Abban
az időben: Odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról
hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre
Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek
voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek:
nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.
Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt
Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben
élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot,
éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.”

Lk 13,1-9
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése