Jaj, milyen is ez az élet, mindig csupa zaklattatás és nyomorúság,
mindenütt teli a bukás kockázatával és ellenséggel.
Ha egyik baj vagy kísértés eltávozik, másik támad helyette, sőt már
akkor is, amikor még tart az előző veszedelem, váratlan több más szakad rá.
Hogy is lehet szeretni ezt az életet, amelyben ennyi a keserűség,
amelyet ennyi baj és nyomorúság vesz körül?
Hogy lehet egyáltalán életnek nevezni,
ha annyi halált és nyavalyát szül?
S lám mégis szeretik, és sokan gyönyörűségüket keresik benne.
Gyakran szidják a világot, hogy csalárd és álnok, mégis nehezen válnak
meg tőle, mert a test kívánsága eluralkodik az emberekben.
De más ösztönöz a világ szeretetére, más annak megvetésére.
A világ szeretetére a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet
kevélysége ösztönöz, ám a rájuk következő büntetés meg nyomorúság a
világ megutálására és megunására vezet.
De jaj, a világhoz ragaszkodó lelket meggyőzi a gonosz gyönyörűség,
hogy örömnek véli, ha tövisek között él, mert Isten édességét és az
erény belső szépségét nem látta, nem kóstolta.
Akik azonban a világot teljesen megvetik, és azon igyekeznek, hogy
szent fegyelemben Istennek éljenek, azok előtt nem marad ismeretlen
Istennek édessége, amelyre a világról lemondók kaptak ígéretet; s azt
is nyilván látják, milyen tévedésekbe bonyolódik, s mily sokféleképpen
megcsal a világ.
III. 20. II.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése