Ezek a megfontolások ezért csak utalások lehetnek, felhívások, amelyek arra kérik a hallgatót, tegyen kísérletet, hogy ezt a talán egészen anonim tapasztalatot önmagában feltárja, előre engedje, elfogadja és ne fojtsa el, aztán pedig kérdezze meg önmagától, vajon képes-e megérteni, hogy tapasztalatának ez a jelentkezése némiképpen helyesen értelmezi is ezt a tapasztalatot. Ahol az ember a kívülről hozzá intézett szó hallgatása során nem kész arra, hogy önmagába is belehallgasson, hogy önmaga létezésének szótlan szavát felfogja, ahol az ember nem hajlandó a számára bármikor rendelkezésre álló és ezért „világosnak” nevezett tudást elhagyva magát bevezettetni a titokba, amely tanácstalanná tesz minket, amely rendelkezik velünk, s amely fölött nem mi rendelkezünk, ott e tapasztalat felhívásai eleve kudarcra vannak ítélve, de az erre a tapasztalatra irányuló, istenbizonyításnak nevezett fogalmi reflexió is csak a levegőt verdesi.
Karl Rahner
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése