Gondolatok Szent Pio-tól

1. A keresztyén módon elviselt szenvedés feltétele, hogy Isten, minden kegyelem és minden üdvösségre vezető ajándék szerzője, úgy alakult, hogy dicsőséget adjon nekünk.
2. Minél több szenvedésed van, annál több szeretetet fogsz kapni.
3. Jézus be akarja tölteni az egész szívedet.

4. Isten azt akarja, hogy a te képtelenséged legyen mindenhatóságának székhelye.

5. A hit a fáklya, amely az elhagyatott szellemek lépéseit vezeti.
6. A szenvedések és a kedvezőtlen események zűrzavarában Isten kimeríthetetlen irgalmának hálás reménysége támogasson bennünket.
7. Minden bizalmadat egyedül Istenbe helyezd.
8. A legjobb vigasztalás az ima.
9. A semmitől való félelem. Éppen ellenkezőleg, tartsa magát nagyon szerencsésnek, hogy méltónak és az Istenember fájdalmainak résztvevőjének tartották.
10. Isten ebben a sötétségben hagy téged dicsőségére: ez a nagyszerű lehetőség lelki fejlődésedre.
11. A boldogság csak a mennyben található.
12. Minél inkább nőnek az ördög kísértései, annál közelebb kerül a lélek Istenhez.
13. Áldjátok az Urat a szenvedésért, és fogadjátok el, hogy megiszátok a Gecsemáné poharát.
14. Tűrd el a szenvedést egész életedben, hogy részt vehess Krisztus szenvedésében.
15. Az ima a legjobb fegyverünk: ez egy kulcs, amely megnyitja Isten szívét."

Beszámoló P. Pióról

A következő élményről az Úr nagyobb dicsőségére, P. Pio iránti hálából és talán az Ön hitének megerősítésére számolok be: Szibériai hadi fogságom után, 1953-ban halálomon voltam. Súlyos betegen jöttem haza és 53-ban hirtelen minden rosszabbra fordult. Tüdőzsugorodásom volt, lázzal és tüdővérzésekkel, a szívem még rosszabb állapotban volt, súlyos szívizom károsulással. Azonkívül mind a két vesém, májam, lépem és epehólyagom, valamint legtöbb mirigyem súlyosan meg voltak támadva. Egy nehéz vérömlés után alig tudtam már beszélni, feladták az utolsó kenetet és halálomat vártam. Ekkor álmom volt. P. Piót láttam, aki értésemre adta, hogy keressem őt fel. Mikor felébredtem, azt gondoltam: Igaz, volt valamikor Szent Ferenc, volt arsi plébános, voltak más szentek. Ha olvasunk róluk, irigyeljük azokat, akik hozzájuk zarándokolhattak és velük beszélhettek. És nekünk van P. Piónk, akinek közbenjárására már olyan sok kegyelem jött le az emberekre, és mi nem törődünk vele. Én akkor csak azt tudtam, hogy egy P. Pio él, aki Krisztus sebeit viseli, mást nem tudtam róla. Elfogott a vágy, hogy ezt az embert még halálom előtt meglássam. Csodaszámba ment, hogy elindulhattam az útra, habár halálos betegen. Nekem már mindegy volt, hogy Bécsben halok-e meg vagy Olaszországban. Ez az utazás sok áldozatba került, de végre eljutottam P. Pióhoz. Azt tanácsolták nekem, hogy menjek hozzá gyónni. Bár csak töröm az olasz nyelvet, mégis, hosszabb várakozás után gyónni mentem. A gyónás után azt mondta nekem P. Pio nagyon szomorúan és fájdalommentesen: "Maga gyógyíthatatlan beteg, meg fog halni." S hogy jobban megértsem, megmutatta nekem a beteg részeket testemen. Megrendelülten láttam, hogy mindent tud rólam. Ki mondta neki? Hosszú szünet, végül is azt mondta: "Nem, nem fog meghalni.", és mégegyszer rámutatott a beteg pontokra testemen. "Minden fájdalmát és szenvedését átveszem magamra és meg fog gyógyulni." Ámulattól és csodálkozástól egy szót sem tudtam mondani, még annyit sem, hogy köszönöm. Felállt és kiment a gyontatószékből, mert én voltam az utolsó. Sokáig nem tudtam magamhoz térni ezek után. Éjjel azt álmodtam, hogy két fiatal ember P. Piot hordágyon vitte le mellettem. P. Pio irtózatos fájdalmakkal és mintegy haldokolva feküdt ott. Szomorúan, de jóságosan nézett rám és azt mondta: Látod, ezeket a rettenetes fájdalmakat és szinte a halált is, lassanként átveszem tőled, mert halálomon vagyok. Ezek után pedig meggyógyultam, egészséges vagyok.

Wagner Károly: Beszámoló P. Pióról

"Keresztre feszít a szeretet!" - Pio atya leveléből

"...
Atyám, engedje meg, hogy legalább önnek kiöntsem a lelkemet: keresztre feszít a szeretet! Egyszerűen nem bírom tovább: túlságosan ízletes ez a táplálék annak, aki sokkal közönségesebb étkekhez szokott; éppen ez okoz bennem egyfolytában olyan súlyos lelki emésztési zavarokat, hogy szegény lelkem nyög a heves fájdalomtól és az eleven szeretettől. Szegényke nem tud hozzászokni az Úrnak ezen újfajta közeledéséhez. A végtelenül szerető mennyei Atya csókja és, úgy mondanám, átható érintése, amellyel lelkemet illeti, egyelőre rendkívül nagy fájdalmat okoz.
...
Kedves atyám, a létszükségletek (evés, ivás, alvás stb.) kielégítése oly nyomasztó teherként nehezedik rám, hogy nem is tudom máshoz hasonlítani, mint a vértanúk végső megpróbáltatásainak kínjaihoz. Ne gondolja, atyám, hogy túlzás ez a hasonlat; nem, a helyzet pontosan így áll. Hacsak az Úr jóságában meg nem foszt a tudatosságtól ezen szükségletek kielégítése közben - amint azt korábban már megtette -, úgy érzem, nem bírom sokáig; mintha a föld is szétmállana a lábam alatt. Bárcsak segítene az Úr, és megszabadítana ettől a gyötrelemtől! Bár úgy bánna velem, amint megérdemlem! Mert én minduntalan ellenszegülök az isteni működésnek, és egyáltalán nem vagyok méltó, hogy így közeledjék hozzám.
..."

Pietrelcina, 1915. március 18.
Forrás: Pio atya levelei - Egy misztikus szent vallomásai lelki vezetőihez

Pio atya - lelkek orvosa

Pio atya saját unokaöccsét sem gyógyította meg, aki epilepsziában szenvedett.:
"Isten megadná gyógyulásod kegyelmét, ha kérném. De nem felelhetnék érted az Úr előtt, mert nagyon szeretnéd a világot, rossz útra térnél, és elvesztenéd a lelkedet."

---

Egyszer egy németországi asszony két személy társaságában San Giovanni Rotondóba utazott. Tele volt vallási kétellyel.
Amikor Pio atya meglátta, két szót intézett hozzá olaszul. A jelenlevők lefordították neki németre. Az asszony kételkedett a fordítás pontosságában, és mindenkitől, akivel csak találkozott, megkérdezte e két szó jelentését.
Este kétséggel teli ment aludni. Éjjel különös álma volt: bement egy szobába, ahol Pio atya képei voltak kirakva. Megszámlálta őket, és pontosan száz darab volt.
Másnap Pio atya elmenőben így szólt az asszonyhoz: "Ha száz Pio atya lenne is, amennyi képet az éjjel megszámláltál, akkor is kételkednél." Az asszony nagyon elcsodálkozott, és megszabadult kételyeitől.

---

... Jusztina nővér elment Pio atyához gyónni, és az atya így szólt hozzá: "Gyakran ajánld föl magadat a jó Istennek ezzel az imával: - Édes Istenem, teljesen átadom magamat akaratodnak, föláldozom magamat a bűnösök megtéréséért. -
Ha látnád, hogyan hullanak az emberek a pokolba, mint télen a hópelyhek, belehalnál. Aki visszautasítja Isten irgalmasságát, arra Isten igazságszolgáltatása vár. Nézd, sok lelki gyermekem van, de kevés hajlandó közülük valamit Istenért szenvedni". Ettől fogva Jusztina nővér szívesen szenvedett.

Forrás: Az életszentség nagymesterei - 4.

Pio atya - a békéről

Forrás: Az életszentség nagymesterei - 4.
(Harmath Károly)

A béke a szellem egyszerűsége, az értelem komolysága, a lélek nyugalma, a szeretet köteléke. A békesség a rend, a harmónia mindannyiunkban. A béke állandó öröm, amely a jó lelkiismeret tanúságából forrásozik. A béke annak a szívnek a szent öröme, amelyben Isten uralkodik. A béke út a tökéletesség felé, sőt még több: a tökéletesség a békében található. Az ördög pedig, aki mindezt jól tudja, minden erejét latba veti csakhogy felkavarja békénket.

---

Ne engedje meg sohasem lelkének, hogy szomorkodjon, vagy hogy lelki keservekben, illetve aggályban éljen, mert az, aki szereti és aki azért halt meg érte, hogy élete legyen: kedves, jó és szeretetre méltó.

---

Bízzuk Istenre minden gondunkat, mert ő jobban gondoskodik rólunk, mint az anya a gyermekéről.

---

Nincs semmi, ami annyira kiszárítaná a szeretet tejét és mézét, mint a bú, a bánat és a rosszkedv. Éljen szent örömben az ország e fiai között. Nyújtson nekik lelki erőt és kedves arcot, hogy örömmel fussanak önhöz. Nem azt mondom, kedves atyám, hogy hízelgő legyen, hanem kedves, szelíd, szeretetre méltó. Egyszóval, szívből jövő, atyai és pásztori szívvel szeresse a világ szerencsétlen gyermekeit, és akkor majd mindent megkap, és mindenkinek mindene lesz, mindenkinek az atyja, és mindenkinek segítőtársa.

---

Nyitva kell tartani a szívet az Ég felé, és várni kell a mennyei harmatra. Ne feledkezz meg róla, gyermekem, és imádkozzál erre a szándékra, mert általa közelebb kerülsz Istenhez, és két oknál fogva jelenlétében élsz: Először, ha kimutatod Istennek azt a tiszteletet és megbecsülést, amivel tartozunk neki. Ezt meg lehet valósítani anélkül is, hogy mi beszélnénk hozzá, vagy Ő szólna hozzánk, mert ennek a kötelezettségnek eleget tehetünk egyszerűen azáltal, hogy elismerjük, Ő a mi Istenünk (...). Hány udvaronca van a mi Királyunknak, akik százszor is elmennek Hozzá, nem azért, hogy beszéljenek vele, vagy hogy meghallgassák, hanem egyszerűen csak azért, hogy Ő meglássa őket, és hogy megmutassák, ők az igazi szolgái? Igy lenni jelen Isten színe előtt — azaz akaratunkkal elismerni, hogy az ő szolgái vagyunk — nagyon nagy, szent, kitűnő és tiszta tökéletességnek mondható. Nevethetsz, de én ezt komolyan mondom! A másik módja annak, hogy valaki Isten jelenlétébe helyezi magát az imában, abban rejlik, hogy beszélni akar Vele, hallani akarja szavát kívánságai és a belső felvilágosítások által. Ezt rendszerint nagy örömmel tesszük, mert számunkra nagy kegyelmet jelent az, hogy a hatalmas Istennel beszélhetünk, aki a válaszában ránk önti balzsamát és illatos olaját, melyek nagy örömet szereznek a léleknek. Jó gyermekem, egyiknek e két jó közül nem szabad hiányoznia az imából! Ha beszélni tudsz az Úrnak, szólj hozzá, dícsérd, hallgasd; ha viszont nem tudsz beszélni, és nyers vagy a lélek útjain, ne veszítsd el kedvedet, menj a szobádba, és mint udvaronc mutasd ki iránta érzett tiszteletedet. Ő, aki ezt látja, jó néven fogja venni türelmedet, kedvesen néz hallgatásodra, és egy másik alkalommal megvigasztal, amikor majd kézen fog, beszél veled és sétákra megy társaságodban az ima kertjének utacskáin, és ha ez nem is történne meg sohasem, ami biztosan lehetetlen — mert ennek a gyöngéd Atyának a szíve nem fogja tudni elviselni, hogy teremtményét örök ingadozásban lássa —‚ légy akkor is elégedett, mert feladatunk szem előtt tartani, hogy számunkra már az is megtiszteltetés és nagyon nagy kegyelem, hogy Isten elvisel bennünket a jelenlétben. llyen állapotban ne ingadozz, beszélj neki, de a másik alkalom sem kevésbé hasznos, hogy előtte állj, sőt lehet, hogy még hasznosabb, habár kevésbé felel meg elképzelésünknek. Tehát, amikor Isten előtt találod magad az imában, gondolj ezekre az igazságokra, beszélj Neki, ha tudsz, — ha pedig nem tudsz, akkor állj meg előtte, mutasd meg magad, és ne keress más gondot.

Pio atya szenvedése

— Miért szenved annyit az átváltozáskor?
— A nagy Király titkait nem lehet kinyilvánítani anélkül, hogy ne profanálnánk őket. Kérdezed, miért szenvedek? Nemcsak könnycseppeket, hanem a könnyek árját szeretném árasztani. Nem gondolsz a félelmetes titokra? Isten a bűneink áldozata! ...És mi vagyunk az ő hóhérja!

Napi idézet - Pio atya

"Érzem az eleven és égő vágyat, hogy Istennek tetsszek és a félelmet, hogy bármilyen kis tökéletlenségbe eshetek. Ezért kerülni szeretnék minden teremtményt. Közben azonban óriási kívánság születik szívemben, éspedig az, hogy az emberek közé menjek, és hangos szóval hirdessem, kicsoda az irgalmasság nagy Istene."
És hozzáteszi:
"Nem tudom megtagadni magam senkinek. És hogyan is tehetném, amikor maga az Úr akarja ezt, és semmit sem tagad meg tőlem, amit kérek?"

Szeptember 23. - Pio atya ünnepe

Pio Atya 1913. április 7-én megírja látomását P. Ágostonnak és kéri, levelét mutassa meg a rendtartomány főnökének, P. Benedettonak is.

„Mielőtt pénteken reggel felkeltem volna, megjelent szobámban Jézus: Teljesen összetört és a sebektől eltorzult volt. A szerzetes és világi papság, közöttük egyházi méltóságokat viselők sokaságát mutatta meg nekem. Egyesek éppen miséztek, mások a szentmiséhez készülődtek, ismét mások a szentmise befejezése után vetkőztek. Gyötrelem volt látnom, ahogy Jézus szenved a fájdalomtól. Meg akartam kérdezni, mitől kínlódik. Nem felelt, de tekintetét a papokra irányította; kissé később rémülten és kimerülten elfordult tőlük és rám nézett. Félelmem egyre nőtt. Arcán két könnycseppet láttam végiggördülni. Felháborodva kiáltott fel: – „Mészárosok!"

Ismét rám nézett és így szólt: – Fiam, ne gondold, hogy halálfélelmem csak három óráig tartott. Nem. Ezek miatt, a jótéteményekkel elhalmozott lelkek miatt, a világ végéig halálosan gyötrődöm. Amíg halálfélelmem tart, ne aludjatok! Lelkem a részvét, az együttérzés egy-egy cseppjét sóvárogja; de magamra hagynak a közönyösség terhével. Szolgáim hálátlansága és közönye gyötrelmeimet még nyomasztóbbá teszi.

– Ó, milyen lelketlenül viszonozzák szeretetemet! És ami még inkább elszomorít, közönyükkel a megvetés és hitetlenség is párosul. Hányszor lesújtottam volna már rájuk, ha az angyalok és az engem szerető lelkek ettől vissza nem tartottak volna!... Írd meg lelkiatyádnak és mondd el neki, amit ma reggel láttál és hallottál. Kérd őt, mutassa meg leveledet a tartományfőnöknek...”

Jézus még folytatta. Azt azonban, amit ezután mondott, soha nem mondom el senkinek a világon. Ez a látomás olyan testi fájdalmakat idézett elő, hogy egész nap feküdnöm kellett, mert azt hittem belehalok..."

Forrás: Blanár Mihály: Pio Atya. A titokzatos karizmatikus. Kiadja: Testvéri Szolgálat Alapítvány. 137-138. o.

Történet Pio atyáról

"Saint' Ilario Milanese- Bengius atya, a kapucinus rend generálisa egy alkalommal San Giovanni Rontondóba látogatott, hogy találkozzon a barátokkal, különös tekintettel Pio atyára. Reggelinél, a szokásos áldás és néhány szavas udvarias bevezető után, a generális atya e szavakkal fejezte be mondandóját: " Jó étvágyat kívánok, és legyetek szentek, de ne úgy, mint ő, (Pio atyára utalva ,aki ezalatt nyugodtan ült a helyén) mert rendkívül sok kellementleséget okoz nekünk!" Pio atya ezt nem hagyhatta csattanós válasz nélkül, és azonnal válaszolt: "Hát még Rómából mennyi kellemetlenség sújt minket, kedves atyám!" És vidám lélekkel elfogyasztotta reggelijét."

Pio atya világa II.

Napi idézet

"Cselekedd a jót, bárhol is vagy, hogy mindenki
azt mondhassa: "Ez Krisztus gyermeke".
Viseld a kínokat, betegségeket, fájdalmakat Isten
szeretetéért és a szegény bűnösök megtéréséért.
Védd meg a szegényt, vigasztald meg aki sír!"

Pió atya Breviáriuma

Napi idézet

"Ha Isten nem kényeztet, nem becézget, akkor is jónak kell maradnod. Türelemmel kell enni kenyeredet, ha száraz is; akkor is végezned kell kötelességedet, ha nem most kapsz jutalmat érte. Ha így teszel, akkor Isten iránti szereteted érdek nélküli. Ez a legtökéletesebb lelkek sajátja."





Szent Pio atya

Napi idézet

"Hallottál engem, Pio atya?"



Az alábbiakat Agostino atya San Marco in Lamisból mondta el nekem.

Az 1914-18-as háború után, ahol lelkészi szolgálatot teljesített, leszerelték és a San Marco de Catola-i rendházba küldték.

Tudjuk, hogy az úgynevezett "spanyolnátha" 1918-ban egész Olaszországban elterjedt, és nagy számban követelt áldozatokat.

Agostino atyát, aki sértetlenül tért vissza a háborúból, a rendház nyugalmában támadta meg a betegség. Nagyon heves volt, és az egyik karjának nagy részére kiterjedt. A fájdalmas görcsök erősek és gyakoriak voltak. Olykor úgy tűnt, mintha egy fúró dolgozott volna az izomzatban. Agostino atya fáradt, csüggedt és kimerült volt. Egyik nap a fájdalom nagyon gyötrelmes volt: "És az ördög", mondta, "erősen istenkáromlásra kísértett". A kísértés olyan rossz volt, mint a fájdalom. "Majd" folytatta, "hangosan így kiáltottam: 'Pio atya!', és a fájdalom lelohadt, a kísértés megszűnt." Amint felépült, az első adandó alkalommal megkérdezte Pio atyát: "Pio, téged hívtalak, hallottál engem?" Mire Pio: "Atyám, nem kellett volna olyan hangosan kiabálnod!"



Szent Pio szavai és anekdotái

(Father Constantino Capobianco:

Words and Anecdotes of Saint Pio)

Napi idézet

"A könyveket tanulmányozva keressük Istent - az elmélkedésben megtaláljuk Őt."




Szent Pio Atya

Napi idézet

Cselekedjük a jót, amíg van időnk és dicsőséget szerzünk majd Mennyei Atyánknak! Meg fogunk szentelődni és jó példát adunk majd másoknak.




Szent Pio Atya




És néhány kevéssé ismert képsor Pio Atyáról

Leó atya, aki 1903 és 1908 között Padre Pióval együtt folytatta skolasztikus tanulmányait, a következőket mesélte:

-Ima közben Padre Pio mindig sírt, csendben és olyan hosszasan, hogy könnyei nyomot hagytak a kórus kőlapjain.Mi fiatalok, csúfolódtunk rajta. Akkor azt a szokást vette föl, hogy mikor letérdelt imádkozni, maga elé terítette a földre nagy zsebkendőjét. Imádság után összefogta a zsebkendőt, mely teljesen átázott volt. Ki lehetett volna facsarni! Azóta a könnyek ezt az ajándékát, amelyért az Egyház különleges imákban könyörög, San Giovanni Rotondo apostola sohasem nélkülözte.Láttuk zokogva az oltárnál. Nagy könnycseppek gördülnek végig arcán, és lehullanak az oltár terítőjére, díszítményeire. A gyóntatószékben állandóan kézben tartja kockás zsebkendőjét, mely a rekkenő hőségnek ezekben a napjaiban nemcsak izzadságcseppek letörlésére szolgál. Láttuk meggörnyedve, lihegve, mint aki már nem tud megbirkózni a szennyáradattal, mely körülveszi. És az undortól elfogva többször kiáltozott kegyelemért:

- Mára elég volt!

Egyes gyónások után, melyek különösen fáradságosak voltak, zokogása szívtépőbbé válik az oltárnál, és könnyei sűrűbben hullanak. Nagy bűnösök "izzadságban fürdő homlokkal" látták, amikor fogadta őket télvíz idején, farkasordító hidegben.