A szláv népek nagy apostolai, akik hitre, tudásra, szép életre, jóra
nevelték a népeket. Közbenjárásukkal mi is szeretnénk egyre jobban
tanúságot tenni Istenszeretetéről.
A
testvérpár Tesszalonikában született 827 körül. Korán Konstantinápolyba
kerültek, ahol Cirill pap lett, Metód pedig a közigazgatásban
tevékenykedett. Cirill később a kazárok közé ment, Metód pedig
szerzetbe lépett. III. Mihály császár kérésére 864-ben mindketten
Morvaországba mentek. Cirill elkezdte lefordítani szláv nyelvre a
Szentírást, és erre külön írásmódot talált ki, a glagolit (vagy cirill
betűs) írást. A szertartások nyelvéül is a szlávot tették. 868-ban
Rómába mentek, és ott II. Adorján pápa jóváhagyta munkásságukat. Cirill
ott halt meg Rómában 869-ben, Metódot pedig püspökké szentelték, és
nagy pápai kiváltságokkal ment vissza a szlávok közé. 885-ben
Morvaországban halt meg.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése