József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, s sziklába vájt új sírboltjába helyezte. A sír bejáratához nagy követ hengerített, és elment. Mária Magdolna és a másik Mária ott maradtak, leültek a sírral szemben.
(Máté 27,59-61)
A meggyalázott és megszégyenített Jézust tisztelettel egy új sírba helyezik. Nikodémus száz fontnyi illatszert, mirrha és áloé keverékét hozza, amelyek értékes illatot árasztanak. Olyan ez, mint Jézus olajjal való megkenésekor Betániában – túlcsorduló mérték, amely a tékozló szeretetre, Isten szeretetének „túlcsordulására” emlékeztet bennünket, amely a Fiú odaadásában mutatkozik meg. Isten elpazarolja önmagát. Ha Istennek a túlcsordulás a mértéke, akkor számunkra sem lehetne semmi sem túl sok Istenért. Jézus maga is így tanított bennünket a hegyi beszédben (Mt 5,20). Azonban Pál szavára is gondolnunk kell, miszerint Isten „Krisztus ismeretét jó illatként mindenütt elterjeszti általunk… Mert Krisztus jó illata vagyunk mi” (2Kor 2,14k). Az ideológiák rothadó szagában hitünknek mindig jó illatnak kell lennie, amely az élet nyomára vezet. A sírba helyezés órájában azonban mindenekelőtt Jézus szava kezd beteljesedni : „Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz” (Jn 12,24).Jézus elhalt búzaszemmé lett. Az elhalt búzaszemtől indul ki a nagy kenyérszaporítás, amely egészen a világ végéig tart: Ő az élet Kenyere, amely túlcsorduló mértékben az egész emberiség számára elegendő és táplálja azt. Az a Kenyér, amelyből az ember valóban él: Isten örök Igéje, amely testté és így kenyérré is lett értünk a kereszt és a feltámadás által. Jézus temetése fölött ott ragyog az Oltáriszentség titkának fénye.
Imádság:
Úr Jézus Krisztus, sírba helyezésedkor magadra vetted a búzaszem halálát, elhalt búzaszemmé lettél, amely gyümölcsöt hoz minden időkre, egészen az örökkévalóságig. Sírodból ragyog fel minden időkre a búzaszem ígérete, amelyből az igazi manna fakad – az élet Kenyere, amelyben Te önmagadat adod nekünk. Az örök Ige a megtestesülés és a halál által a közeli Igévé lett: Kezeinkbe és szívünkbe helyezed magad, hogy szavad bennünk növekedjék és gyümölcsöt hozzon. A búzaszem halála által adod oda magad, hogy nekünk is legyen bátorságunk elveszíteni az életünket, hogy így megnyerjük azt; hogy mi is rábízzuk magunkat a búzaszem ígéretére.
Segíts, hogy eucharisztikus titkodat mind inkább szeressük és tiszteljük – valóban belőled, a mennyei Kenyérből éljünk! Segíts, hogy „jó illatoddá” váljunk, hogy így érezhetővé tegyük életed nyomát ebben a világban. Miként a búzaszem a földből gabonaszálba és kalászba szökken, úgy te sem maradhattál a sírban: A sír üres, mert Ő – az Atya– „nem hagy Téged az alvilágban, s testedet sem engedi át a romlásnak” (ApCsel 2,31; Zsolt 16,10 LXX). ). Nem, tested nem lett a romlásé. Feltámadtál, és helyet adtál a megváltozott testnek Isten szívében. Engedd, hogy örvendezzünk ennek a reménynek, s vidám szívvel vigyük azt el a világba! Add, hogy feltámadásod tanúi legyünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése