Vagyis igaz volna a mondás, miszerint az ember tudata olyan, mint az áttetsző kristály: amilyen színű közegbe helyezik, olyan árnyalatot ölt? Lesz-e a farkasból bárány, ha bárányok közt nevelkedik? És lehet-e vadállat a legjámborabb emberből, hogyha a körülmények úgy hozzák? Aki iszákosokkal társul, maga is iszákos lesz? És aki szentekkel társul, az maga is szentté válhat? Elég, ha bizonyos formaságokat követ az ember, ha egy bizonyos azonosságot magára vállal, s az meghatározza a tudatát is? Vagyis a szerep határozza meg az ember tudatát, és nem a tudat az ember szerepét? Talán ezért mondja Hérakleitosz, hogy az ember sorsa a saját jelleme?
Tornyi Ödön: A tudat birtokba vétele (Kagylókürt)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése