A Lélek számít egyedül

Róm 8,8-11

Márpedig a testi ember nem lehet kedves Isten előtt.
Ti azonban nem testi, hanem lelki emberek vagytok,
ha valóban Isten Lelke lakik bennetek.
Akiben viszont nincs meg Krisztus Lelke, az nem az övé.
Ha azonban Krisztus bennetek van, a test halott ugyan a bűn miatt,
de a lélek él a megigazulás által. S ha annak Lelke lakik
bennetek, aki feltámasztotta Jézust halottaiból,
akkor Ő, aki feltámasztotta Jézus Krisztust halottaiból,
életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.

Tamás Gyöngyhimnusza

Midőn még beszélni sem tudó
kicsinyke gyermek voltam,
atyám királyi házában,
szülőimnek gazdagságában,
boldog nyugalomban éltem.
Akkor Keletről, hazánkból,
szüleim messzire küldtek,
de előbb az útra fölszereltek,
kincstáruk nagy gazdagságából
poggyászt raktak össze;
nagy volt ugyan, de mégis könnyű,
hogy egymagam is cipelhessem.

Odaföntiek terhe, az arany,
a nagy kincsesházakból való ezüst,
India népének kalcedonkövei,
Kusan vidékének igazgyöngyei;
vasat átmetsző gyémánttal
tetézték meg málhámat;
de levették rólam pompás öltözékem,
mit féltő szeretetben készítettek nekem,
arannyal áttört volt, drágakőtől ékes;
a stólámat éppenúgy, az aranyszínű sárgát,
melyet egészében alakomra szabtak.

Elmémbe bevésték, hogy el ne feledjem,
mit akkor meghagytak: Lemégy Egyiptomba,
ha onnét elhozod azt a drágagyöngyöt,
mit egy vészhordó sárkány ölel körül,
felöltheted újra ékköves ruhádat,
és azt a stóládat, mely nagy boldogságod;
így leszel örökös a mi országunkban,
emlékében kedves testvéreddel együtt,

Veszélyekkel teli, fáradságos úton,
két kalauzolómmal hagytam el Keletet.
Egyedül erőtelen voltam én ahhoz még,
hogy ezt a nagy utat nélkülük megtegyem.
Maisan határvidékén áthaladtam
ahol Kelet kereskedőinek állomáshelye van,
azután elértem Babilon tájait,
és betértem Labirintus falai közé.

Így jutottam le akkor Egyiptomba,
ahol már társaim, utam vezetői,
elhagytak engemet;
Én pedig szaporán, legrövidebb úton,
a sárkányhoz siettem.
Barlangjához közel, kerestem szállásom,
vártam az éjszakát, sárkány elalvását,
hogy a drágagyöngyöm, titkon elragadjam.

Egymagamban voltam, vándor öltözékében,
enyéim szemében idegennek tűntem,
megpillantottam ott egyik rokonomat.
Keletről származott, szabadnak született,
megnyerő külsejű szépséges ifjút,
felkenteknek fiát.
Odajött énhozzám, ottmaradt mellettem,
benne segítőtársamra leltem.

Barátommá tettem, titkomba avattam;
óva intett engem az egyiptomiaktól,
tisztátalanságaik közösségétől.
Magamra öltöttem azok viseletét,
nehogy szemük előtt idegennek tűnjek,
olyan valakinek aki máshonnan jött;
ezáltal a gyöngyöt valahogy elvegyem,
és azt a nagy sárkányt, jaj nehogy felkeltsék
az egyiptomiak ellenem.

Nem tudom miképpen, mely áruló jelből,
mégiscsak megtudták, nem földjükről vagyok,
ármánykodásokkal kelepcébe csaltak,
mígnem megízleltem azoknak ételét.
Nem tudtam én többé: király fia vagyok,
görnyedő szolgája lettem királyuknak,
megfeledkeztem még arról a gyöngyről is,
amiért szüleim engem elküldtek.
Azok húsos ételétől elnehezültem,
mélységes álomba, tompán elmerültem.

Ezekben gyötrődtem,
szüleim érezték, szenvedtek miattam.
Híradást hirdettek széjjel országukban,
hogy mindenki gyűljön oda kapuikhoz.
Párthia királyi és főemberei,
Kelet méltósági miattam aggódva
tanácsot tartottak, nehogy odavesszek
Egyiptomban.

Egy levelet írtak, a méltóságok is
kézjegyüket adták, amelyben ez állott:
(Atyádtól, a királyoknak királyától,
és édesanyádtól, kelet úrnőjétől,
meg a testvéreidtől a másodikunktól,
Egyiptomban levő fiunknak békesség.
Keljél fel, ébredj fel mélységes álmodból,
levélben rögzített szavunkat halljad meg!

Emlékezzél arra: Királyok fia vagy,
ki most szolga-igát vettél fel magadra;
Idézd fel elmédben öltözékedet,
az aranyszállal áttört, ragyogó kelméket;
emlékezzél vissza ama drágagyöngyre,
miért Egyiptomba leküldtelek tégedet!
emlékezzél vissza, ékes palástodra,
mit magadra ölthetsz, benne tündökölhetsz!
Az élet könyvében ott van már a neved,
mint a testvéredé,
kivel országunkat együtt uraljátok!

A királyok közül, rangban a legelső,
a Labirintusnak zsarnok démonjai,
és Babilon gonosz gyermekei miatt
pecsétjét adta rá.
A levél elrepült sasmadár módjára,
merész szárnyaival madarak királya
elrepült, hozzám ért,
és élő beszéddé változott egészen.
Én pedig hangjára, érthető szavára,
álmomból felkeltem;
felvettem, csókoltam, olvastam,
benne azt írták meg,
mit az én szívembe egykoron felírtak.

Visszaemlékeztem azon bélyegemre,
királyok fiának születtem egykoron,
hogy szabad mivoltom nemességemre vágy;
visszaemlékeztem ama drágagyöngyre,
amiért leküldtek engem Egyiptomba.
Bűbájos szavakkal kezdtem el igézni
azt a félelmetes rettenetes sárkányt,
Legyűrtem őt azzal,
mikoron ráolvastam atyámnak a nevét,
és a testvéremét, a másodszülöttét,
meg édesanyámét, Kelet úrnőjét.

Így a drágagyöngyöt végre elraboltam,
hátat fordítottam, vittem szüleimnek,
ledobtam magamról a mocskos gúnyákat,
otthagytam azokat azok országában,
Utamon egyenest haladtam előre,
a fényesség felé, Keletre, hazámba,
Útban hazafelé találtam én meg azt,
ami az álomból felkeltett engemet,
várva várt hangjával álomból felrázó
drága levelemet;
most ragyogó fényben vezetett az úton,
Olyan volt e levél a szemeim előtt
mint a selymekből szőtt királyi öltözék.
Vezetett engemet, szeretettel vonzott,
így jutottam át a Labirintuson.
Balra magam mellett hagytam el Babilont,
aztán eljutottam Maisan vidékére,
a tengerparti révbe.

Szüleim elküldték ékes öltözékem,
amit levetettem;
éppúgy a palástom, mely vállamra borult,
Ramtából – égbolt, Rekenből – magasság
udvari embereiktől,
Kiknek hűségében egészen megbíztak.
Nem emlékeztem én annak fenségére;
gyermek voltam akkor,
fiatal, aki még támaszra rászorul,
mikoron atyámnak királyi házában,
tőle ott megváltam.

Ahogy megláttam én az öltözékemet,
olyan volt mintha csak tükörképem lenne;
magamat egészében benne szemlélhettem.
Általa láttam meg, ismertem magamra,
hogy egy létezőből mi két részre váltunk,
most újra egy lettünk, egy alakzat által.
Az öltözékemet hozó intézőket
hozzá hasonlóan, kettőnek láttam én,
de a kettőnek is csak egy alakja van,
mivel ez a kettő egyazon királyi
pecsétet viselte.

Ott volt a kezükben a kincs és gazdagság.
Visszaadták nékem újra méltóságom,
páratlan szépségű örök köntösömet.
Ragyogó színekben pompázott előttem,
aranytól tarkállott és drágakövektől,
felsőbb részeiben
finom színezésű fényűző gyöngyöktől;
közte foglalatban
királyok királya képmása középen,
minden részletében ragyogó pompában;
felül zafírkövek villantak meg rajta
mesteri rend szerint;
gyémánt fogta össze annak varratait.

Ezek után láttam rajta egészében
a tudás mozgása suhant végig ottan,
értelmes igéket hallatni készen volt
azokhoz kik hozták;
magyarázó szavát magam is hallottam:
Azé vagyok én, aki minden ember
között a legnagyobb hős.
Érte jegyeztek be engem az Atyánál,
termetem növését általa éreztem,
ösztönzésének megfelelőképpen.
Királyi mozdulat mind rajtam nyugodott;
azoknak kezéből sietett kijutni
hozzám igyekezett akinek magára
kellett őt fogadni;
engemet éppenúgy elragadott a vágy,
elibe siettem, hogy azt felölthessem.

Nyúltam már utána, benne ékeskedtem;
királyi stólámat felvettem alája.
Minden ékeimbe ezzel beöltöztem.
A béke és méltóság örök tájaira
felemelkedtem.
Atyám fénylő lángja előtt a fejemet
mélyen meghajtottam,
ezzel bevégeztem rendelkezéseit;
ő is hasonlóképp megtette mit ígért.

A magas királyi csarnok kapujában
hatalmasságai között elvegyültem.
Magasztalt engemet,
királyi házában jobbjára ültetett;
alattvalója mind himnuszt énekelt.
Meghagyta énnekem, hogy ővele együtt
királyok királya kapuiba menjek;
ajándékaimmal és a drágagyönggyel
a király színe előtt ottan megjelenjek.

Egyetlen cél, egyetlen ok, amiért élünk.

„Azt hiszem, a legsúlyosabb korprobléma ez: a mai ember egész különleges módon feledkezik meg az Istenről. Nem azt mondom, hogy nem esik szó Istenről, sem azt, hogy ne jelennék meg róla számos bölcseleti és teológiai könyv. De azt hiszem, igen kevés ember vet számot azzal, hogy nem Isten van őérte, hanem ő van az Istenért. Igaz: napjaink teológiai vitáiban én is mindig az „antropocentrikus” irányzatot képviselem a teológusok között. De olyan értelemben, hogy mindig azt hangsúlyozom: Isten a legfontosabb. Mi azért vagyunk, hogy szeressük őt. Azért vagyunk, hogy saját magunkról is megfeledkezve imádjuk, érte éljünk, merüljünk el Isten felfoghatatlan végtelenségében. Nem vitás: egy teológusnak az a kötelessége, hogy megmondja: az embernek Isten felé kell irányítani életét. El kell feledkeznünk önmagunkról – Istenért."

Rahner
(https://ujember.hu/nagy-teologus-szereny-kuzdelme/)

Isten az érettségin

12 évvel ezelőtt megéltem valamit, amit csodaként tartok számon. Nem nagy ügy, de a lelkemre nagy hatást gyakorolt, és szerintem ez a csoda lényege.
KATT IDE a folytatáshoz.

Egy az Isten, minden fölött

Dán 6,12-28

Így azok az emberek, akik fürkészve lesték, rá is találtak Dánielre,
amint imádkozott és Istenéhez könyörgött. Erre elmentek, és kérdést
intéztek a királyhoz a parancs felől: ,,Király! Vajon nem rendelted-e
el, hogy mindenkit, aki harminc napon belül valamely más istenhez vagy
emberhez fordul kéréssel, mint hozzád, király, azt vessék az oroszlánok
vermébe?’’ Azt felelte nekik a király: ,,Úgy van a dolog, a médek és a
perzsák megszeghetetlen törvénye szerint.’’ Ekkor ők feleltek, és azt
mondták a királynak: ,,A Júda fogoly fiai közül való Dániel nem törődik
törvényeddel és a határozattal, amit kiadtál, hanem naponként háromszor
elimádkozza a maga imádságát.’’ Mikor a király ezt meghallotta, nagyon
elszomorodott, és Dániel mellé állt, hogy őt megszabadítsa, s egészen
napnyugtáig azon fáradozott, hogy megmentse. Ám azok a férfiak
megértették a királyt és azt mondták neki: ,,Tudd meg, király, hogy a
médek és a perzsák törvénye szerint semmiféle határozatot, amelyet a
király kiad, megváltoztatni nem szabad.’’ Erre a király kiadta a
parancsot, és Dánielt előhozták, és az oroszlánok vermébe vetették. Azt
mondta akkor a király Dánielnek: ,,A te Istened, akit te mindenkor
tisztelsz, szabadítson meg téged!’’ Aztán hoztak egy követ, rátették a
verem szájára, s a király lepecsételte gyűrűjével és főembereinek
gyűrűjével, hogy semmi se történjék Dániel ellen. A király aztán
hazament, és étkezés nélkül nyugalomra tért. Nem is hordták fel elé az
étkeket, de még az álom is elkerülte őt. Hajnalhasadtával aztán felkelt
a király, és sietve az oroszlánok verméhez ment. Mikor a verem
közeléhez ért, síró hangon hívta Dánielt és szólította őt: ,,Dániel, az
élő Isten szolgája, vajon a te Istened, akinek te mindenkor szolgálsz,
meg tudott-e téged szabadítani az oroszlánoktól?’’ Azt felelte erre
Dániel a királynak: ,,Király, örökké élj! Az én Istenem elküldte
angyalát és bezárta az oroszlánok száját, és ezek nem ártottak nekem,
mert ő igaznak talált engem; de ellened sem követtem el bűnt, király!’’
Igen megörült ennek a király, és megparancsolta, hogy húzzák ki Dánielt
a veremből. Ki is húzták Dánielt a veremből, és semmi sérülést sem
találtak rajta, mert bízott az ő Istenében. A király parancsára azonban
elővezették azokat a férfiakat, akik Dánielt bevádolták, és őket
magukat vetették az oroszlánok vermébe, valamint fiaikat és
feleségeiket. Még le sem értek a verem fenekére, s az oroszlánok máris
megragadták őket, és összetörték minden csontjukat. Ekkor Dáriusz
király írt minden népnek, törzsnek és nyelvnek, amely bárhol a földön
lakik: ,,Békességtek bőségben legyen! Elrendeltem, hogy egész
birodalmamban és országomban rettegjék és féljék Dániel Istenét, Mert ő
az élő Isten, és örökké az marad; az Ő országának nem lesz vége, és
hatalma örökké tart. Ő megment és megszabadít, jeleket és csodákat
művel az égen és a földön; Ő, aki megszabadította Dánielt az oroszlánok
verméből.’’

Szent Ágoston - Istenbe kapcsolódni

Mit kell immár tennem, én Istenem, igazi életem?

Túlmegyek ezen az emlékezet nevű erőn is, túlmegyek rajta, és feléd tartok, én édes világosságom. Mit szólsz hozzá, Uram? Lelkem segítségével túlmegyek ezen tehetségemen is. Feléd tartok, ki állandóan fölöttem vagy, mert hozzád akarok férkőzni, és onnan akarok belédkapcsolódni, ahonnan csak lehet.

(Idézet forrása: Vallomások, 10. könyv, XVII. fejezet)

Forráspont? - humor?

Szeibert Márton

A héten volt egy nagy volumenű katolikus ifjúsági rendezvény a BOK Csarnokban, amit az Eucharisztikus Kongresszusra való előkészület jegyében rendezték meg, és amiről egy bő 6 órás felvétel van az interneten. Kicsit belenéztem a videóba, a beszédeket meghallgattam, és volt egy 15 perces rész, ahol egy híres humorista adta elő magát, vagy szebben mondva egyfajta "hitvallást" tett. Nem szeretném és nem is fogom a rendezvényt kielemezni, csupán a humorista által elmondottakkal kapcsolatban szeretném a véleményemet kifejteni, illetve pár szóban összefoglalni, hogy az egész rendezvényről mik az érzéseim.

Kezdem az utóbbival. Összességében azt gondolom, hogy az Egyházban egy nagyon rossz tendencia figyelhető meg. A modern embernek és a fiatalságnak való megfelelni akarás. Például az orgona és a gregorián kiváltása nyálas gitáros énekekre, vagy a liberális mindent megengedő lelkiség, ami komfortos, langyos. Nem vagyok rigorista bigott keresztény, de keresztény vagyok, azaz Krisztus-követő. Ezernyi hibám és bűnöm van, és jobban tudom, hogy mit kéne tennem, mint amennyire valójában teszem. Nem keresem senkiben sem a szálkát, mert látom a saját gerendámat. Tudom, hogy az élet küzdelem, küzdelem önmagammal, és azt is, hogy az élet Krisztussal lesz teljes. Nem a csöpögős, bugyuta énekben és a felemelt kezek lóbálásában, hanem a csöndben. Az orgona vagy jónéhány komolyzene emelheti a lelket, de a manapság népszerű zenék legfeljebb a felszínt kapargatják, és szalmából csinálnak nagy tüzet. Lehet, hogy a többségnek nem vonzó az érces, mély érték, mert nem ismerik fel, de az ember ilyen, tanítani kell, fejleszteni kell, hogy magasabbra jusson és megtanulja szeretni azt, amit korábban képtelen volt. Hogyan várhatnánk el egy írástudatlantól, hogy élvezze az elé helyezett szépirodalmi alkotást? De a megoldás nem az, hogy a Bibliákat lecseréljük képes Bibliákra, hanem az, hogy megtanítjuk olvasni az embereket. Sajnos manapság inkább az értéket csökkentjük le, hogy ne kelljen senkitől sem fejlődést elvárni, hogy könnyebb legyen egy felszínes tömeget összetoborozni. Számomra egy ilyen rendezvény sajnos mindig ezeket az érzéseimet erősítik. Ezen a rendezvényen, a 6 óra alatt egy fél órás előadás Papp Miklós görögkatolikus atyától volt egy olyan lelki érték, ami felszín alá tudott hatolni, és ami felhívta a figyelmet a lényegre, arra, hogy ne csak jól akarjuk érezni megunkat, hanem szentek, próféták, elitek legyünk önátadással, Isten-szerelemmel. Ezt köszönöm!

A humorista előadásával kapcsolatban több észrevételem is van. Összességében az egész a már fent leírt negatív gondolataimat támasztja alá. Előadta, hogy gyerekkorában még volt benne egy feszültség, egy megfelelni akarás, ami azóta megszűnt, és már békében van önmagával, Istent sokadik helyre tette az életében, akit hetente egyszer esetleg felhív majd fut tovább. Az rendben van, hogy ezt megvallja, de e mellett nagyon fájdalmas, hogy az érződött az egészből, hogy ezt így jónak találja, ezen kár rágódni. Tehát egyszerűen az önmagunkkal való küzdelmet kizárta az életéből, azaz tulajdonképpen a fejlődés lehetőségét zárta ki, azaz a jelen emberi életét dobta ki, pazarolta el. Mert Krisztus tanítása alapján mi tékozló fiai vagyunk Istennek, és a valódi boldogság csak úgy érhet el minket, ha önmagunkat átadjuk Istennek, ha minden nap megküzdünk az egónkkal, ha lélekben befogadjuk Jézus fényét, és ezzel a fénnyel éljük az életünket, és ezt szórjuk szeretettel mindenki felé. Ez nem sétagalopp. Ez egyfajta iga, egyfajta teher, ami Jézus szavaival élve édes és könnyű. Édes és könnyű, mert az élet teljességét adó tiszta fény emeli a lelket; közben viszont iga és teher, mert az ember természete rosszra hajló, amivel igenis küzdeni kell, minden nap oda kell adni Istennek. Ha én a gyermekemet látom, hogy rossz irányba megy, hogy sötét bandák közé keveredik, hogy kábszeresekkel barátkozik, akkor igenis indulattal fogom őt inteni, és mindent megteszek azért, hogy elkerülje azt a szenvedést, amit én már látok, de ő még nem. Nem legyintek, hogy "kicsit hosszabb utat választott", hanem próbálom megóvni. Ez az óvás tűnhet a gyerek szemében nyomasztónak, okozhat görcsöt, de ez a gyerek butasága, amibe nem kellene nekünk is beleesnünk. Sajnálom, hogy a szervezők a megfelelési kényszer hatása alatt Isten hű szolgái helyett humoristát hívnak abból a célból, hogy ő tegyen tanúságot, hitvallást, mert az menő. De milyen hitvallás az egy katolikus rendezvényen, ahol antikrisztusi tanokat vallanak? Ahol buzdítanak a lanyhaságra, ahol elfelejtetik Jézus szavait: "Igyekezzetek bejutni a szűk kapun, tagadd meg magad, vedd föl a kereszted, nem békét hoztam hanem tüzet, virrasszatok és imádkozzatok, a lélek az ami éltet, a test nem használ semmit, távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!"

Végül, nem tudom, hogy ez a felszínes tömeg eléri-e azt, hogy egy-egy embert elkapjon és mélyebb vizek felé sodorjon. Ha igen, akkor hálás vagyok Isten ezen csodájának, de ha nem, akkor sajnos a félelmem igazolódik: nem jó ez az irány.

EDITH STEIN IMÁJA

Add Uram, hogy vakon
járjak utadon
Mit rendeltél felőlem
Nem kutatom
Hisz Atyám vagy
Aki gyermeked
Sötét éjen át is
Hazavezeted