"[...]
Akadnak viszont olyanok, akik minden fizikai és lelki energiájukat abba fektetik, hogy megtanuljanak méltóságteljesen beszélni, nehogy felsüljenek mások előtt. Bizonytalanságukat szolgalelkű locsogással és jámborkodó viselkedéssel próbálják leplezni. Jobban ügyelnek arra, hogy szentnek lássák őket az emberek, mint arra, hogy szentté váljanak Isten és az angyalok előtt. Az ilyen népség jobban zavarba jön és elszontyolodik egy eltévesztett mozdulat vagy egy illemszabály elhanyagolása miatt, mint ezernyi hiú gondolat vagy a bűnre való bűnös hajlam miatt, amelyet szándékosan dédelgetnek magukban, vagy pedig megfontolatlanul játszadoznak velük Istennek és az ő angyalainak jelenlétében. Uram Istenem! A túlzásba vitt jámborkodás minden bizonnyal gőgös szívet takar. Igaz ugyan, hogy a valóban alázatos embernek szerényen kell viselkednie szavaiban és tettéiben egyaránt, mert ez fejezi ki igazán szíve egyszerűségét. De azt nem fogadom el, hogy mindez reszketeg vagy álszent hanghordozásban nyilvánuljon meg, amely ellentétes az ember természetes egyszerűségével. Ha az igazat mondjuk, akkor használjunk egyszerű, őszinte hangot, amely megfelel egyéniségünknek. Ha patetikusan sipítozni vagy félénken motyogni kezd az, akinek természeténél fogva erős, zengő hangja van - kivéve persze, ha beteg, vagy a szentgyónását végzi, vagy egymagában imádkozik Istenhez -, akkor ez biztos jele a képmutatásnak, öregeknél és fiataloknál egyaránt.
Mi mást mondjak még ezekről a veszélyes tévelygésekről? Valóban, ha a kegyelem hatására nem hagynak fel képmutatásukkal, könnyen elvesznek. Hiszen szívük titkolt gőgje és képmutató viselkedésük közé beszorítva ezek a szegény nyomorultak hamarosan kétségbeesett szomorúságba süllyednek."
Forrás: A Megnemismert felhője, 54. fejezet
Akadnak viszont olyanok, akik minden fizikai és lelki energiájukat abba fektetik, hogy megtanuljanak méltóságteljesen beszélni, nehogy felsüljenek mások előtt. Bizonytalanságukat szolgalelkű locsogással és jámborkodó viselkedéssel próbálják leplezni. Jobban ügyelnek arra, hogy szentnek lássák őket az emberek, mint arra, hogy szentté váljanak Isten és az angyalok előtt. Az ilyen népség jobban zavarba jön és elszontyolodik egy eltévesztett mozdulat vagy egy illemszabály elhanyagolása miatt, mint ezernyi hiú gondolat vagy a bűnre való bűnös hajlam miatt, amelyet szándékosan dédelgetnek magukban, vagy pedig megfontolatlanul játszadoznak velük Istennek és az ő angyalainak jelenlétében. Uram Istenem! A túlzásba vitt jámborkodás minden bizonnyal gőgös szívet takar. Igaz ugyan, hogy a valóban alázatos embernek szerényen kell viselkednie szavaiban és tettéiben egyaránt, mert ez fejezi ki igazán szíve egyszerűségét. De azt nem fogadom el, hogy mindez reszketeg vagy álszent hanghordozásban nyilvánuljon meg, amely ellentétes az ember természetes egyszerűségével. Ha az igazat mondjuk, akkor használjunk egyszerű, őszinte hangot, amely megfelel egyéniségünknek. Ha patetikusan sipítozni vagy félénken motyogni kezd az, akinek természeténél fogva erős, zengő hangja van - kivéve persze, ha beteg, vagy a szentgyónását végzi, vagy egymagában imádkozik Istenhez -, akkor ez biztos jele a képmutatásnak, öregeknél és fiataloknál egyaránt.
Mi mást mondjak még ezekről a veszélyes tévelygésekről? Valóban, ha a kegyelem hatására nem hagynak fel képmutatásukkal, könnyen elvesznek. Hiszen szívük titkolt gőgje és képmutató viselkedésük közé beszorítva ezek a szegény nyomorultak hamarosan kétségbeesett szomorúságba süllyednek."
Forrás: A Megnemismert felhője, 54. fejezet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése