Eckhart a belső emberről

Tudnod kell, hogy a mesterek szerint mindegyik emberben kétféle ember lakozik: az egyik a külső ember, ez az érzékiség: ezt az embert öt érzéke szolgálja, mindamellett a külső ember cselekedeteit a lélek irányítja. A másik a belső ember, vagyis az ember belső énje. Tudd meg tehát, hogy a szellemi ember, aki Istent szereti, a lélek erőit a külső emberben már csupán annyira veszi igénybe; amennyire azok az öt érzék szempontjából nélkülözhetetlenek; s a belső ember csak oly mértékben fordul az öt érzék felé, hogy ezeknek vezetője és irányítója lehessen és megóvja őket attól, hogy akárcsak az állatok, teljesen átadják magukat érzéki életük tárgyának, amiképpen azt az olyan emberek teszik, akik egész életüket a testi élvezetnek rendelik alá, mint az esztelen állatok; s az ilyeneket inkább lehet állatoknak, semmint embereknek nevezni! És mindazokat az erőket, amelyekkel a lélek az öt érzékre fordított erőin túl rendelkezik, átengedi a belső embernek.

És ha ez az ember valami magasrendű és nemes dolog felé fordul, akkor a lélek visszavonja mindazokat az erőket is, amelyeket az öt érzéknek kölcsönözött, s az ilyen embert azután eszeveszettnek és révetegnek tartják; mert egész lényét valami szellemi megismerést szolgáló képre irányítja, vagy valami kép nélkül való szellemi megismerésre: Ám tudnod kell, hogy Isten valamennyi szellemi embertől azt várja, hogy lelke minden erejével szeresse őt. Ezért mondotta: ,,Szeresd a te Istenedet teljes szívedből!'' (Mk 12,30; Lk 10,27). Némelyek azonban lelkük minden erejét a külsőemberre pazarolják. Ezek azok az emberek, akik minden érzékükkel és egész értelmükkel múlandó javak felé fordulnak; ezek mit sem tudnak a belső emberről. Tudd meg mármost: Megeshet, hogy miközben a külső ember tevékenykedik, a belső ember mindettől független és rezdületlen marad.

Eckhart Mester

Eckhart Mester - A nemes emberről (részlet)

"Erről a belső, nemes emberről, akiben Isten magja és Isten képe van elültetve, beleplántálva, valamint hogy ez a mag és ez a kép az isteni természet és isteni lényeg magja és képe, amiben Isten fia kerül napvilágra, továbbá az ember miként látja meg olykor s hogyan válik rejtetté mégis - erről ad elő a nagy mester, Origenész egy példázatot: Isten képe, Isten fia olyan alap a lélekben, mint egy eleven forrás. Ha azonban valaki földet, azaz evilági vágyakat dob rá, akkor megakasztja és elfedi e forrást úgy, hogy egyáltalán nem ismerjük föl és nem vesszük észre. Magában azonban éppoly eleven marad, s ha a földet - amit kívülről, felülről rádobtak - eltávolítják, akkor újra napfényre kerül és észrevehető lesz."

Eckhart Mester - A nemes emberről (részlet)

Origenész

"Origenész ezt mondja: mivelhogy ezt a magot Isten maga vetette el, plántálta és szülte belénk, úgy ez alkalmasint elfedhető, lehet elrejtve, kiirtani, kitörölni mégsem lehet soha. Parázslik és hevül, világít és ég az, és Isten felé hajlik szüntelenül.



A belső és az új ember első foka - mondja Szent Ágoston - az, amikor az ember jó és szent emberek példája szerint él. Emellett azonban még a székek között jár, falak közelében tartózkodik, és tejjel enyhíti éhét.



A második fok az, ha valaki most már nemcsak a külső példaképre tekint - így a jó emberekre is -, hanem Isten tanításához, tanácsához, az isteni bölcsességhez fut, siet, hátat fordít az emberiségnek, és orcáját Isten felé fordítja, kibújik az anyaölből, és ránevet a mennyei Atyára.



A harmadik fok az, mikor az ember egyre inkább elvonja magát az anyától, és egyre csak eltávolodik annak ölétől, a gondot elhagyja, a félelmet leveti olyannyira, hogy ha elkövethetne mindenkit haragra gerjesztő gaztettet vagy igaztalanságot, mégsem hajlik ilyesmire, mert Istennel a szeretetben úgy össze van kötve buzgó iparkodásában, hogy Isten boldogságba, édességbe és üdvbe helyezi és vezeti őt, ahol minden ellenére van, ami különbözik és idegen Tőle.

Szent Ágoston

A negyedik fok az, ha egyre gyarapodik, és egyre inkább gyökeret ereszt a szeretetben és Istenben, míg minden bántást, megpróbáltatást, kellemetlenséget és kínszenvedést önként, szívesen, arra vágyva és boldogan kész magára venni.



Az ötödik fok az, amikor magában teljesen megbékélve, mozdulatlanul a legfőbb kimondhatatlan bölcsesség bőségében és gazdagságában nyugodva él.



A hatodik fok az, amikor az ember képek nélkülivé válik, az isteni örökkévalóság képére formáltatik át, és eljut a múlandó és időbeli élet teljes, tökéletes elfeledéséhez, abból kivétetett, és átalakult egy isteni képbe, amikor Isten gyermekévé vált. Efölött már nincs több fok, ott örök nyugalom és boldogság honol, mivel a belső ember és az új ember végcélja: az örök élet."