Az ember kihűlő lelkiségéről

 

Igen, az emberiség lelke olyan, mint a víz, mely a tűzön melegszik és forr, mihelyt pedig elhúzzuk a tűzről, siet túladni a lelki erőmegfeszítéseken s petyhüdt, lusta s érzéki lesz.

Prohászka Ottokár

Élő vizek forrása

 

Az ember rokonsága Istennel, hasonlatossága Istenhez még a természetes vonatkozásokban sem szorítkozik a puszta létnek alsóbbrendű fokára, hanem a tudatos tettre való képességben áll. A tudatos tett szellemi lényünktől létünk egyszerű tudomásulvételénél többet követel. Benne lelkiéletünk nem csupán állapotszerűségekre irányul, mint ezt az ázsiai szellemi diktálja. Passzívnak lenni szellemi értelemben annyi, mint valójában nem élni. Élni itt valami gyökeresen mást jelent. Isten „actus purus”, a lényeges, szakadatlan tett. Ha a mi Urunk és Megváltónk ázsiai szellemben szólana, így beszélne: „Aki bennem hisz, annak lelke tisztavízü ciszternához fog hasonlítani, melyben a mennybolt kékje és fellegei és a vizet merítő rabszolgák arcai tükröződnek.” Jézus azonban nem így beszél. „Aki bennem hisz, – mondja, abból élő vizek forrásai erednek.” Élő vizeké, melyek a lélek mélyéből örökké újan csobognak elő, tehát nem álló vizeké és nem állott vizeké. Ebben az esetben a belső életet nem meríti ki a visszapillantás a múltra, hanem egyre újonnan adódó, mindig jelenvaló gondolkodás, érzés, akarás hullámzik benne. Éppen ez a szépsége és ereje. Ma kell hinni, ma remélni és szeretni, ha azt akarjuk, hogy miénk legyen az élet. Hit, remény, szeretet ne csupán mint állapot legyen a lélekben, ne is mint emlékezés tegnapi hitekre, tegnapi reményekre. Nem, ma akarunk az Úrban örvendezni, őt szeretni, ma akarunk az élő vizek forrásából meríteni. Ma világítson Krisztus arca elénk, ma törjenek elő a vonzalom lángjai szívünkből, ma ver ez a szív, ma éljen, ma szeressen… Ez tényleges, személyes, öntudatos élet, nem pedig lenyomata annak, ami tegnap volt és ma már nincsen. ez eleven kapcsolat Istennel hitben és szeretetben, szívünk minden dobbanásán át. Ezek az aktusok a lélek legigazibb és legértékesebb tevékenységei, ez a létünket emelő szellemi hullámverés. Ez az áradás vigyen engem, ebből a vízből iszom, ebből akarom édes, gyönyörűséges üdülésem.

Prohászka Ottokár

Dolgozni Istenért

 

Dolgozni jöttem. Dolgozni akarok a züllésnek indult magyar nép megmentésének nagy napszámában, a kor bágyadtságától beteg lelkeknek meggyógyításában, a szenvedélyek lázától elgyötört bűnösök megtérítésén. Mindezt Jézus nevében. Jézus erejével.

Prohászka Ottokár

Nagykedd

 

Az Úr Jézus bíztató szava, hogy legyőzte a világot. Hát hogyan győzzük le a világot mi? S voltaképpen mi is az, amit itt világnak nevezünk? A világ az én lelkemnek olyan, mint a kőa gyökéren, mint a felhő az égen, mint a fizika a morálison, mint az ösztön a szabadságon, mint az objektum a szubjektumon. Én a magam értékével, a magam nemesebb kiadásával, a am emancipálódási vágyával s körülöttem ez a nagy sokadalom: a világ.

Legyőzzük a világot! Hogyan? Ezt a fizikát legyőzzük szabadsággal; az akadályokat legyőzzük öntudatos energiánkkal. Azt a sok ösztönt s hajlamot, mely szétszed s marcangol, legyőzöm eszményi hitemmel, bűneimet legyőzöm nemesebb öntudatommal s bánatommal, legyőzöm az időt örökkévalósággal. Mivel győzzük le a halált? Lélekkel. Az elmúlásba lelket tégy, a haldoklásba lelket tégy, az erőtlenségbe erőt, a reménytelenségbe reményt. Krisztus bíztat, bátorít, hogy legyőzzük a halált.

Prohászka Ottokár

Virágvasárnap

 

"Krisztus nekem fény – és hőforrás. Amily mértékben át tudom venni az Ő gondolatát, azon mértékben leszek képes isteni életet élni. Abba a szférába kell belelépni, melyben Krisztus élt, és melybe minket is bele akar állítani."

Prohászka Ottokár: Húsváti elmélkedések

Prohászka Ottokár - sastekintet

… Bármi lesz, álljuk a sarat s kitartunk ideáljaink s hitünk mellett! Ez épen a mi óriási s utolérhetlen elônyünk s erônk, hogy a célt tisztán látjuk s biztosak vagyunk róla. Cél, cél: ez a nagy, erôs, eligazító s alakító tudás, ez az a biztos sastekintet a napba. Lélek, melyben ez nincs, az fattyú, az veréb vagy bôregér. Milyen a többi cél, olyan az ember. De miféle ember lehet az, kinek célja a nem-cél, a látszatos, a képzelt cél? Miféle emberi élet mely ködbe vész, ködbe veszô lehetôségek közt gomolyog maga is?

Három emeletes a lélek...

Valahogy igaz, három emeletes a lélek: lent a sárban az alap, följebb az érzelme otthona, meleg napsugaras szobája s fönt a szellemi régió. De ez a harmadik, úgy húzódik, úgy nyomul föl föl oszlopokon, íveken, tornyosuló magaslatokon a messziségbe, hogy elvész... A létünk ki van nyújtva, ki van húzva s úgy érezzük, hogy természetes, ami fönn van, az szép s kell fönt lakunk s kinéznünk s bár szeretjük az egész házat, de e ház világgá és végtelenné tágul. Mindenkinek csak talpalatnyi a földje, de fölfelé mint végtelenbe táguló s a mindenséget is fölszívó tölcsér s ha ellentétbe jön elszalad a talpától, de azért a nagy, szellemi, több valóságért megteszi; vért ad eszmékért, port napsugárért, talpalatnyi földet mindenségért.

(Prohászka Ottokár: Naplójegyzetek)

Prohászka - Magasságok felé, harmónia

«Homo melancholicus»

(1911)

...
Ezek az értékek a célok, a föladatok, a kötelességek, a jóságok ; belőlem, lelkem feneketlenségéből, Istenből fakadnak ; mint új világ, mint a szellem világa, mint az én világom állnak elém s töltenek ki engem.
...
Mi nem vagyunk készen, mi folyton leszünk ; úton vagyunk, levőfélben vagyunk, s azért folyton akarunk. Akarjuk a létet, a több létet, a nemesebb, értékesebb létet, s azt akarnunk, azért küzdenünk kell. ... Aki a világhoz köti magát s állástól és sikertől teszi függővé boldogulását, az tönkreteszi kedélyét s jellemét ; azt, ha fénynek indult is, elnyeli a sötétség... Húzzuk hát ki magunkat, engedjük szóhoz ... az isteni szépség mértékeinek titkát.

Minden bensőséges ember a «neki való mérték» után vágyik, melyben magát világfölényesen kialakíthatja s egyéniségét a békesség s a szabadság magaslatára emelheti. Ez a magaslat nem ismer diszharmóniát, sem kedvetlenséget ; ezen a magaslaton nem kételkednek, hanem élnek, mert nagy célokat látnak s e célok vonzóerejétől erősen tesznek.

Ezen a magaslaton mindig világosság van. Ha nem is süt a nap, ha nem is világít a hold, ha nem is ragyognak a csillagok, akkor is világosság van ott.

Ez a mérték a szívből való, őszinte jóakarat, mely nem nézi, hogy nagy-e, hogy hatalmas-e, hanem csak azt, hogy szép-e, hogy meleg-e? ... Aki átéli, az mindent megtett; aki nem éli, az semmit sem végzett. S ebből a mértékből nem szabad engednünk.

... tagadhatatlan, hogy az, aki az «ő mértékében» alakította ki lelkét, az ha szerény is, akár az erdőszéli kankalin, de bizonyára szebb, mint a titáni harcban letört égboltnak romjai.

Ez az én hitem, azért vagyok látó ; ez az én harmóniám, ezért vagyok az élet énekese ! S lehet-e igaza annak, ki nem lát, azaz hogy csak sötétséget lát? S lehet-e igaza annak, aki nem tud mondani semmit, ami szép, ami erős, szóval, ami van?

Prohászka: Legyetek világító emberek

Pünkösd után III. vasárnap
Az ember olyan, mint a pók: a hitéből font szálakat nyújtja, sodorja... Ki aranyszálakat, ki kenderkócot, s beleakasztja az Istenségbe. Ez az ő hálója, amelyen a lelke megpihen és előrehalad. Ne gondoljuk, hogy az élet útja készen van. Mindenkinek magának kell azt elkészíteni. Az akadályokat nincs módunkban elhárítani, de ez nem is az én dolgom. Az én feladatom az, hogy azok fölé emelkedjem -- alázattal. Azért lehet a virágban úgy gyönyörködni, mert az valahogy nagyszerűen legyőzi az anyagot. Csakhogy ezt nem érti meg az, aki ami. Aki azt hiszi, hogy ő már van, az nem lesz.

Advent 2016

"Ádvent" szó? Adventus Domini = az Úr eljövetele, röviden: Úrjövet. Ádvent az Úr kegyelemhozó eljövetelére való felkészülés időszaka.
Prohászka: A világ s a lélek adventje. (1911)
... természetünknél fogva él bennünk a jobb élet adventi vágya...
„... Nekem az a sas kell, mely hegyek, kertek, bércek fölé emelkedik. És ez a krisztusi lélek. Nyissuk ki tehát szemeinket és nézzünk bele abba a krisztusi lélekbe, hogy milyen az ő karácsonya.”

Előadás - Prohászka

Az alábbi 4 hanganyagban Pável Márta katolikus hittanár előadása hallható, melyben idéz Prohászkától, és kapcsolja hozzá lelki gondolatait.

Prohászka Jézus Lelkéről és szívéről az Isten szentjeiben

"Jézus imádságos Szent Szíve imádságra ihlet minket szentjei által. Ők fogtak tüzet, s gyújtanak tovább. Jézus Lelke az égből leszakadó tűz, s ő kigyullad egyesekben. Az ő tüze bennük...Ők szervei, orgánumai az ő érzéseinek, finom, érzékeny szervek; az ő lelke bennük vibrál; ..."

Élő vizek forrása

Lélekleleplezés

Kaas Ivor temetésén
(1911)


Mélyen tisztelt gyászoló közönség! Mikor szemfedő borul a testre, akkor lepel hull le a lélekről; s hogyha ez a lélek nagy hitnek és nagy szeretetnek vonásait hordozta magán, akkor az a temetés voltaképen ünnep, hiszen szobor-, azaz lélekleleplezés.

Prohászka Ottokár: Élet igéi III.kötet

Advent első napjaira - Prohászka

Ezt az én adventemet is éj, fagy, halál árnya előzte meg; ebben is mély álom s hosszú éj van, de keltegető, ébresztő szózat is hallatszik. A régi advent elmult; a mostani advent folytonos, s minden egyes lélekben ismétlődik. A lélek alszik... téved... dermed; föl kell ébresztenünk. Némely lelket elfojtott a test; él benne az állat, alszik az ember. Mást elborított a káprázat, eltelt magával; él benne az öntelt ember, alszik az isteni ember. Minden ember többé-kevésbbé szomnambul az isteni világban; él, jár, de inkább csak alvajáró; le van borítva öntudata öntudatlansággal, elfogultsággal, gyöngeséggel, s az isteni élet kő- és jégkérgeken iparkodik áttörni.
...
Éjben állok valamikép; lelkiismeretem s isteni sugallatok mind megannyi prófétai szó; ébresztgetnek, fölráznak, iparkodnak fölszabadítani a káprázattól.
...
Látni akarok, látni önmagamat. Tisztulni akarok s alakulni. Minek járjam én az ösztön, az önszeretet, az impulzusok, a reakciók méltatlan marhacsapásait? Kérem az Istent, hogy fölvilágosítson; magamra reflektálok s összehasonlítom magamat másokkal, a jobbakkal, nemesebbekkel; tanulni akarok tőlük valamit, ami megtetszik rajtuk. Félre a lelki szomnambulizmussal; abnormális tünet az, betegség s gyengeség! Aki hibáit látni kezdi, az már ébredez, s aki erős kézzel fog azok megjavításához, az már bele is állt az Isten napszámába.

Prohászka Ottokár: Elmélkedés az evangéliumról, 3/b

Hitvallás

A testvériség nem meríti ki az édes viszonyt, melybe Isten lelkünkhöz lépett. Vonzott engem, levitájává, apostolává, jegyesévé fogadott. Emlékszem, hogy mozdult meg bennem a hivatás, hogy vonzott az oltár, hogy zsongott emlékezetemben édes vonzalom, elragadtatás, telítés, egyesülés. Talán fölszentelt is, talán eljegyzett magának?! S mi lett ezekután az emberből? féreg. Az Isten-gyermekből? tékozló fiú. Mi lett belőlem, kit salamoni bölcseséggel nevelt egyházában, kit zárt kertben őrzött meg, kiért imádkoztatta s bőjtöltette híveit a kántorbőjtben? Tűrt napszámos-lélek. Mi lett belőlem, kit szíve melegén nevelt apostollá? Sebet vertem szívén, s elhagytam; elfordultam tőle, ki kereszten függ s kiált utánam, s ha hozzá közeledem, leakasztja a szegről kezét, s fölemel s szívéhez szorít s megbocsát s elfelejt mindent. Ó, hogy' kell a bűnt bánnom, hogy kell hűtlenségemet, bukásomat, rabságomat, veszteségemet siratnom! Ugyancsak érzem terhemet s azt, hogy mit kell tennem ezentúl, hogy az evangélium becsületére s Krisztus dicsőségére váljam. Ah, a vér drága, azt taposni nem szabad... s taposni Krisztus vérét? Ah, Uram, azt el nem viselem!

Prohászka Ottokár

Jézus Szíve

Az "élő vizek forrása" alatt Jézus Szívét értem. Jézus Szíve a nagy indulatok, a nagy akarások s a nagy eljárások organuma. Aki a szív alatt a lágyságot érti, az a legkevesebbet mondja róla; figyeljen inkább a Megváltót jellemző indulatra s arra a lelkületre, melyet Krisztus Lelke s Szíve a Szentlélektől vett. Igaz, hogy az isteni Szívből való az, hogy "szánom a sereget" s az is, hogy "jöjjetek hozzám mindnyájan", - de belőle való az is, hogy a bűn a lélek halála s hogy az ördög nagy hatalom a világban. E Szívben lakik az Isten, de e Szív maga a kispolgári názárethi házban dobog s nem unja azt a szürke életet harminc éven át, akácsak más dolga sem volna a világon. De hát mi dolga legyen s mi különb s sürgősebb lenne mint az isteni élet, melyet ő épen a közönséges hétköznapba s még annak macskazúgaiba is bele akart vinni?
Aki e két jellegnek, a külső igénytelenségnek s a belső kiválóságnak szintézisét megcsinálja, az Jézus Szívében őserőt, mélységet, küzdelmet és békét, hősiességet és szent örömet s végtelen érdemet lát, - az talál benne Szívet, mely a világot érti s mely a földön is már menyországot tud számunkra teremteni.
Boldog ember, aki a szent Szív imádását, tiszteletét s utánzássát, a szent Szív életének saját szívébe átplántálását tűzte ki magának célul s aki azon töri magát.

Prohászka Ottokár: Élő vizek forrása

Ne sirassuk a múltat, éljünk a jelennek

Pável Márta

Az életünket a rohanó idő terheli, nyomasztja. Mivel születünk és meghalunk, ezek között van a számunkra különböző egységekben számolt idő. Tudjuk, egy pillanat sem térhet vissza, soha többé nem éljük meg ugyanabban a formában. Tehát az ember halandósága miatt az időnek és térnek kivetettje, és ugyanakkor van benne egy halhatatlan rész is, így elég nagy feszülést él meg. Ha jól belegondolunk a születéssel hoztuk magunkkal a halálos kimenetelt is.

Gyakorlatilag jelen idő nincs is, mivel a múlt és a jövő között lenne, de olyan röviden, hogy mi nem tudjuk érzékelni, mert a jelen rögtön múlttá lesz. Örök jelen Istennél van, és nekünk többnyire csak annyira lesz az idő jelenné, amennyire Benne vagyunk.

Sok ember állandóan a múltat siratja, jelene nincs, jövőképe ki sem alakult, elképzelése sincs, vagy a sok csalódása miatt nem merte kialakítani. A múlt az, ami soha nem tér vissza, ebben élni teljes pocsékolása az értelemmel megáldott életünknek.

Ha múltbéli rossz tetteinket, vétkeinket, tévedéseinket nem vetjük le, nem lépünk túl rajtuk, nem kezdünk új életet – s míg élünk, erre lehetőségünk van –, akkor megmérgeztünk mindent. Ne engedjük meg, hogy a múlt mérge hasson a jövőnkre. Ha elmulasztottunk valamit, akkor a megoldás nem az értelmetlen önmarcangolás – pl. ha ma is élne, de másként viselkednénk stb. –, hanem aki él, annak ma, most tegyünk jót, és innentől folyamatosan, hogy később ne kelljen bánkódni afelett, amit elmulasztottunk.

Nem siránkozni kell, hogy mit nem tettünk meg. Nem a múlton kell bánkódni, ebben tehetetlenek vagyunk, de a jelenben nem, így túl kell lépni rajta, hogy ne lehajtott fejű, fénytelen szemű, depressziós embereket lássunk, akikkel ma tele van a villamos, az utca, olyannyira, hogy elrémisztő ez az örömtelenség. Nincs biztató jövőkép, mert a lelkekből kihalt az Istenre hagyatkozás, a bizalom, ami nélkül nem lehet élni.

Prohászka Ottokár: „A földi élet a legszebben fejlett lelkeknek is keveset ad abból a valóból, melyet végtelennek ismerünk, de csak parányi mértékben élvezünk; keveset juttat abból a lefátyolozott szépségből, melyet egyre szomjazunk, de leleplezni nem bírunk; keveset ad abból az őserős, fejlett, szép életből, melyet megkívánunk, miután lelkünk ösztönei irányulnak feléje s egész valónk nyugtalanul vágyódik utána. Élet, hatalmas, boldog élet, … élet, isteni élet; nem az az anyagba fúlt, érzékiségben elernyedt, hanem az a harmonikus, lehetőleg emancipált, szép é l e t , … ugyan mennyi van belőle még a világ imádottjaiban is?” http://gondola.hu/media/prohaszka/Prohaszka05.pdf

Reménynek lenni kell, ez létszükséglet, és a jövőbe, az Isten Fényébe kell nézni. Ahogyan öregszem, változom, rohamosan és alapvetően változom. Nem érdekel a múlt, a horizontom kitágult, határtalanná vált, zsugorodik a földi világ. Csak a jövő felé tárom a lelki karjaimat, csak fölfelé akarok menni, Uram. Ahogy múlik az idő – reményem szerint nem hasztalan – megértem, mi fontos, és pironkodom az elvesztegetett idő miatt, de úgy, hogy most ezerrel behozom, amit kihagytam. Mi is maradt ki? Az az emberi gondolkodáson felüli lét megélése, ami végtelen szabaddá, Istenben boldoggá tesz. Valószínűleg ehhez meg kellett öregedni, hogy a hormonok, a földi téveszméktől, vágyaktól menetesen láthassak, és ráfordulhassak a végleges igazság megtapasztalására.

Prohászka: „Ma kell hinni, ma remélni és szeretni, ha azt akarjuk, hogy miénk legyen az élet.” http://budahazijudit.hu/hit/964-prohaszka-ottokar-el-vizek-forrasa-reszlet

Békét, reményt és nyugalmat kívánok az új évre.

Izzó szív

"Uram, hiszek Szívednek, hiszem küldetésedet. Tudom, hogy mester vagy és minden szíves magadhoz vonzasz. Hiszek a szeretetednek és tudom, azért izzó a Szíved, hogy a világot lángra gyújtsa. Hiszem Uram, igen, a kezemmel fogom, hogy a világnak kell a Te Szíved. Uram, én is egy kis darab ilyen világ vagyok, melyet még nem egészen fogott meg a láng, melyben a tüzet még sok füst borítja. Uram, kérlek, gyújts meg engem, hadd fogjon tüzet szíveden a szívem, hadd égjen és világítson a lelkem. Ez legyen életemnek erős, áhitatos célja és imáimban mindennapos könyörgésem."

Prohászka Ottokár: Élő vizek forrása

Az intellektualizmus túlhajtásai 3.

Az igazság pedig az, hogy igenis kell fölismerés, kell miliő, kell tudomány a haladáshoz s fejlődéshez; az is igaz, hogy intellektuális világnézetek összefűznek embereket; szociális perspektívák kiváltanak nagy ingereket; de mindezek dacára kétségbevonhatatlan tény az is, hogy az egyén világát egyéni munka teremtheti meg, s értékeit csak önelhatározás, önmagából való kiindulás, nagy odaadás, nagy célokon s feladatokon való munka s az egyéni felelősség teljes átélése alkothatja meg.

Ebben az egyéni munkában van az élet súlypontja; az intellektualizmus hibája pedig éppen az, hogy ezt a súlypontot az ismeretbe, a látásba, a tudásba csúsztatja, hogy az absztrakt tükrözésekkel az igaz valóságtól elszigetel, s hogy a végtelenből fakadó s a teljesebb létre, tehát boldogságra vágyódó életet kifejlesszük.

Vágjuk át magunkat az intellektualizmus ez igézetén! Aki ezt megteszi, az úgy bújik értelmi fogalmakon, absztrakt tudáson s tudományos szisztémákon át az élet valóságába, mint vén rücskös, bütykös fűzfának tavaszi hajtása a napsugárba.

Prohászka Ottokár

Az intellektualizmus túlhajtásai 2.

Van azonban az intellektualizmus e ferde irányzatainak nagy kijózanító kritériuma is, mely az élet nevében s erejében cáfol rá egyoldalúságaira, s ez az a szomorú tény, hogy a tudásnak s az intellektuális kultúrának két balkeze van a legnagyobb valóságnak, a szép és erős egyéniségeknek kialakításában. Egyoldalú nevelés nem adhat nagy egyéniségeket, s nem lehet igazi kultúra az, mely az erős cselekvésnek s a legjellemzőbb akciónak, az egyéni önalakításnak erőit lefonnyasztja.

Prohászka Ottokár