PROHÁSZKA ünnepén idézet tőle (Élő vizek forrása)

A szentek közössége az a nagy, titokzatos, élő szervezet, melynek minden sejtje egy-egy üdvösséges lélek. Ennek a csodálatos spirituális testnek megvan a maga életformája, vérkeringése, idegélete, vagyis egységes célra vivő lélekjárások, életáramlatok, s ha szabad volna ily szóval élnünk, anyagcsere-folyamatok mennek végbe benne (…)Benne élünk és nem ismerjük, belőle élünk és alig érezzük. Ennek a nagy, fönséges organizmusnak vérkeringése a Szentlélek-járás, szíve pedig az a krisztusi szív, mely ezen a földön végigdobogott egy emberéletet, hogy azután örök időkig minden lüktetésével a szentségek áramát küldözze határtalan lélek-közösségének minden izületébe. A mi lelkünk is e fönséges, ismeretlen lélekáramlásoknak átvonuló helye; lehet őket passive, egyszerű engedés formájában fogadni, de lehet rájuk tevékenyen, egyéni forró lendülettel válaszolni, s erre csak akkor leszünk képesek, ha öntudatunk és öntudatlanságunk minden szálával, eszmélésünk és eszméletlenségünk minden izületével belefogódzunk a mindenek életárasztó középpontjába, a szentséges isteni Szívbe. A Jézus Szíve áhítat-kultusza tehát öntudatossá tesz bennünket a szentek közösségébe való tartozásunkról, kiemel egyéni létünk szűkös köreiből,korlátos értékei közül, titkos és hatékony erőkkel járat meg bennünket, kitágít, átad, s egészen a nagy együttesbe olvaszt, melyben minél jobban elveszünk, annál fölségesebben mintázódik az örök értékek szempontjából egyetlen és megismételhetetlen egyéni létünk. Így parányiságunkban dobog a szívek Szíve, így semmiségünkben ég a lelkek Lelke, a legnagyobb spirituális valóság, minden élet forrása, végcélja és teljesedése.