2016. okt. 26.

Egy Murillo kép margójára

(Részletek Prohászka utolsó szentbeszédeiből)

"Eszembe jut erről egy történet, Istenes Szent János története. Ez a kedves szent valósággal a szeretet bolondja – és hőse volt. Mindenét a szegényeknek adta maradék nélkül. Utolsó erejét is odaadta. Önként, szeretetből ápolta a betegeket. Egy alkalommal kigyulladt a kórház. Mindenki menekült az üszkösödő romok közül. Ő behatolt a kórházba, és egymásután hordta ki a lángok közül a betegeket. Ezt a jelenetet örökítette meg Murillo gyönyörű művében. Istenes Szent János a homályban áll, hátán súlyos beteget visz, – a háttérben az égő kórház. Görnyed a súly alatt, de nem roskad össze, – megy egyenesen előre, mert előtte jár Krisztus, és világít. 
A világ sötétjében ez az egyetlen fény: Krisztus világít. Súlyos terhet viszek. Talán gyászt, talán más terhet... Nem roskadok össze, megyek, mert előttem jár a Krisztus, és világít. Hallom a gonoszok üvöltését, látom a világ nyelvöltögetését. Mindegy. Előttem a Krisztus, és megyek."



"Murillo egyik képén Istenes Szent Jánost ábrázolja. Súlyos beteget visz a vállán. Előtte megy Krisztus lámpával, és világít a sötétségben. – Mi is így megyünk, és visszük a hátunkon keresztünket, hibáinkat. De előttünk megy Krisztus, és világít nekünk, hogy jó irányba menjünk. Szeresd a lelkedet! Légy tisztelettel saját lelked iránt, és becsüld meg azt. Legyen jelszavatok: a saját lelkemre vigyáznom kell."




"Az első napon hallottuk a csodálatos Murillo képet: a beteget hátán vivő szent előtt Krisztus világít. Minden ember vigye magával a maga fáklyáját."

Nincsenek megjegyzések: