2010. jan. 16.

Jánoshidai könnyező Szűz Mária

(Jelen bejegyzéshez módosító információ érkezett, melyet IDE kattintva megtekinthet!)


Kedves Olvasó!

Ez a levél lassan 4 éve ment el az akkori Érsek Úrnak, aki nagyon gyorsan és elutasítóan válaszolt, miszerint ezzel a Mária lelkesedésünkkel kárára vagyunk az Egyháznak. Hát kérdezem, miért?! Azt is szeretném tudni – pár év óta nem találom ott a szobrot – hova lett a Szűz Anya alábbi szobra a jánoshidai temetőből? Mikor kerül vissza?

Alább a levél a vallomásunkkal.


MÉLYEN TISZTELT, NAGYMÉLTÓSÁGÚ EGRI FŐEGYHÁZMEGYE-I DR. SEREGÉLY ISTVÁN ÉRSEK ÚR!

Bocsánat a zavarásért melynek az oka, hogy voltunk a Jánoshida-i temetőben, és többször is meglátogattuk a Szűz Anya szobrát, akiről most olyan hírek jöttek, hogy bevitték vizsgálatra az Érsekségre. Mi a Szűz Anyának fogadalmat tettünk, ha a szobornál tett kéréseink meghallgatásra találnak, akkor tanúbizonyságot teszünk hivatalosan is mellette.

Kérem a Nagytiszteletű Érsek Urat, olvassa olyan szeretettel és elfogadó szívvel a vallomásunkat, ahogyan mi tesszük. Kihallgatásra is szívesen elmegyünk, ha szükségesnek véli.

Elnézést, (hogy mindamellett,) hogy igyekszem a keresztény csoportunk nevében tárgyilagos
lenni, ennek ellenére mégis szubjektív elemek is kerülnek vallomásunkba.…..

Leírjuk a tapasztalatainkat és megfigyeléseinket is.


2004.05.08
Jánoshida-i temető. A két pap sírja között levő Szűzanya szobor, ami a Fatimai Szűzre emlékeztet.


AQUILA Egyesület -mely 36 fő katolikus hívő emberekből áll - tagjaiból 9-en – akik aznap ott dolgoztunk - elmentünk megnézni a temetőben a szobrot – mivel a hírét hallottuk, és nem messze van a telkünk - hogy valóban sír-e a Szűz Anya szobra. Érdekes volt, ott voltunk, de végül is nem tudtuk mit gondoljunk.

Amiről tanúskodhatunk:

Elhelyezkedése; a szobor kb. fél méter magas üveggel bevont barlangba volt, mely 4 csavarral lett felerősítve. (Ha megnyomtam az üveget, belül mozgott a Szűzanya fején a korona.)

Mikor odaértünk esett az eső – és az egész országban is - meg utána is esett, de amikor ott voltunk és imádkoztunk, csak arra a kis időre elállt az eső és kisütött a Nap. Utána mikor kimentünk a temetőből megint esett, s ettől a ténytől mi eléggé kiborultunk.

Míg ott elmélkedve imádkoztunk;

Részemről egy nagyon fehér madárszárnyához hasonlót láttam ott az elmélkedés alatt - míg kértük a kéréseinket-, úgy tűnt, hogy minket Szűz Anya, mint szürkébb kis sast beterelt a szárnya alá.

Amit nagyon megfigyeltünk, hogy a Szűzanya oldalra hajtott fejének a fentebb álló szeme teljes hosszába valami sárgás-barnásan (mintha oxidált fehérje és véres lenne) maszatos, a másik szeme (a bal), csak a szemzugból félig lefolytan „könnyes” (de ezek nem klasszikus könnyek…, valami másból vannak. )

Tehát a Szűzanya álla alatt, a jobb szeméből kifolyt valami kb. 1,5 cm hosszan megszilárdulva lóg…!

Ha nagyítóval megnéztem a szemét (csak a fedő üvegen át lehetett látni), hogy a jobb szeme
félig telve van ettől a fátyolos valamitől.

Megjegyzem a társaim az én kívánságomra jöttek el megnézni, -kivéve akik maguktól; a P..kat
, R..t és A..t - többiek morogtak is rám ; esik az eső, fáradtak, nincs kedvük stb. Azt hittem, míg hosszasan kerestük a helyet, vissza fognak fordulni, de végül is nem tették. Amikor ott álltunk, a többiek is kissé
megenyhültek és elgondolkozóvá váltak. Úgy éreztük, mintha valami fontos történt volna velük, valahogy én is, ők is könnyebbek, légiesebbek lettek. Utána hiába esett Pestig az eső, belül valami meleg Nap ragyogott….


Összegezve ott még tanácstalanok lettünk, mert 50-50%, bármi is lehet. Ha valaki csalt, miért tette volna? Ezek a „könnyek” látszólag nem úgy néznek ki, mint a hagyományos sós emberi könnyek, miért ilyen átlátszón tette volna valaki? Ha meg nem, akkor milyen „könnyek” ezek?

Később – sok orvossal és biológussal beszélgettem erről - , mert nem hagyott nyugton a dolog, főleg hogy nagyon Szűz Anya tisztelők vagyunk. 2005.11.20-án megnéztük elmélkedésben mi az, a válasz az volt, hogy sok millió ember könnyének a szubsztanciája. Ha ebbe belegondolok, - és elmondtam és tanácsot kértem az orvos kollégáimtól lehet-e ez igaz(?) válaszuk igen! Tehát akár igaz is lehet, mert a színe és állaga is passzol, mivel- ugyan nem ismerem az elemzések eredményét , ha már ott tartana a vizsgálat - de a könny összetételében - tudomásom szerint - vannak olyan fehérje jellegű anyagok, aminosavak stb. amik a levegőn állva, így elszíneződhetnek és töményen ilyen állagúak lehetnek.

Ezt most azért írtuk le, hogy a tisztelt Egyházunk, szobrot vizsgálóinak tudomására hozzuk, hátha segíteni tudnánk a vizsgálatokban ezzel is. Főleg, hogy Szűz Anyának ezt megígértük!

Szűzanyának a sírásra - míg ember van a földön- mindig lesz oka, pl. itt már kb. 5. éve pap sincs…! Most -2006-ban éppen ott gyermekgyilkosság történt!

Az igaz, hogy Isten szemérmes és a szabad-akaratot meghagyja, hogy nem erőlteti ránk magát, csak szemérmesen, ahogyan ezt is, ha akarom hiszem, ha akarom nem, de … nem tudom. Most mikor ezeket a sorokat írom az addigi- közben történtek fényében, már részemről biztos vagyok abban, hogy ez a jelenség valódi, de hangsúlyozom ez a mi véleményünk, mely nem előzheti meg az Egyházunkét.

Mi ott a sírnál - az indítványom hatására- azt mondtuk, kérjünk „jogosnak” tűnő dolgokat Máriától, hogy vallomást tehessünk mellette, és ha teljesednének a kéréseink, akkor elmegyünk tanúskodni, minden az illetékes egyházi elöljárónk elé.

Kettős jellegű volt a kérésünk;

Az egyik magánjellegű, ezt - már 2005 12. 07.-én is- elmondhatom, hogy már kérések 80% -a teljesedetett, alul részletesen leírom.

A közösségi jellegű érdekes volt, …. ….lehet, hogy a közös kérésünk is teljesedhet idővel, csak nem akkor, amikor mi szerettük volna, de ez az „égieknél” így van…!

Egy év alatt Szűz Anya másodszor odahívatott magához, csoda az volt benne, hogy a férjem ilyen értelemben hitetlen és mégis benne is elérte a Szűz Anya azt, amit akart: Hiába akartunk már estefelé Budapestre Tószegről visszamenni, és hiába volt az ellenkező irányba, hiába voltunk fáradtak, belülről hírtelen a Szűz Anya noszogatott, hogy menjek el Hozzá. –„Menjek!”- mondta! De hogyan, nem fog elvinni- szabadkoztam -: Lehetetlen, hogy rávegyem! Szinte párbeszéd alakult ki a lelkembe- „el fog vinni”, - mondta ez többször megismétlődött, és ami lehetetlennek tűnt, győzött Mária és egy órán belül -már erősen szürkült - de ott álltam a szobra előtt! Igaza lett, valóban el is vitt hozzá.

Az Egyház felé tanúsítjuk - hogy mi, aki elmentünk - a fenti dolgok valóban így és megtörténtek.

Akik elmentünk és aláírásunkkal igazoljuk, (melyet email-levelünk után, ajánlottan, aláírva is megküldünk) :

1. V. Márta;…Egy hosszas, nem tisztázódott ködös helyzet megoldódott, tehát teljesedett; a konfliktusos társunk 3,5 év óta először vallott szint és mutatta be, hogy eddig végig hazudott, nem hitte igazán Istent, el is ment magától a közösségünkből, ahol mint kiderült csak bomlasztani akart.

2. Sz. Anna;…Nagyon konfliktusos apa viszonya a családdal- alkohol és pszichikai problémák fennállása- oldódjon meg. Megoldódott, sajnos úgy hogy az apa nagyon beteg lett, mindenki mindenkivel kibékült, és utána meghalt.

3.Sz. Gizella;…családot kért, - egyénileg nem teljesült- , de úgy érzi itt van a közösség egyre erősebben, egyre nagyobb szeretettel, mint egy nagy lelki család.

4. R. Péter;…”hadd legyek szentéletű!” Dolgozik rajta…, mindenki

5.Sz. Szilárda;…még nem teljesült

6.P. János; maradjon meg a most megkezdett szigorúbb keresztény útján, ami folyamatban van.

7.P. Barna; ( 1,5 éves), nem jellemző mert kicsi

8. P. Ágnes; boldog családot kért. Most született a második gyermekük.

9. K. István; hogy el tudja adni a már 2 éve árult házát, másnap jött egy vevő és meg is vette!!!!

10. P. Ágnes; István kérését támogatta, és hogy rendeződjön az életük, ami meg is történt, összeházasodtak.

Először leírva;
2004 05 09.-én leírva Budapesten


Másodszor
kiegészítve; 2005.12.07.


Vallomás formájába
öntve 2006.07.1.3


Mélységes tisztelettel V. P.né

Nincsenek megjegyzések: