s
Lényeges szemléletbeli különbség van egy vallástalan és egy spirituális ember között. Az előbbi számára ez a néhány földi év, amit itt töltünk jelenti a mindent, amiben ki kell teljesedni. Az utóbbi számára, a spirituális embernek, akinek lelki tapasztalatai vannak, aki megízleli Isten gyöngéd szeretetét, annak az embernek a lét valósága kitágul, nem csupán néhányszorosára, hanem elmondhatatlan mértékkel, dimenziókon túli valóságokkal. Ez azt jelenti, hogy a földi évek az ő szemében összeszűkülnek, eltörpülnek, nem annyira fontosak olyan értelemben, hogy minden élvezetforrást ki kellene használni. Egy szent ember nem azért nem hajtja az élvezeteket, mert az „bűn”, hanem mert eszébe sem jut, mert nem vágyik rá, mert másra figyel, más célja van, és nincs szüksége pótszerekre, de közben nem is fél attól, hogy például jókat nevessen, és örüljön az Isten adta boldog perceknek. Azt látja, hogy az ő szeretett Jézusa odaadta értünk önmagát, nem önző, élvezetekkel teli életet élt, hanem
önfeláldozó élettel példát mutatott. Jézus követése boldoggá teszi őt, mert Isten társaságát élvezi. Hívhatjuk az ilyen embert aszkétának, mert nyilván sok élethelyzetben sok vágyról le kellett mondani, ami fájhatott is, de ez egy jobb, szent állapotba emelte őt, és az egész emberi jelenségre tekintve egy magasrendű élet tárul elénk, egy sokkal boldogabb élet, mint amit bármilyen élvezethajhászással bárki el tudna érni.
Szeibert Márton
in: Túllépés 2024.augusztus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése