Minden egyes alkotásunk többé-kevésbé távolról vagy közvetlenül visszahat a lelki Világra, s ezáltal hozzájárul ahhoz, hogy beteljesítse Krisztust az Ő misztikus egészében. Íme, ez a lehető legteljesebb válasz arra a kérdésünkre, hogy Szent Pál felhívását követve miként láthatjuk Istent életünk egész aktív részében. – Valóban: a Megtestesülés szüntelenül folyó működése által az Isteni oly erősen áthatja teremtett energiáinkat, hogy éppen tevékenységünket találhatjuk legmegfelelőbb miliőnek, ahol találkozhatunk vele és átölelhetjük.
Először is: a cselekvéskor hozzátapadok Isten teremtő hatalmához. Egybeesem ezzel az erővel. Nemcsak eszközévé válok, hanem élő meghosszabbítójává. S mivel a létezőben semmi sem oly bensőséges, mint akarata, – szívem által valamiképp magával az Isten szívével fonódom össze. Ez a kapcsolat örök, mert folyton cselekszem. S mivel közben hűségem tökéletességének nem szabhatok határt, sem pedig szándékom lendületének, – ez a kapcsolat egyszersmind lehetővé teszi számomra, hogy egyre szorosabban hasonuljak Istenhez, határtalanul.
Ebben az egyesülésben a lélek nem áll meg élvezni, nem is veszti szeme elől cselekvése anyagi célját. Teremtő törekvéssel egyesülve munkálkodik. A sikerre törő akarás, a megszületendő mű valamely fokú szenvedélyes szeretete: szorosan hozzátartozik teremtményi hűségünkhöz. S ezzel már őszinteségünk is, amellyel kívánjuk és visszük is előre a sikert Isten számára, új tényezőnek mutatkozik, – s ez is határt nem ismerő tényezője lesz annak a tökéletesebb kapcsolatunknak, amely minket a lelkesítő Mindenhatóhoz fűz. Ha kezdetben csak akaratunk összeegyeztetése révén társultunk Istennel, most már az elérendőcél közös szeretete által egyesülünk Vele. S a csodák csodája az, hogy az eredményt kezünkben tartva – elámuló örömünkre – Istent még mindig ott találjuk.
Teilhard de Chardin
