"...
Atyám, engedje meg, hogy legalább önnek kiöntsem a lelkemet: keresztre feszít a szeretet! Egyszerűen nem bírom tovább: túlságosan ízletes ez a táplálék annak, aki sokkal közönségesebb étkekhez szokott; éppen ez okoz bennem egyfolytában olyan súlyos lelki emésztési zavarokat, hogy szegény lelkem nyög a heves fájdalomtól és az eleven szeretettől. Szegényke nem tud hozzászokni az Úrnak ezen újfajta közeledéséhez. A végtelenül szerető mennyei Atya csókja és, úgy mondanám, átható érintése, amellyel lelkemet illeti, egyelőre rendkívül nagy fájdalmat okoz.
...
Kedves atyám, a létszükségletek (evés, ivás, alvás stb.) kielégítése oly nyomasztó teherként nehezedik rám, hogy nem is tudom máshoz hasonlítani, mint a vértanúk végső megpróbáltatásainak kínjaihoz. Ne gondolja, atyám, hogy túlzás ez a hasonlat; nem, a helyzet pontosan így áll. Hacsak az Úr jóságában meg nem foszt a tudatosságtól ezen szükségletek kielégítése közben - amint azt korábban már megtette -, úgy érzem, nem bírom sokáig; mintha a föld is szétmállana a lábam alatt. Bárcsak segítene az Úr, és megszabadítana ettől a gyötrelemtől! Bár úgy bánna velem, amint megérdemlem! Mert én minduntalan ellenszegülök az isteni működésnek, és egyáltalán nem vagyok méltó, hogy így közeledjék hozzám.
..."
Pietrelcina, 1915. március 18.
Forrás: Pio atya levelei - Egy misztikus szent vallomásai lelki vezetőihez
Atyám, engedje meg, hogy legalább önnek kiöntsem a lelkemet: keresztre feszít a szeretet! Egyszerűen nem bírom tovább: túlságosan ízletes ez a táplálék annak, aki sokkal közönségesebb étkekhez szokott; éppen ez okoz bennem egyfolytában olyan súlyos lelki emésztési zavarokat, hogy szegény lelkem nyög a heves fájdalomtól és az eleven szeretettől. Szegényke nem tud hozzászokni az Úrnak ezen újfajta közeledéséhez. A végtelenül szerető mennyei Atya csókja és, úgy mondanám, átható érintése, amellyel lelkemet illeti, egyelőre rendkívül nagy fájdalmat okoz.
...
Kedves atyám, a létszükségletek (evés, ivás, alvás stb.) kielégítése oly nyomasztó teherként nehezedik rám, hogy nem is tudom máshoz hasonlítani, mint a vértanúk végső megpróbáltatásainak kínjaihoz. Ne gondolja, atyám, hogy túlzás ez a hasonlat; nem, a helyzet pontosan így áll. Hacsak az Úr jóságában meg nem foszt a tudatosságtól ezen szükségletek kielégítése közben - amint azt korábban már megtette -, úgy érzem, nem bírom sokáig; mintha a föld is szétmállana a lábam alatt. Bárcsak segítene az Úr, és megszabadítana ettől a gyötrelemtől! Bár úgy bánna velem, amint megérdemlem! Mert én minduntalan ellenszegülök az isteni működésnek, és egyáltalán nem vagyok méltó, hogy így közeledjék hozzám.
..."
Pietrelcina, 1915. március 18.
Forrás: Pio atya levelei - Egy misztikus szent vallomásai lelki vezetőihez
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése