A keresztény misztika új csillaga?
Merész és újszerű könyv Pável Márta műve. Felszakítja a keresztény teológiai közhelyeket, áttöri a gyakran félelemtől átjárt teológia gondolkodást, meglepő és vonzó nyitottságról tesz tanúságot, illetve egy olyan életútba, egy általa vezetet közösség életébe enged betekintést, akik valójában nemcsak beszélnek a misztikáról, az Istennel való „unió mistyca”-ról , hanem – a könyv olvasás során – érezhetően élik is azt. Az olvasó úgy érzi, hogy egyszerre van jelen az apostolok és egyházatyák kora (Talán régen ugyanígy lehetett?), ugyanakkor azt is érzi, hogy az írónő egy köztünk élő ember, kortársunk. Közvetít a két világ között, de nem úgy, hogy visszatekint, hanem úgy, hogy olyan mélyre fúr, hogy eléri azt a hitbeli mélységet, ahol hajdan az apostolok, egyházatyák álltak. Első olvasásra meglepő, hogy milyen nyílt, közvetlen a kapcsolata Istennel (elszoktunk ettől), talán még kételkedünk is, de a könyv következetes racionalitása, az írónő gyakori öniróniája, illetve érzelmi mélysége és a könyv valós szépsége (emelkedettsége) felülírják ezt. Kétségtelen, hogy bárhol üsse fel az olvasó, vonzó a könyv, illetve ha végigolvassa, valóban az érezhető, hogy jó értelemben véve „átgyúr”, úgy áll fel az ember, mint pl. Eckhart mester beszédeinek olvasása után.
Pável Márta úgy jellemzi az előszóban a könyvet, hogy „tankönyv jellegű” írás. Igen, talán a legpontosabb besorolása a misztikus tankönyv. Ha egy nagyobb hagyományfolyamba próbáljuk meg elhelyezni, akkor elsősorban (a könyv ezt egy külön fejezetben tárgyalja is) Priscillianushoz, Platónhoz, Eckhart mesterhez, Nicolaus Cusanushoz, Órigenészhez, Prohászka Ottokárhoz, Plótinoszhoz, illetve – és elsősorban – Avilai Szent Terézhez köthető. A könyv olyan tabunak számító témákat vett fel újra, mint például a dogmák felülvizsgálatának a kérdése vagy a preegzisztencia, ami miatt – közismerten – nem egy misztikus vagy platonista irányultságú egyháztudós ütötte vagy üthette volna meg a „bokáját”. Utóbbi problémáról az „Istentől való eljövetelünk mikéntjéről, okairól…” című fejezetben olvashatunk egy olyan logikusan levezetett, kiérlelt és átgondoltnak ható gondolatmenetet, amely képes feloldani és megoldani ezt a problémát, átvágni a vallások átjárhatósága közötti gátakat (félelmeket), és amelynek fényében a Pantokrátor Jézus megváltó tette még árnyaltabban és fényesebben áll egy hívő olvasó előtt. De ugyanilyen izgalmas pl. az a fejezet is, amelyben a misztikus papságról ír.
A kérdés felmerülhet az olvasóban, hogy honnan tudja ezeket a könyv írója? Honnan származik a tudása? Mi a forrása? A könyv természetesen erre is kitér. A tudás forrását és a könyv gerincét az „elmélkedések” adják. A könyv tanúsága szerint ezek olyan beszélgetések Istennel, amely során Isten megmutat, közöl valamit. Ez az „imamódszer” azonos Avilai Szent Teréz elmélkedésével (Ez utóbbi „rokonságra” többször kitér a könyv, a szerzőnő Nagy Szent Terézt több helyen „lelki anyjának” nevezi). Sok ilyen isteni közlés olvasható a könyvben, és stílusukat tekintve valóban nagyon emelkedettek és (nem tudok rá jobb szót találni) szépek.
Úgy tűnik számomra, hogy ez a könyv unicum a magyar könyvpiacon, de talán a világ könyvpiacán is annak számít. Bátor és merész könyv, amely új horizontot nyit a kereszténységben, pontosabban képes a régi (elveszett) keresztény misztikát élővé tenni saját korunkban. Ezért adtam e rövid írásnak „A keresztény misztika új csillaga?” alcímet. A könyv meglepően új és mégis nagyon is hasonló a korábbi keresztény misztikus írásaihoz.
Érdemes lenne erről a könyvről beszélni, átgondolni minden tekintetben. És hogy álljon itt végszó, mindenképpen érdemes az alapos elolvasásra.
Márkus Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése