Szikrát vet még a kő is, ha verik,
éles szilánkja tőrként visszaszúr,
csupán az ember tűr gyalázatot,
s korbács alatt a háta meglapul.
Az eb, ha rúgják, az is visszamar,
a méh, ha űzik, fullánkjával öl,
virág is védi gyönge életét,
tövisével a rabló kézbe tör.
Csak ember tűr némán, hunyászkodón,
gyávábban, mint a virág és hangyanép,
s halott fövenyként, hangtalan terül
a láb alatt, mely a szívére lép.
Várnai Zseni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése