2010. júl. 27.

Nagy várakozás előzi meg a Vatikáni Könyvtár szeptemberi megnyitását

Szeptember 20-án, több mint három évig tartó felújítási és átalakítási munkát követően, újra megnyílik a Vatikáni Apostoli Könyvtár. Kéziratok, levéltári dokumentumok, könyvek, nyomtatványok, rajzok, pénzérmék és érmek – a világ egyik leggazdagabb gyűjteménye újra a kutatók és tudományos munkát végzők rendelkezésére áll. 




Cesare Pasini, a Vatikáni Könyvtár prefektusa a Vatikáni Rádiónak adott interjújában elmondta, hogy szeptember 13-án, sajtótájékoztatón mutatják majd be a három év alatt folytatott munka eredményeit. Raffaele Farina bíboros, a Római Szentegyház Könyvtárosa bemutatja a teljes munkafolyamatot, mely nemcsak e három évről szól, hanem az előzményekről és a jövőbeni tervekről egyaránt: ilyen többek között a könyvtár új olvasóterme, a Sixtus-terem néhány éven belüli megnyitása. A Sixtus-terem 1590 óta egészen XIII. Leó pápaságáig, vagyis mintegy 300 éven keresztül őrizte a Vatikáni Könyvtár egyes dokumentumait, melyeket most egy klimatizált helyiségbe csoportosítottak át.
A 2007 júliusában megkezdett felújítás során korszerűsítést is végeztek: elektronikus belépőkártya, vezeték nélküli wi-fi, internetes on-line katalógus, továbbá új biztonsági eljárások alkalmazására nyílik lehetőség. A könyvtár gyűjteményének digitalizálásáról Cesare Pasini prefektus elmondta, hogy a sikeres próbákat követően a rendszer készen áll az elindítására. Egyelőre úgy tűnik, hogy 2011-től lehet majd a szolgáltatást teljes mértékben használni, melyet folyamatosan bővíteni fognak, de már szeptembertől el lehet érni egyes dokumentumokat.
A Szentszék könyvtára – Biblotheca Apostolica Vaticana – egyike a világ legrégibb könyvtárainak, és az egyik legkülönlegesebb történelmi iratgyűjteménnyel rendelkezik. Formálisan 1475-ben alapították, valójában azonban sokkal régebben. Jelenleg 75 000 kéziratot, 1,1 millió nyomtatott könyvet, ebből 8500 ősnyomtatványt őriz. A könyvtár leghíresebb darabja a Codex Vaticanus, a legrégebbi ismert Biblia-kézirat.
A Vatikáni Könyvtár történelmi, jogi, tudományos, teológiai és filozófiai kutatókönyvtár. Bárki szabadon használhatja, aki megfelelő kutatói okmányokkal rendelkezik, és munkájához szüksége van a könyvtár anyagára.

forrás: Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések: