Beszámoló P. Pióról

A következő élményről az Úr nagyobb dicsőségére, P. Pio iránti hálából és talán az Ön hitének megerősítésére számolok be: Szibériai hadi fogságom után, 1953-ban halálomon voltam. Súlyos betegen jöttem haza és 53-ban hirtelen minden rosszabbra fordult. Tüdőzsugorodásom volt, lázzal és tüdővérzésekkel, a szívem még rosszabb állapotban volt, súlyos szívizom károsulással. Azonkívül mind a két vesém, májam, lépem és epehólyagom, valamint legtöbb mirigyem súlyosan meg voltak támadva. Egy nehéz vérömlés után alig tudtam már beszélni, feladták az utolsó kenetet és halálomat vártam. Ekkor álmom volt. P. Piót láttam, aki értésemre adta, hogy keressem őt fel. Mikor felébredtem, azt gondoltam: Igaz, volt valamikor Szent Ferenc, volt arsi plébános, voltak más szentek. Ha olvasunk róluk, irigyeljük azokat, akik hozzájuk zarándokolhattak és velük beszélhettek. És nekünk van P. Piónk, akinek közbenjárására már olyan sok kegyelem jött le az emberekre, és mi nem törődünk vele. Én akkor csak azt tudtam, hogy egy P. Pio él, aki Krisztus sebeit viseli, mást nem tudtam róla. Elfogott a vágy, hogy ezt az embert még halálom előtt meglássam. Csodaszámba ment, hogy elindulhattam az útra, habár halálos betegen. Nekem már mindegy volt, hogy Bécsben halok-e meg vagy Olaszországban. Ez az utazás sok áldozatba került, de végre eljutottam P. Pióhoz. Azt tanácsolták nekem, hogy menjek hozzá gyónni. Bár csak töröm az olasz nyelvet, mégis, hosszabb várakozás után gyónni mentem. A gyónás után azt mondta nekem P. Pio nagyon szomorúan és fájdalommentesen: "Maga gyógyíthatatlan beteg, meg fog halni." S hogy jobban megértsem, megmutatta nekem a beteg részeket testemen. Megrendelülten láttam, hogy mindent tud rólam. Ki mondta neki? Hosszú szünet, végül is azt mondta: "Nem, nem fog meghalni.", és mégegyszer rámutatott a beteg pontokra testemen. "Minden fájdalmát és szenvedését átveszem magamra és meg fog gyógyulni." Ámulattól és csodálkozástól egy szót sem tudtam mondani, még annyit sem, hogy köszönöm. Felállt és kiment a gyontatószékből, mert én voltam az utolsó. Sokáig nem tudtam magamhoz térni ezek után. Éjjel azt álmodtam, hogy két fiatal ember P. Piot hordágyon vitte le mellettem. P. Pio irtózatos fájdalmakkal és mintegy haldokolva feküdt ott. Szomorúan, de jóságosan nézett rám és azt mondta: Látod, ezeket a rettenetes fájdalmakat és szinte a halált is, lassanként átveszem tőled, mert halálomon vagyok. Ezek után pedig meggyógyultam, egészséges vagyok.

Wagner Károly: Beszámoló P. Pióról