Nem kétséges, hogy a pénz azé, akinek a felirata ott van az érmén: vagy Istené, vagy a teremtményeké. Ezért hát mindenki szorgalmasan nézzen naponta magába, hogy kinek a feliratát látja ott a lelkén. Mi az, amit a leginkább szeret, mi az, amire a leginkább törekszik, ami leginkább betölti elméjét, szívét és lelkét, mi az, ami gondjait eloszlatja s ami megörvendezteti? Mit jelent számára Isten, s mit jelentenek az isteni dolgok? Hogyan áll Isten barátaihoz, az istentisztelethez, s mindahhoz, ami ennek körébe tartozik? Mennyire van Istenre beállítva értelmi és érzelmi világa? Mire irányul akarata, mik a célkitűzései, milyenek a cselekedetei és a szavai? Végül pedig azt is vizsgálja meg, hogyan viszonyul lelke saját magához. Mi az, ami a legjobban megfelel neki és amiben a leginkább örömét leli? A külső vagy a belső dolgok? Élvezetei, vigasztalásai, barátai, hírneve, másokkal szemben kivívott előnye, birtoka, kényelme – vagy az isteni dolgok?
Nos, aki így újra és újra felteszi magának ezeket a kérdéseket, és egész mélységében igyekszik átvizsgálni önmagát, az tudomást szerezhet arról, hogy hová tartozik, milyen feliratot hordoz a lelke, s hogy milyen indíttatások határozzák meg. Mert biztos lehet abban, hogy amíg lelke mélyén van valami, ami nem tisztán Istené, s aminek nem kizárólagosan Isten a valódi oka, hanem ő maga vagy valami más – bármilyen kis apróság is legyen az –, Isten sosem lehet egészen az övé; és még ha annyi könnyet hullatna is, mint amennyi víz az óceánban van, az sem segítene rajta.
Johannes Tauler
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése