 |
| Origenész |
"Origenész ezt mondja: mivelhogy ezt a magot Isten maga vetette el, plántálta és szülte belénk, úgy ez alkalmasint elfedhető, lehet elrejtve, kiirtani, kitörölni mégsem lehet soha. Parázslik és hevül, világít és ég az, és Isten felé hajlik szüntelenül.
A belső és az új ember első foka - mondja Szent Ágoston - az, amikor az ember jó és szent emberek példája szerint él. Emellett azonban még a székek között jár, falak közelében tartózkodik, és tejjel enyhíti éhét.
A második fok az, ha valaki most már nemcsak a külső példaképre tekint - így a jó emberekre is -, hanem Isten tanításához, tanácsához, az isteni bölcsességhez fut, siet, hátat fordít az emberiségnek, és orcáját Isten felé fordítja, kibújik az anyaölből, és ránevet a mennyei Atyára.
A harmadik fok az, mikor az ember egyre inkább elvonja magát az anyától, és egyre csak eltávolodik annak ölétől, a gondot elhagyja, a félelmet leveti olyannyira, hogy ha elkövethetne mindenkit haragra gerjesztő gaztettet vagy igaztalanságot, mégsem hajlik ilyesmire, mert Istennel a szeretetben úgy össze van kötve buzgó iparkodásában, hogy Isten boldogságba, édességbe és üdvbe helyezi és vezeti őt, ahol minden ellenére van, ami különbözik és idegen Tőle.
 |
| Szent Ágoston |
A negyedik fok az, ha egyre gyarapodik, és egyre inkább gyökeret ereszt a szeretetben és Istenben, míg minden bántást, megpróbáltatást, kellemetlenséget és kínszenvedést önként, szívesen, arra vágyva és boldogan kész magára venni.
Az ötödik fok az, amikor magában teljesen megbékélve, mozdulatlanul a legfőbb kimondhatatlan bölcsesség bőségében és gazdagságában nyugodva él.
A hatodik fok az, amikor az ember képek nélkülivé válik, az isteni örökkévalóság képére formáltatik át, és eljut a múlandó és időbeli élet teljes, tökéletes elfeledéséhez, abból kivétetett, és átalakult egy isteni képbe, amikor Isten gyermekévé vált. Efölött már nincs több fok, ott örök nyugalom és boldogság honol, mivel a belső ember és az új ember végcélja: az örök élet."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése