Ha megilletődve nézed
egy szobavirág hosszúra nőtt,
sápadt hajtásait,
és eszedbe jutnak
a magasra tartott, könyörgő kezek
a fogolytáborok emlékszobrain:
könyveld el erre a mintára
a különböző vallások megújulási kísérleteit,
a hitetlenek jóakaratát,
a fiatalok szertelen útkereséseit,
mert ők is a Fényt akarják valamennyien.
Idő azért van,
mert nekünk a fejlődéshez
egymásutánra van szükségünk,
ez a mi világunk,
s ez a korlát:
mint a gyermek járó-ketrece.
Időhöz szokott gondolatainknak az időtlenség:
valószínűtlen,
mikor azt halljuk:
az idő kezdete előtt,
az idők végezete után,
úgy érezzük, mintha kilépnénk a létből,
mintha saját magunkat feladnánk,
pedig csak veled találkoztunk, Isten.
Isten mindnyájunk Istene,
nemcsak a tiéd,
nemcsak a keresztényeké.
A torz isten-arcok is
az Egy-létezőről vallanak,
legfeljebb rosszul sikerült képek,
de több-kevesebb vonás, vagy sejtetés
van bennük is.
A Nap akkor is Nap marad,
ha gyermekeink
szemet és szájat rajzolnak neki,
vagy körülveszik ügyetlen sugarakkal.
Minél sötétebb az égbolt,
annál élesebb körvonalat vesz föl
a csillagok remegő fénye, --
ha kiszűröd azt, ami nem lehet Isten:
sokkal többet tudhatsz meg róla,
-- a napfogyatkozást is
kormozott üvegen át nézzük.
Ne ítéld el testvéreidet,
ha igényük sincs az Isten után,
inkább te légy hálás,
hogy megtaláltad az élet értelmét.
Ha Istent ismerni akarod,
tedd rá életedet a szeretetre,
és meg fogod találni Őt, egészen biztosan,
mert ha elindulsz,
és következetesen haladsz egy patak mellett,
megérkezel a Tengerhez,
még akkor is,
ha nem hallottál volna soha róla!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése