Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek:
„Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki
szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt
ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és
elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a
szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások
megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a
harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint
először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el
hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a
szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az
örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták
őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura,
ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták:
„Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza,
akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!” Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.

Mt 21,33-43.45-46
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése