A mély ima alatt Isten mindenható, méltóságos fénye kiegyenesíti az ember derekát, felemel, de ez olyan hálára gyújtja az ember szívét, hogy tiszta vággyal kíván a földig hajolni a szerető Isten előtt, hiszen az ember tudja magáról, hogy bűnös és érdemtelen erre, így hát a hála elolvasztja a rég megdermedt szívét. A lélek felemel, de az ember ezért meghajol. Ez a kettősség, szerető feszülés a könnyeket is elindíthatja. A külső szemlélő pedig nem lát mást, mint egy csukott szemű embert, aki vagy áll, vagy hajol, vagy a kettő között van félúton, vagy periodikusan hajlong, hiszen ennek a feszülésnek bármi lehet a testi kivetülése. Feszülés ez, de benne a Béke rendíthetetlensége nyugszik. Így tehát nincs értelme megadni, hogy milyen testhelyzetben imádkozz, mert az ima alatt a szíved fog megtanítani a mindig épp megfelelő testtartásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése