Nyolc év után ismét látogatható az 1600 éves szuezi Szent Antal kolostor, a kopt keresztények kedvelt zarándokhelye.
A
munkálatok befejezését nem sokkal az évtized legfájdalmasabb vallási
összetűzését, a hat kopt keresztény életét követelő karácsonyi
lövöldözést követően jelentették be. Záhi Havvász, a helyreállítást
irányító egyiptomi régészeti főhatóság vezetője elmondta: a kormány
által finanszírozott, több mint 14 millió dolláros projekt igazolja,
hogy minden műemlék felújítását fontosnak tartják, legyen az kopt,
zsidó vagy muzulmán épület – tudósít a BBC News.
A
251-ben született Remete Szent Antal a IV. század elején a Vörös-tenger
közelében egy hegyi barlangban telepedett le, ahol 356-ban halt meg.
Követői róla nevezték el a hegy lábánál épült kolostort. A felújítás
során helyreállították az épület ősi falait, egy tornyot, két
templomot, valamint az alattuk található szerzetesi cellákat.
forrás: Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése