Avilai Szent Teréz
Önéletrajz
XXXIX. fejezet
részlet
Egy alkalommal nagy nyugtalanság és lelki zavar vett rajtam erőt, úgyhogy nem voltam képes magamat összeszedni. Ezen lelki küzdelem és háborúság közepette gondolataim olyan irányba kalandoztak, amely ellenkezett a tökéletességgel, s a mindenről való lemondás sem volt meg bennem úgy, amint szokott lenni. Ilyen nyomorultnak érezve magamat, megijedtem, hogy hátha mégis képzelődés volt mindaz a kegyelem, amelyet az Úrtól kaptam. Egy szóval nagy volt lelkemben a sötétség. Mialatt így kínlódtam, egyszer csak elkezdett hozzám beszélni az Úr, s azt mondta, hogy ne szomorkodjam. Tanuljam meg ebből, hogy mennyire nyomorult vagyok, mihelyt Ő magamra hagy; s hogy nincs számunkra biztosság, amíg ebben a testben élünk. Megértettem, hogy mily üdvös reánk nézve ez a mérkőzés, ez a küzdelem, s hogy mekkora lesz annak jutalma; s úgy láttam, hogy az Úr nagyon sajnál bennünket, akik ebben a világban élünk. Azt is mondta, ne gondoljam, hogy megfeledkezett rólam; Ő soha sem fog engem elhagyni; másrészt azonban nekem is meg kell tennem a magamét. Mindezt az Úr igen gyöngéden és kedvesen mondta, s még egyéb szavakat is fűzött hozzá, amelyekkel nagy kegyelemben részesített; azonban nem volna célja, hogy leírjam. Igen sokszor intézi hozzám Ő Szent Felsége nagy szeretettel ezeket a szavakat: „Te most már az enyém vagy, én pedig a tied." Az én megszokott mondásom pedig, amelyben, azt hiszem, színigazság van kifejezve, ez: „Mit bánom én önmagamat Uram? Engem csak Te érdekelsz."
Önéletrajz
XXXIX. fejezet
részlet
Egy alkalommal nagy nyugtalanság és lelki zavar vett rajtam erőt, úgyhogy nem voltam képes magamat összeszedni. Ezen lelki küzdelem és háborúság közepette gondolataim olyan irányba kalandoztak, amely ellenkezett a tökéletességgel, s a mindenről való lemondás sem volt meg bennem úgy, amint szokott lenni. Ilyen nyomorultnak érezve magamat, megijedtem, hogy hátha mégis képzelődés volt mindaz a kegyelem, amelyet az Úrtól kaptam. Egy szóval nagy volt lelkemben a sötétség. Mialatt így kínlódtam, egyszer csak elkezdett hozzám beszélni az Úr, s azt mondta, hogy ne szomorkodjam. Tanuljam meg ebből, hogy mennyire nyomorult vagyok, mihelyt Ő magamra hagy; s hogy nincs számunkra biztosság, amíg ebben a testben élünk. Megértettem, hogy mily üdvös reánk nézve ez a mérkőzés, ez a küzdelem, s hogy mekkora lesz annak jutalma; s úgy láttam, hogy az Úr nagyon sajnál bennünket, akik ebben a világban élünk. Azt is mondta, ne gondoljam, hogy megfeledkezett rólam; Ő soha sem fog engem elhagyni; másrészt azonban nekem is meg kell tennem a magamét. Mindezt az Úr igen gyöngéden és kedvesen mondta, s még egyéb szavakat is fűzött hozzá, amelyekkel nagy kegyelemben részesített; azonban nem volna célja, hogy leírjam. Igen sokszor intézi hozzám Ő Szent Felsége nagy szeretettel ezeket a szavakat: „Te most már az enyém vagy, én pedig a tied." Az én megszokott mondásom pedig, amelyben, azt hiszem, színigazság van kifejezve, ez: „Mit bánom én önmagamat Uram? Engem csak Te érdekelsz."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése