"Néhány szúfi író ... azt mondja, hogy a tudat sötét pólusa a wahm, mely kifejezés feltételezést jelent, és egyszersmind vélelmezést és >>beképzelést<<, szuggesztív elgondolást és gyanút: tehát mentális illúziót. Az ellentéte ez az elme elmélkedő szabadságának. A tudat képzelőerejét úgymond megigézi egy mélység; vonzódik minden ki nem merített negatív lehetőséghez. Mikor ez az erő uralja a képzeletet, a képzelet a spiritualitás legnagyobb akadályává válik. A Próféta mondása idézhető ebben az összefüggésben, miszerint >>a legrosszabb dolog, amit a lelked sugall neked, a gyanú<<."
Titus Burckhardt: Bevezetés a szúfi doktrínába
A fenti idézet sok gondolatot elindíthat bennünk. Talán mindenki elfogadja azt a nézetet, miszerint az embernek kritikusan kell szemlélnie a világot. Ha nem így tennénk, akkor birkák lennénk. Kérdés viszont az, hogy ez milyen kapcsolatban van a gyanakvással, amit a fenti idézet a lelki út egyik legnagyobb akadályának tekint. Ha megfelelően definiáljuk a kritikusság és gyanakvás szavakat, akkor nem ütközünk ellentmondásba. A kritikus szemlélet azt jelenti, hogy a hozzám érkező információkat feldolgozom. Megnézem, hogy beépíthető-e a saját rendszerembe. Ha igen, akkor jó, ha nem, akkor végig kell gondolnom, hogy a most érkezett információval van-e gond, vagy a saját rendszeremmel. A kritika lehet pozitív és negatív is. A kritika tehát lényegében egy reflexió. Ezzel szemben a gyanú - mint azt a fenti idézet is említi - illúzió, negatív lehetőségek kimerítése, alaptalan vádak. Persze önvédelemből szükségszerű, hogy egy-egy gyanút megfogalmazzunk és megvizsgáljuk annak igazságtartalmát, de a saját börtönébe zárja magát az az ember, aki folyamatosan gyanakodik. Végtelen sok gyanú cáfolatára nincs lehetőség, nincs idő, és a lelki élet amúgy is szükségtelenné tenné, mert a lélek világosan megmutatja, mi a jó, mi a rossz. Itt nincs helye emberi gyanakvásoknak. A gyanú tehát valóban a legrosszabb sugallat, bezárja a lelki kapukat, mert saját erejéből akarja kideríteni az igazat, így viszont éppen önmaga távolodik el az igazságtól, pedig abban az önbecsapásban élt, hogy a gyanakvása az igazság megtalálását szolgálja.
Legyünk kritikusak!
A fenti idézet sok gondolatot elindíthat bennünk. Talán mindenki elfogadja azt a nézetet, miszerint az embernek kritikusan kell szemlélnie a világot. Ha nem így tennénk, akkor birkák lennénk. Kérdés viszont az, hogy ez milyen kapcsolatban van a gyanakvással, amit a fenti idézet a lelki út egyik legnagyobb akadályának tekint. Ha megfelelően definiáljuk a kritikusság és gyanakvás szavakat, akkor nem ütközünk ellentmondásba. A kritikus szemlélet azt jelenti, hogy a hozzám érkező információkat feldolgozom. Megnézem, hogy beépíthető-e a saját rendszerembe. Ha igen, akkor jó, ha nem, akkor végig kell gondolnom, hogy a most érkezett információval van-e gond, vagy a saját rendszeremmel. A kritika lehet pozitív és negatív is. A kritika tehát lényegében egy reflexió. Ezzel szemben a gyanú - mint azt a fenti idézet is említi - illúzió, negatív lehetőségek kimerítése, alaptalan vádak. Persze önvédelemből szükségszerű, hogy egy-egy gyanút megfogalmazzunk és megvizsgáljuk annak igazságtartalmát, de a saját börtönébe zárja magát az az ember, aki folyamatosan gyanakodik. Végtelen sok gyanú cáfolatára nincs lehetőség, nincs idő, és a lelki élet amúgy is szükségtelenné tenné, mert a lélek világosan megmutatja, mi a jó, mi a rossz. Itt nincs helye emberi gyanakvásoknak. A gyanú tehát valóban a legrosszabb sugallat, bezárja a lelki kapukat, mert saját erejéből akarja kideríteni az igazat, így viszont éppen önmaga távolodik el az igazságtól, pedig abban az önbecsapásban élt, hogy a gyanakvása az igazság megtalálását szolgálja.
Legyünk kritikusak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése