„Irgalmad jobb, mint az élet.” Íme, szétszóródás volt az életem. A Te jobbod mégis fölkarolt. Fölkarolt Uramban, az Emberfiában. Ő közvetítő közötted és közöttünk. Közvetítő egyetlen Magad és közöttünk – oly sokan vagyunk – ezernyi ügyben, ezerféleképpen. Fölkarolt, hogy átöleljen Benne. Őbenne én is átölelt vagyok. Hogy a régi napokból magamat összeszedjem, kövessem az Egyet és elfelejtsem, ami mögöttem van. Hogy immár szét ne szóródjak, hanem ami előttem van, annak feszüljek neki és nem a tovaillanó jövendőnek. Hogy nem szétszóródásban, hanem jószándékban törekedjek a fölülről való hivatás pálmájára. Hadd halljam ott dicséreted szavát és szemléljem majd gyönyörűségedet. Nem jön az, hogy újra eltávozzék. Most „éveim siránkozásban folynak”. És Te Uram, íme, vigaszom vagy és örök Atyám. Szerteszóródtam az idők futásán, pedig rendjüket sem ismerem. Zavaros változások során foszladozik szét lelkem legbensőbb életet és gondolataim árja, míg majd beléd kanyargok magam is, megtisztultan s szerelmed tüzétől fényesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése