEK AZ, MI GAZDAGGÁ TESZ. Ez a számüzetésbe is elkisér és a legzordabb pusztaságban, ha feltalálta azt, mi a test fentartására kell, saját javaival bővölködik és él. A pénz nem tartozik a lélekre, épúgy nem, mint a halhatatlan istenekre mindazok, a mikre a tudatlan és öntestökön felettébb csüggő elmék feltekintenek. Drága kövek, arany-ezüst s nagy csiszolt kerek asztalok, csak földi terhek, melyeket nem szerethet az igaz és saját természetére gondoló lélek. Könnyü az és erélyes és néha szabadjára bocsátva, a legmagasabban szökellő. Olykor, a mennyire a tagok késedelme s az őt körülvevő súlyos burok engedi, gyors és röpke gondolattal az isteni dolgokat vizsgálja. És azért soha nem is számüzhető; szabad; istenekkel rokon; minden vidékhez, minden időkorhoz alkalmazott. Mert gondolatja az egész mennyet körüljárja, s az egész mult és jövő időbe behatol. Ez a kicsi test, a lélek őre és bilincse, ide-oda hányattatik: abban nyugtalankodnak a fájdalmak, abban a gyötrelmek, abban a betegségek: MAGA A LÉLEK PEDIG SZENT ÉS ÖRÖKKÉ VALÓ, MELYRE KEZET VETNI NEM LEHET.

2020. jún. 7.

Seneca idézet (4)

Nincsenek megjegyzések:

Jól türte tehát Marcellus a számkivetést s lelkében semmi változást nem okozott a hely megváltoztatása, habár szegénység követte is azt, de a melyben tudta, hogy semmi rossz nincsen, hacsak valakit a mindent felforgató fösvénység és pazarlás őrülete meg nem száll. Mert hát mennyi az, a mi az ember fentartására szükséges? … A test kivánatai csekélyek: kerülni akarja a hideget, tápszerekkel oltani az éhet és szomjat; amit azon kivül kiván, vétekre, nem használatra való.

Kérdezni kivánom: miért bocsátotok hajókat a tengerre? miért fegyverzitek magatokat mind a vadak, mind az emberek ellen? miért lóttok-futtok oly nyugtalansággal? miért halmoztok kincseket kincsekre? nem gondoljátok-e meg, mily kicsiny a testetek? nem bolondság és a legnagyobb tévedés-e: sokat kivánni, midőn oly keveset fogadhatsz be? Szaporítsátok bár a jövedelmeket, terjeszszétek a határokat; mindazáltal testeiteket soha meg nem bővíthetitek. Bármily jól sikerült az üzérkedés és sok hasznot hajtott a katonai szolgálat, bár a mindenfelől felkutatott élelmiszerek egybegyűjtvék; nem lesz hová elhelyezzétek ama készleteiteket. Miért szereztek össze ily sokat? Hát őseink, kiknek erénye tartja fen most is a mi bűneinket, boldogtalanok voltak-e azért, mert ételöket saját kezökkel készítették, mert nyughelyök a föld vala, mert hajlékaik nem csillogtak aranytól; mert templomaik drágakövektől még nem tündöklöttek?

A száműzött szegénysége tehát semmi nehézséggel nem jár, mert nincs oly nyomorú száműzetés, mely az ember táplálására nem eléggé termékeny. Vajon ruházatot, vajon hajlékot kiván-e a száműzött? Ha ezt csupán használatra kivánja, sem hajléka, sem ruházatja nem fog hiányozni. Mert a test szintoly kevéssel fedezhető, mint táplálható. A természet semmit sem tett az embernek fáradságossá, a mit szükségessé tett: de ha aranynyal áttört, különböző, mesterkélt színű bíborköntösre vágyakozik: nem a sors, hanem saját hibája miatt szegény.

És ez nem csak a pénzzel, vagy tápszerrel történik: egyforma természete van minden vágyakozásnak, mely nem szükségből, hanem romlottságból ered. Bármit halmozz nekie össze, a kivánságnak az nem határa, hanem fokozása lesz. Ennélfogva a ki természetes korlátok közt marad, nem fog szegénységet érzeni; a ki a természetes korláton túl lép, azt a legdúsabb gazdagságban is szegénység követi. Szükséges dolgokra nézve a száműzetés is kielégítő, fölöslegesekre országok sem.

2020. máj. 24.

Seneca idézet (3)

Nincsenek megjegyzések:

Járjunk be minden földet: egy sincs a világon ránk nézve idegen. Tekintetünk mindenünnen egyformán emelkedik az ég felé; minden isteni dolog egyenlő távolságban van minden emberi dologtól. Ennél fogva míg szemeim el nem vonatnak ama látványtól, melylyel oly kielégíthetlenek; - míg a napot és holdat szemlélnem szabad; míg csügghetek a többi csillagzatokon, - míg azok keltét és nyugtát s gyorsabb vagy lassubb járások okait és időközeit vizsgálhatom, míg nézhetem az éjjel tündöklő oly sok csillagot, melyek közt némelyek mozdulatlanok, mások nem nagy térben futók, hanem saját ösvényökön keringők, - némelyek gyorsan kilövellők, - mások a szemet izzó tűzzel vakítók, mintha lebuknának, vagy hosszú vonalban nagy fénynyel tova repülnének; míg ezekkel együtt vagyok s a mennyire embernek szabad, az égiek közé vegyülhetek; ….. - Korlátolt lélek az, melyet földi tárgyak gyönyörködtetnek. Azokhoz kell vezéreltetnie, a mik mindenütt egyenlőn mutatkoznak, mindenütt egyenlőn tündöklenek s azt kell meggondolnia, hogy az igaz jókat a hamis és rossz vélemények akadályozzák. Minél hosszabb csarnokokat készítnek az emberek, - minél magasabb tornyokat emelnek, - minél szélesebbre bővítik tanyáikat, - minél mélyebbre ássák nyári hűselőiket, - minél nagyobb igyekezettel tágítják éttermeiket: annál több lesz, a mi tőlök az eget elrejtendi. - Oly tartományba vetett a sors, melyben a legbővebb menedékhely is csak egy viskó. Valóban kicsinyes gondolkozású vagy és hitványul vigasztalod magadat, ha ezt csak azért tűröd bátran mert, a Romulus viskóját ismerted. Inkább ezt mondd: az az alacsony kunyhó mégis erényeket rejt; minden templomnál ékesebb; ott látható az igazság, az önmérséklet, az eszélyesség, a kegyelet, minden kötelesség hű teljesítése, az emberi és isteni dolgok tudása. Egy hely sem szűk, mely e nagy erények csoportját magába fogadja...

2020. máj. 10.

Seneca idézet (2)

Nincsenek megjegyzések:

“Sokan követnek folyamatosan változó célokat, de az állandóan változó terveik ingatagok és így sosem elégedettek magukkal.”

2020. ápr. 26.

Seneca idézet

Nincsenek megjegyzések:

"Az élet elég hosszú, sőt bőségesen elegendőnek kaptuk a legjelentősebb dolgok véghezvitelére, ha az egészet jól osztjuk be; ha azonban dőzsölő és nemtörődöm magatartásunk következtében szétfolyik, ha semmi hasznos dologra nem fordítjuk, az utolsó kényszerhelyzet hatására csak a végén vesszük észre, hogy eltelt, amiről nem is fogtuk fel, hogy telik."

2020. márc. 29.

A Lélek számít egyedül

Nincsenek megjegyzések:

Róm 8,8-11

Márpedig a testi ember nem lehet kedves Isten előtt.
Ti azonban nem testi, hanem lelki emberek vagytok,
ha valóban Isten Lelke lakik bennetek.
Akiben viszont nincs meg Krisztus Lelke, az nem az övé.
Ha azonban Krisztus bennetek van, a test halott ugyan a bűn miatt,
de a lélek él a megigazulás által. S ha annak Lelke lakik
bennetek, aki feltámasztotta Jézust halottaiból,
akkor Ő, aki feltámasztotta Jézus Krisztust halottaiból,
életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.

2020. márc. 2.

Tamás Gyöngyhimnusza

Nincsenek megjegyzések:


Midőn még beszélni sem tudó
kicsinyke gyermek voltam,
atyám királyi házában,
szülőimnek gazdagságában,
boldog nyugalomban éltem.
Akkor Keletről, hazánkból,
szüleim messzire küldtek,
de előbb az útra fölszereltek,
kincstáruk nagy gazdagságából
poggyászt raktak össze;
nagy volt ugyan, de mégis könnyű,
hogy egymagam is cipelhessem.

Odaföntiek terhe, az arany,
a nagy kincsesházakból való ezüst,
India népének kalcedonkövei,
Kusan vidékének igazgyöngyei;
vasat átmetsző gyémánttal
tetézték meg málhámat;
de levették rólam pompás öltözékem,
mit féltő szeretetben készítettek nekem,
arannyal áttört volt, drágakőtől ékes;
a stólámat éppenúgy, az aranyszínű sárgát,
melyet egészében alakomra szabtak.

Elmémbe bevésték, hogy el ne feledjem,
mit akkor meghagytak: Lemégy Egyiptomba,
ha onnét elhozod azt a drágagyöngyöt,
mit egy vészhordó sárkány ölel körül,
felöltheted újra ékköves ruhádat,
és azt a stóládat, mely nagy boldogságod;
így leszel örökös a mi országunkban,
emlékében kedves testvéreddel együtt,

Veszélyekkel teli, fáradságos úton,
két kalauzolómmal hagytam el Keletet.
Egyedül erőtelen voltam én ahhoz még,
hogy ezt a nagy utat nélkülük megtegyem.
Maisan határvidékén áthaladtam
ahol Kelet kereskedőinek állomáshelye van,
azután elértem Babilon tájait,
és betértem Labirintus falai közé.

Így jutottam le akkor Egyiptomba,
ahol már társaim, utam vezetői,
elhagytak engemet;
Én pedig szaporán, legrövidebb úton,
a sárkányhoz siettem.
Barlangjához közel, kerestem szállásom,
vártam az éjszakát, sárkány elalvását,
hogy a drágagyöngyöm, titkon elragadjam.

Egymagamban voltam, vándor öltözékében,
enyéim szemében idegennek tűntem,
megpillantottam ott egyik rokonomat.
Keletről származott, szabadnak született,
megnyerő külsejű szépséges ifjút,
felkenteknek fiát.
Odajött énhozzám, ottmaradt mellettem,
benne segítőtársamra leltem.

Barátommá tettem, titkomba avattam;
óva intett engem az egyiptomiaktól,
tisztátalanságaik közösségétől.
Magamra öltöttem azok viseletét,
nehogy szemük előtt idegennek tűnjek,
olyan valakinek aki máshonnan jött;
ezáltal a gyöngyöt valahogy elvegyem,
és azt a nagy sárkányt, jaj nehogy felkeltsék
az egyiptomiak ellenem.

Nem tudom miképpen, mely áruló jelből,
mégiscsak megtudták, nem földjükről vagyok,
ármánykodásokkal kelepcébe csaltak,
mígnem megízleltem azoknak ételét.
Nem tudtam én többé: király fia vagyok,
görnyedő szolgája lettem királyuknak,
megfeledkeztem még arról a gyöngyről is,
amiért szüleim engem elküldtek.
Azok húsos ételétől elnehezültem,
mélységes álomba, tompán elmerültem.

Ezekben gyötrődtem,
szüleim érezték, szenvedtek miattam.
Híradást hirdettek széjjel országukban,
hogy mindenki gyűljön oda kapuikhoz.
Párthia királyi és főemberei,
Kelet méltósági miattam aggódva
tanácsot tartottak, nehogy odavesszek
Egyiptomban.

Egy levelet írtak, a méltóságok is
kézjegyüket adták, amelyben ez állott:
(Atyádtól, a királyoknak királyától,
és édesanyádtól, kelet úrnőjétől,
meg a testvéreidtől a másodikunktól,
Egyiptomban levő fiunknak békesség.
Keljél fel, ébredj fel mélységes álmodból,
levélben rögzített szavunkat halljad meg!

Emlékezzél arra: Királyok fia vagy,
ki most szolga-igát vettél fel magadra;
Idézd fel elmédben öltözékedet,
az aranyszállal áttört, ragyogó kelméket;
emlékezzél vissza ama drágagyöngyre,
miért Egyiptomba leküldtelek tégedet!
emlékezzél vissza, ékes palástodra,
mit magadra ölthetsz, benne tündökölhetsz!
Az élet könyvében ott van már a neved,
mint a testvéredé,
kivel országunkat együtt uraljátok!

A királyok közül, rangban a legelső,
a Labirintusnak zsarnok démonjai,
és Babilon gonosz gyermekei miatt
pecsétjét adta rá.
A levél elrepült sasmadár módjára,
merész szárnyaival madarak királya
elrepült, hozzám ért,
és élő beszéddé változott egészen.
Én pedig hangjára, érthető szavára,
álmomból felkeltem;
felvettem, csókoltam, olvastam,
benne azt írták meg,
mit az én szívembe egykoron felírtak.

Visszaemlékeztem azon bélyegemre,
királyok fiának születtem egykoron,
hogy szabad mivoltom nemességemre vágy;
visszaemlékeztem ama drágagyöngyre,
amiért leküldtek engem Egyiptomba.
Bűbájos szavakkal kezdtem el igézni
azt a félelmetes rettenetes sárkányt,
Legyűrtem őt azzal,
mikoron ráolvastam atyámnak a nevét,
és a testvéremét, a másodszülöttét,
meg édesanyámét, Kelet úrnőjét.

Így a drágagyöngyöt végre elraboltam,
hátat fordítottam, vittem szüleimnek,
ledobtam magamról a mocskos gúnyákat,
otthagytam azokat azok országában,
Utamon egyenest haladtam előre,
a fényesség felé, Keletre, hazámba,
Útban hazafelé találtam én meg azt,
ami az álomból felkeltett engemet,
várva várt hangjával álomból felrázó
drága levelemet;
most ragyogó fényben vezetett az úton,
Olyan volt e levél a szemeim előtt
mint a selymekből szőtt királyi öltözék.
Vezetett engemet, szeretettel vonzott,
így jutottam át a Labirintuson.
Balra magam mellett hagytam el Babilont,
aztán eljutottam Maisan vidékére,
a tengerparti révbe.

Szüleim elküldték ékes öltözékem,
amit levetettem;
éppúgy a palástom, mely vállamra borult,
Ramtából – égbolt, Rekenből – magasság
udvari embereiktől,
Kiknek hűségében egészen megbíztak.
Nem emlékeztem én annak fenségére;
gyermek voltam akkor,
fiatal, aki még támaszra rászorul,
mikoron atyámnak királyi házában,
tőle ott megváltam.

Ahogy megláttam én az öltözékemet,
olyan volt mintha csak tükörképem lenne;
magamat egészében benne szemlélhettem.
Általa láttam meg, ismertem magamra,
hogy egy létezőből mi két részre váltunk,
most újra egy lettünk, egy alakzat által.
Az öltözékemet hozó intézőket
hozzá hasonlóan, kettőnek láttam én,
de a kettőnek is csak egy alakja van,
mivel ez a kettő egyazon királyi
pecsétet viselte.

Ott volt a kezükben a kincs és gazdagság.
Visszaadták nékem újra méltóságom,
páratlan szépségű örök köntösömet.
Ragyogó színekben pompázott előttem,
aranytól tarkállott és drágakövektől,
felsőbb részeiben
finom színezésű fényűző gyöngyöktől;
közte foglalatban
királyok királya képmása középen,
minden részletében ragyogó pompában;
felül zafírkövek villantak meg rajta
mesteri rend szerint;
gyémánt fogta össze annak varratait.

Ezek után láttam rajta egészében
a tudás mozgása suhant végig ottan,
értelmes igéket hallatni készen volt
azokhoz kik hozták;
magyarázó szavát magam is hallottam:
Azé vagyok én, aki minden ember
között a legnagyobb hős.
Érte jegyeztek be engem az Atyánál,
termetem növését általa éreztem,
ösztönzésének megfelelőképpen.
Királyi mozdulat mind rajtam nyugodott;
azoknak kezéből sietett kijutni
hozzám igyekezett akinek magára
kellett őt fogadni;
engemet éppenúgy elragadott a vágy,
elibe siettem, hogy azt felölthessem.

Nyúltam már utána, benne ékeskedtem;
királyi stólámat felvettem alája.
Minden ékeimbe ezzel beöltöztem.
A béke és méltóság örök tájaira
felemelkedtem.
Atyám fénylő lángja előtt a fejemet
mélyen meghajtottam,
ezzel bevégeztem rendelkezéseit;
ő is hasonlóképp megtette mit ígért.

A magas királyi csarnok kapujában
hatalmasságai között elvegyültem.
Magasztalt engemet,
királyi házában jobbjára ültetett;
alattvalója mind himnuszt énekelt.
Meghagyta énnekem, hogy ővele együtt
királyok királya kapuiba menjek;
ajándékaimmal és a drágagyönggyel
a király színe előtt ottan megjelenjek.