Urunk feltámadásának
bizonyítéka? Középkori hamisítvány? Leonardo da Vinci alkotása? Egy
XIII. századi keresztes lovag halotti leple? – Egymásnak
ellentmondó elméletek, tudományos vizsgálatok, cáfolatok követték
egymást az elmúlt száz évben, melyek a mai napig nem tudtak választ adni
arra a kérdésre, hogyan keletkezett a Torinóban őrzött halotti lepel,
rajta a megkínzott és keresztre feszített Krisztus képmásával; mint
ahogy eddig senki nem volt képes reprodukálni a misztikus vásznat.
A torinói lepel tudományos kutatásának története a
fényképezés technikájának köszönhetően a XIX. században vett megdöbbentő
fordulatot. 1898-ban Secondo Pia olasz ügyvédnek sikerült
lefényképeznie a vásznat, amelynek negatívján előtűnt egy emberi arc. A
következő évtizedekben készült fényképfelvételeken már kivehetők a
korbácsnyomok is. A vizsgálatokból az is kiderült, hogy a vásznon
látható képet semmilyen oldószerrel nem sikerült eltüntetni, lévén, hogy
nem tartalmaz semmilyen pigmentet, festéket. Az eredetileg fehér színű
lenvászon felszíni rostszálai az oxidáció és a kiszáradás következtében
az idők során megsárgultak.
A hetvenes években
két amerikai fizikusnak (John P. Jackson és Eric J. Jumper) sikerült
háromdimenziós felvételt készíteniük a lepelről. Kép analizátorral
kimutatták, hogy az emberi alakot ábrázoló kenderszálak elszíneződése
összefüggésben áll a holttest és a lenvászon távolságával.
A tudósokat régóta foglalkoztatja a rejtély, amelynek
megfejtésére számtalan elméletet dolgoztak ki. Az egyik elmélet szerint
(1900, Paul Vignon) az emberi vérből és izzadságból lebomló
ammónia-kipárolgás miatt rögzült a kép a vásznon, amelyet aloéval és
mirhával itattak át. Egyesek megpróbálták mesterségesen reprodukálni a
folyamatot – vérrel, izzadsággal,
illóolajokkal –, de csak részeredményeket
értek el, a kép ugyanis csak ideig-óráig volt látható. Fölmerült az a
lehetőség is, hogy nem azonnal rögzült a lenyomat, hanem hosszú idő
alatt, napfény hatására. Kétségtelen, hogy a holttest közvetlenül
érintkezett a vászonnal, mivel fluoreszkáló fototechnikával pontosan
látszanak az egyes korbácsnyomok. A kérdés csupán az, miként alakult ki a
test lenyomata a gyolcson?
Sokan tagadják a
lepel hitelességét, középkori hamisítványról beszélnek. Megmagyarázni
azonban nem tudják, miként tudta volna bárki is évszázadokkal korábban
hamisítani a vásznat, amit a mai legmodernebb technológiákkal sem
képesek reprodukálni. Fantáziadús elméletek születtek erre vonatkozóan:
van, aki szerint Leonardo da Vinci művéről van szó – kár, hogy a
zseniális polihisztort még bölcsőben ringatták, amikor a leplet már jó
száz éve Franciaországban őrizték. Fölmerült, hogy a XIII. században a
szaracének által meggyilkolt keresztes lovag halotti leple volna, de
olyan elmélet is létezik, miszerint Jézus még nem halt meg, kómában
volt, amikor levették a keresztről és gyolcsba takarták. A leplen
azonban félig alvadt vérnyomok találhatók, amelyek csak halott emberből
származhatnak.
Számos fizikai-kémiai kísérletet
végeztek a rejtély megfejtésére. A probléma az, hogy valamennyi csupán
részmagyarázatot tud adni a jelenségre. A fizikai és a kémiai
feltételezések továbbá kölcsönösen kizárják egymást. 1930-tól kezdve
többen állították, hogy a vásznon látható képmást Krisztus
feltámadásának pillanatában a hirtelen felszabaduló energiahatás hozta
létre. Infravörös, ultraibolya- és röntgensugárzással is magyarázták a
folyamatot. Egy amerikai tudós gyors lebomlású radioaktív izotópot
fecskendezett be magának, ezzel modellezve a feltámadáskor Jézus
testéből felszabaduló sugárzást. Az így keletkezett kép nagyon hasonló a
torinói leplen találhatóhoz, ezért a kísérlet igen közel járt a
misztérium megfejtéséhez. Sebastiano Rodante szicíliai orvos szerint az
impregnált vásznon a napsugarak hasonló nyomokat hagynak. Ez a fény
Krisztus testéből áramolhatott ki, amint erre több utalást is találunk.
Az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk Szent Pálról:
„Ekkor történt, hogy amint az úton Damaszkusz közelébe értem, az égből
hirtelenül nagy fényesség vett körül” (ApCsel 22,6). Máté evangéliuma
pedig így ír: „Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és
testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott
elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan
fehér lett, hogy vakított, mint a fény”(Mt 17, 1-2). „A hit
áthatolhatatlan terület, mely elkülönül a kísérleti tudománytól. Ha a
feltámadás napsugárszerű felvillanásként történt (és ebben áll a
misztérium), akkor a torinói lepel a feltámadásnak nem bizonyítéka,
hanem modellje lehet” – állítja Rodante.
A szalézi José-Luis Carreño Extandia szerint a
vércseppek és a korbácsnyomok talán azért maradtak meg, hogy örökre
emlékeztessenek bennünket Urunk kínszenvedésére, feltámadására, mely
megelőlegezi jövőbeli feltámadásunkat.
forrás: Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése