2011. ápr. 24.

Feltámadás

   Kedves testvéreim, nem tudom számmal elmondani, amit lelkemben érzek, szívem örömét nem tudja tolmácsolni a nyelvem. De ezt nemcsak én érzem, amikor érzelmeimet szeretném elmondani, hanem ti is, akik sokkal jobban örvendeztek lelketekben, mintsem szájjal el tudnátok mondani. Nekem e nap a többinél fényesebbnek látszik, a nap is fényesebben süt le a földre, örülnek a csillagok is és az ég s föld elemei. A csillagok, amelyek az Úr szenvedésének látására elhomályosultak, és nem akarták teremtőjüket látni a keresztfán, íme most a győztes feltámadó Krisztust új ragyogással követik.



   Örüljetek testvérek, mert megváltásunk ára ki van fizetve. Sokba kerültük, és értünk magát is áruba bocsátotta az, aki megváltott bennünket. Krisztus ugyanis, a mi Urunk és Megváltónk azért született, hogy tanítson bennünket; azért halt meg, hogy meggyógyítson bennünket.
A kereszt halált hozott Krisztusnak, de üdvösséget a kereszténynek. Feltámadt a Megváltó - istensége összes jegyeinek pompájában. Születését csillag követte, sírját dicsőség, Sírjánál az az angyal áll őrt, aki hírül adta, hogy meg fog születni. Győztesként jön a pokol tornácából, s az égiek diadalmenetben fogadják. Születésével megszüntette a tévelyt, halálával széttiporta a halált, a pokol tornácából előhívta azt, akit teremtett. Az ő keresztjén függött a mi váltságunk és királyságunk. Visszatér a fényre a teremtmény - Urával együtt. Fényt kap az ember a fényből; azt a fényt, amelyet elvesztett, amikor Krisztus lecsukta szemét. Elűzik az égiek a sötétséget, amiből még a pokol tornácán lévőket is megmentette a mi Megváltónk. Örüljenek az őt gyászoló elemek, hisz Krisztus semmit sem veszített el fenségéből, az embert pedig, akit teremtett, megszabadította.
Siessetek tanítványok, és kapott hatalmatoknál fogva fussatok be minden népet. Mi pedig, akik minden előző érdem nélkül méltók lettünk arra, hogy a pokol börtönéből és az örök éj sötétségéből megszabaduljunk, törekedjünk oly józanul, tisztán és szentül élni, hogy a keresztség ruháját bűn nélkül, épen, sértetlenül megőrizve, jócselekedetekkel feldíszítve - a mennyei örömök részeseivé lehessünk.
Az segítsen bennünket, aki az Atyával és Szentlélekkel egyetemben él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.

Szent Ágoston

Nincsenek megjegyzések: