Az európai kultúrát ugyan most is szokás még keresztény kultúrának nevezni, de mondható-e annak a szó szoros s igaz értelmében? Ha e kultúra keresztény lett volna, akkor a hit kultúrájának kellett volna lennie. Nos, hát az volt-e? Legalább gyakorlatilag mindenütt hittagadó volt. A hitetlenség elsősorban az egyetemeken vetette meg lábát; oly tanárokat adott az ifjúságnak, kik a hit kísértését meg nem állták, s miután maguk buktak, másokat is magukkal rántottak a tagadás s kétely mélységeibe. Mondhatjuk, hogy az intelligencia hite az egyetemi katedrákon szenvedett hajótörést. Az intelligenciának nem maradt más eszményisége, mint a hazafiság s más eszméje – ha ugyan legalább az maradt meg –, mint a haza, a nemzet s mindezek az általános cinizmus s a gazdasági leromlás befolyása alatt csak dekoratív darabok lettek, ünnepies felbuzdulásokra elraktározva.
Mi lett a keresztény erkölcsből, mikor a tízparancsolat helyett a szabadosság, erőszak, paráznaság, bírvágy s élvezetvágy intézte az emberi életet? Mily becsülete van manapság az emberi életnek? … Ezek a lelkek ugyancsak elásott kincsek, melyeket a kultúra nem ismer, vagy ha elméletileg ismeri is, de gyakorlatilag nem vesz róluk tudomást, vagy legalább elszenvedi, hogy milliók vesszenek el most is gyári munkában, a túlzsúfolt lakásokban, az alkoholizmus s a venereás betegségek áldozataiként. Ha a szellemi termelést tekintjük, borzadva látjuk, hogy mily távol esett irodalom, sajtó, színművészet nem mondom a kereszténységtől, hanem a közönséges, természetes tisztességtől. Lehet-e helye a keresztény társadalomban oly irodalomnak, mely a kéjelgők piszkos szenvedélyeit szolgálja? Lehet-e színháznak, mely a házasságtörések kultuszának bűnbarlangja? Lehet-e helye sajtónak, mely állítólag szabad, de a pénz rabságában tengődik, melynek állítólag egy szabálya van, hogy ne hazudjál, s egy cenzora van, az újságírók lelkiismerete, de a valóságban e sajtókulik átlag a hazugság s a rágalom robotjában nyögnek, s a hatalom s a pártok koronázatlan királyainak szolgálnak! … Világos tehát, hogy ez az úgynevezett „keresztény kultúra” a szó teljes értelmében pszeudo-keresztény, mely lépten-nyomon megtagadja a kereszténységet s azzal semmiféle kapcsolatban, semmiféle közösségben nincs.
(Prohászka Ottokár
A kereszténységnek sajátos kultúrhivatása)
Mi lett a keresztény erkölcsből, mikor a tízparancsolat helyett a szabadosság, erőszak, paráznaság, bírvágy s élvezetvágy intézte az emberi életet? Mily becsülete van manapság az emberi életnek? … Ezek a lelkek ugyancsak elásott kincsek, melyeket a kultúra nem ismer, vagy ha elméletileg ismeri is, de gyakorlatilag nem vesz róluk tudomást, vagy legalább elszenvedi, hogy milliók vesszenek el most is gyári munkában, a túlzsúfolt lakásokban, az alkoholizmus s a venereás betegségek áldozataiként. Ha a szellemi termelést tekintjük, borzadva látjuk, hogy mily távol esett irodalom, sajtó, színművészet nem mondom a kereszténységtől, hanem a közönséges, természetes tisztességtől. Lehet-e helye a keresztény társadalomban oly irodalomnak, mely a kéjelgők piszkos szenvedélyeit szolgálja? Lehet-e színháznak, mely a házasságtörések kultuszának bűnbarlangja? Lehet-e helye sajtónak, mely állítólag szabad, de a pénz rabságában tengődik, melynek állítólag egy szabálya van, hogy ne hazudjál, s egy cenzora van, az újságírók lelkiismerete, de a valóságban e sajtókulik átlag a hazugság s a rágalom robotjában nyögnek, s a hatalom s a pártok koronázatlan királyainak szolgálnak! … Világos tehát, hogy ez az úgynevezett „keresztény kultúra” a szó teljes értelmében pszeudo-keresztény, mely lépten-nyomon megtagadja a kereszténységet s azzal semmiféle kapcsolatban, semmiféle közösségben nincs.
(Prohászka Ottokár
A kereszténységnek sajátos kultúrhivatása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése