s mit csak láthatok, úgy tűnt nekem,
hogy mennyei fényár ragyog,
álom, mely tündöklő és eleven.
Ma már nem úgy van, ahogy egykoron;
forduljak bárhova,
sem éjszaka, sem nappal:
látni azt többé már nem fogom.
A kápráztató fényt most hol találom?
Hová szökött az üdvösség s az álom?
Születésünk csak álom s feledés:
létünk csillaga, lelkünk, mely velünk kél,
messziről ered, és véget nem mivelünk ér:
nem teljesen emléktelen és nem egészen védtelen
jövünk az Istenből, ki otthonunk,
de fénycsóvát vonunk:
Gyermekkorunkban a menny vesz körül!
Már kezdik eltakarni börtön árnyak
a növekvő Fiút, de ő a fényt nézi,
s hogy honnan árad, s ennek örülni tud;
az Ifjú a Természet papja, bár
kelettől már mindmessze jár,
az ábránd tündökölve mindig ott megy előtte;
végre a Férfi látja: elenyész,
s a hétköznapok világába vész.”
William Wordsworth 1770-1850
(Ferencz Győző fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése