(1911)
...
Ezek az értékek a célok, a föladatok, a kötelességek, a jóságok ; belőlem, lelkem feneketlenségéből, Istenből fakadnak ; mint új világ, mint a szellem világa, mint az én világom állnak elém s töltenek ki engem.
...
Mi nem vagyunk készen, mi folyton leszünk ; úton vagyunk, levőfélben vagyunk, s azért folyton akarunk. Akarjuk a létet, a több létet, a nemesebb, értékesebb létet, s azt akarnunk, azért küzdenünk kell. ... Aki a világhoz köti magát s állástól és sikertől teszi függővé boldogulását, az tönkreteszi kedélyét s jellemét ; azt, ha fénynek indult is, elnyeli a sötétség... Húzzuk hát ki magunkat, engedjük szóhoz ... az isteni szépség mértékeinek titkát.
Minden bensőséges ember a «neki való mérték» után vágyik, melyben magát világfölényesen kialakíthatja s egyéniségét a békesség s a szabadság magaslatára emelheti. Ez a magaslat nem ismer diszharmóniát, sem kedvetlenséget ; ezen a magaslaton nem kételkednek, hanem élnek, mert nagy célokat látnak s e célok vonzóerejétől erősen tesznek.
Ezen a magaslaton mindig világosság van. Ha nem is süt a nap, ha nem is világít a hold, ha nem is ragyognak a csillagok, akkor is világosság van ott.
Ez a mérték a szívből való, őszinte jóakarat, mely nem nézi, hogy nagy-e, hogy hatalmas-e, hanem csak azt, hogy szép-e, hogy meleg-e? ... Aki átéli, az mindent megtett; aki nem éli, az semmit sem végzett. S ebből a mértékből nem szabad engednünk.
... tagadhatatlan, hogy az, aki az «ő mértékében» alakította ki lelkét, az ha szerény is, akár az erdőszéli kankalin, de bizonyára szebb, mint a titáni harcban letört égboltnak romjai.
Ez az én hitem, azért vagyok látó ; ez az én harmóniám, ezért vagyok az élet énekese ! S lehet-e igaza annak, ki nem lát, azaz hogy csak sötétséget lát? S lehet-e igaza annak, aki nem tud mondani semmit, ami szép, ami erős, szóval, ami van?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése